Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR OKUMENITÁS Irta: Unghváry Sándor A honfoglaló magyarság már négy bevett-vallással érkezett volt Európa térségeire. A törzsek még többségükben őrizték ősi vallásukat és egy-Isten hitüket, de már helyet adtak az u.n. “zsidozó” vallásnak is, sőt az izlám tanitását is számosán elfogadták, hogy végezetül a déli törzsekből a bizánci görök-katholikus keresztyénségen is számosán növekedjenek a hitben. Ezen vallási sokrétűség, korán hozzánevelte a mamagyar lelkiséget a vallási türelemhez és egyetemesebb gondolkozáshoz, melyet minden időben őrzött is, mindaddig, amig nem került idegen rontó szándék megosztása alá a magyari lélek. A fenti honfoglaláskori türelem virágzott ki újra a reformáció idejében, mikoron is a hagyományőrző magyar nép jutott lelkiekben szóhoz. Abban a reformációban, mely felől Pázmány Pétör, akit mint második megalapítóját nézhetjük a magyar-honi katholicizmusnak, István király után, igy zsörtölődött: “úgy ragadt, mint a bojtorján és úgy terjedt, mint a fene.” Az 1550-es évi Torda-i gyűlésnek vallási törvényei is a magunkkal hozott vallási megértésről és békéről szólnak ékesen, midőn először mondották ki Európában a római vallással egyenlően szabadnak a lutherit is. Ezzel 5 évvel előzve meg az 1555-évi augsburgi határozatokat, melyben hasonlókról tett Ígérgetéseket nyugat ketté vált keresztyénsége. 1564-ben ugyancsak a Torda-i gyűlés mondta ki a kálvini református vallásnak szabad gyakorlását és ezzel pontosan 80 évvel előztük meg a nagyon is elkésve született westfáliai béke 1648-as vallási hitetéseit. 1571-ben már az unitáriusok is “bevett” vallásuak lehettek az ó-haza térségein, mely religiót például Anglia csak a 19-ik században volt hajlandó elismerni, megtűrtnek. Szolgálat a gyülekezetben (folytatása) ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Máté 16:26). Jerémiás próféta irta népe vezetőinek: “Szántsatok magatoknak uj ugart, és ne vessetek tövisek közé!” (Jerémiás 4:3). Mi eleddig vetettünk, de sokszor töretlen talajra hullott a vetés. Nem törtük fel a parlagot, nem szántottunk elég mélyen. Tépegettük a gyomot és tapasztalatból tudja mindenki, hogy ebbe beleőszülhet az ember, tartós eredményt azonban ezen a módon el nem érhet. Vezetők, akik az eke szarvára vetettétek a kezeiteket, szántsatok uj ugart. Az egyházi munkának a misszió révén remélhető kiszélesítésével, a lelki élet elmélyítésével készítsétek a talajt 1955-nek áldottabb magvetésére. Gyülekezeteink tagjait pedig arra kérjük, hogy álljanak mindnyájan a választott vezetők mellé. Jó törekvéseikben ne hagyják magukra őket. Hordozzák velük együtt a terheket és igy töltsék be a Krisztus törvényét. Hiába a legjobb gyülekezet, ha nincsenek szolgálatra kész elöljárói és eredménytelen a legjobb vezető szolgálata, ha nem áll mögötte az egyház népének készsége és jószándéka. Gyülekezeteink és vezetőik egymásra utáltán élnek és kiegészítik egymást. Építsék azért együtt az Isten országát! Ezt a vallási nagykorúságot képviselte minden igazán magyari egyházvezető, aki egy kicsit is benne gyökeredzett a magyar lélek múltjában. Ezt a vallási nagykorúságot őrizte Raffay Sándor lutheránus és Ravasz László kálomista püspökünk is. Pedig e kétfajta reformált vallásban, főleg az úrvacsora kérdésben, erős eltérés volt, mert a lutheránus atyánkfiái úgy tanították, hogy a szent jegyekben valamiképpen jelen van, vagy alatta, vagy fölötte, vagy körülötte, de jelen van az Ur valóságos teste. Ugyanakkor a kálomista reformátusok azt vallják erős hittel, hogy ezek a jegyek csak emlékeztetők és nem a kenyérben van a csoda, de lélekben, mely a hit által lényegül át, tehát mi bennünk van. Bennünk! Eme kis szelíd tanbeli különbséget a következő történéssel tudjuk legjobban emlékezetünkbe vésni és értelmezni : Történt egyszer, hogy az ó-haza egyik vidéki kis városát az a szerencse érte volt, hogy Ravasz László és Raffay Sándor egyszerre látogatták meg előadásukkal. Azonban az elszállásolás olyan szerény hajlékban esett meg, ahol bizony a vendégszobában csak egy ágy és egy dívány várta nyugovóra a püspöki fáradtakat. A két püspök egy kicsit meglepetten állott meg közös szobájuk ajtajában, mert egyik se akarta magára venni a döntés kényelmetlenségét, hogy ki is kerüljön ágyba vagy díványra. A püspökök leültek tehát és késő éjszakába nyúló beszélgetésbe kezdtek. Végre az idősebb Raffay Sándor a lutheri hagyomány mindenkori őre, egyet gondolt és fogkefét kézbe véve elindult kifele, gondolva magában, hogy amig ő kint lészen, csak dönt a kálomnista e kínos helyszűke fölött. Kis vártatva jő is vissza az óvatos püspök-atyánkfia, korosságának igényével, kezében fogkeféjével de annál nagyobb csodálkozással szemében és hangjában. Hát te László ... az ágyat választottad . . .? Igen, válaszolta Ravasz László a maga kálvini okoskodásával és mosolyával az ágyból, én benne vagyok, de Te legfeljebb ha alatta, vagy felette vagy mögötte, de semmiképpen sem benne! így ábrázolva ki ama dogmatikai kétféleséget még az esti lefekvésnél is, igy évődtek valaha az ó-haza lutheri-kálvini keresztyénség egymást megértő testvérei, még a legnehezebb kérdésben is szeretettel hidalva át az egy-ágy, egy-divány gondjait. S bizony ők is lassanként a mi megtartó emlékezetünkben apránként ilyen jegyekké válnak, a szeretet jegyeivé, mely mindig jelen volt köztük, vagy fölöttük vagy körülöttük, de ott volt. Jó ezt tudni, e hontalanság földi társtalanságában, mikor nekünk is tanítani kezdik a ökumenitás gondolatát, mint uj gyógyító szerét a beteg keresztyénségnek. Ugye mi még nem feledtük el magyari örökségünk ha mindjárt csak kossuthi közelségében is: egymásért, egymással és egymás által. Az Ő dicsősségére. — Független Egyházaink tagjai előfizetésüket a helyi egyházaknál rendezzék. Az évi $2.-t szolgáltassák be az egyes gyülekezet pénztárába. Barátaink és mások küldjék az előfzetést a szerkesztőség és kiadóhivatalba: 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J.
