Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-12-01 / 12. szám

16 MAGYAR EGYHÁZ Olvasandó a 130. zsoltár 5-8. versei. Advent a Krisztus várásának és a Krisztus érkezésé­re való lelki előkészülésnek az ideje. Vájjon ezt je­lenti-e igazán ez az ádvent a mi életünkben? Sokan félnek a közelgő karácsonytól és a vele járó vendé­geskedések és ajándékozások költségeitől. Várjuk-e igazán a Krisztus érkezését? Alapigénk első üzenetében igy szól Dávid, a zsoltá­­ros király: Várja én lelkem az Urat jobban, mint az őrök a reggelt. Az éjszakai őrség magyar falvainkban is szokásban volt régente. Amikor a falu népe éjjeli pihenőre tért és az elcsöndesedett falu betakarózott az éjszaka koromsötét leplébe, valaki ébren virrasz­tóit. Egyetlen lámpás világított csupán, egyetlen em­ber állt szemben a tűz, a tolvajok és az elszabaduló állatok kártevő veszedelmeivel: az éjjeli őr. Reá ne­hezedett az éjszaka sötétsége és titokzatos félelme. Egész szívvel várta a reggelt, amikor a feljövő nap sugarai elűzik a sötétséget. Dávid őrállónak tekintette magát. Bűnei sötét éjszakában botorkáló népének őrállója volt. Az őrök reggelt váró várakozásával várta a lelki hajnalhasadást, az Ur érkezését. Alapigénk második részéből áldott figyelmeztetés hangzik felénk: Bízzál az Urban. Ebben a világban, ahol lassan senkiben és semmiben nem lehet már bízni, jó megérteni azt, hogy az eljövendő Urban bízvást bizhatunk. Imeri a mi utunkat és kézenfogva vezet bennünket. Az afrikai őserdőkben misszioná­riusok utaztak egyszer a számukra ismeretlen törzs felé, amelynek körében szolgálni fognak. Útközben azt kérdezte az egyik fáradt utas a társaitól: Miért megyünk? Uttalan utakon miért botorkálunk? Minek tesszük ki magunkat veszedelmeknek? A másik azon­ban igy válaszolt: Hallgass, az Ur tudja! — Az Ur tudja, hogy miért járjuk mi a keresztyén szolgálat­nak éppen azt az útját, amelyen járunk. “Bízzál az Urban”. Most is fülemben cseng az a vasárnapi isko­lai tanítás, amelyet gyermekkoromban még odahaza hallottam az agyag és az agyagedény beszélgetéséről a fazekas műhelyében. Forog a sár a korongon és köz­ben panaszkodik. A kész edény vigasztalgatja: csak bízzál. Sokáig forgott, formálódott, tüzbe került és égette a láng. Az edény csak biztatta: bizzál. Egyszer aztán ő is készen lett sokaknak gyönyörűségére és akkor mindent megértett. — így formál bennünket is a mennyei fazekas. Lehet, hogy fáj az, amit ve­lünk tesz: kivesz származásunk földéből, összekever idegen anyaggal, gyúr és forgat, alakit és megéget. Az Igéből azonban felénk szól a biztatás: Bizzál az Ur­ban. így leszel azzá, amivé Isten szánt Téged. Alapigénk harmadik üzenete Dávid ujjongó bi­zonyságtétele: az Ur megszabadít. Természetesen a Sátán megpróbálja elhitetni az emberrel, hogy ez nem igaz, nem azért jött az Ur, hogy megszabadít­son, hanem azért, hogy megkötözzön. Amikor még rabszolgaság volt Amerikában, a rabszolgák milliói epekedve várták a szabadulás óráját. Egyszer aztán az is eljött. Volt azonban valahol délen egy rabszolga, akit mégse bocsátott el az ura. Elhitette vele, hogy a szabadulás hire nem igaz. Amikor aztán barátai felvilágosították és felbátorították ezt a rabszolgát, odaállt ura elé és azt mondta neki: akármit beszélsz, én szabad vagyok. — A Sátán is a füledbe súgja: ne­­higyj az Urnák. Parancsaival megkötöz téged. Amit eddig szerettél, azt eltiltja, amit pedig gyűlöltél, azt megparancsolja majd néked. Ha reá hallgatsz, sze­retned kell ellenségeidet, meg kell tagadnod önma­gadat, vállalnod kell szenvedést, szolgálnod és enge­delmeskednek kell. Ne várd a Krisztust! És ha eljön, ne kövesd! Mi azonban tudjuk, hogy az Ur megoldja a bilincset, amelyet senki más nem tud megoldani. Kinyitja a kaput, amelyhez csak Neki van kulcsa. Le­veszi rólunk a bűn bilincseit, összetöri a Sátán igá­ját és megnyitja a szabadság kapuját. Az Ur megsza­badít. Képzeljük el a beteg örömét, aki súlyos szen­vedésekkel teli hosszú hónapok után ezt hallja orvo­sától: meggyógyult, hazamehet. Vagy képzeljük el a rab boldogságát, aki előtt megnyílik a börtönajtó és indulhat haza. Testvéröcsém megjárta az egyik orosz­­országi fogolytábort. A szöges drótkerítések mögött fogolytársaival együtt sokat szenvedett. Amikor azon­ban szélesre tárult a fogolytábor kapuja és az őr el­kiáltotta magát: haza, elfelejtették a sok szenvedést és boldogan dalolva vágtak neki az országúinak. Ilyen szabadulást hoz nekünk Jézus. Neve szabaditót jelent, mert “Ő szabadítja meg népét annak bűneiből.” Teljék meg a szivünk ebben az ádventben szent várakozással. Egyesek, családok, gyülekezetek és egész jubiláló közösségünk várja lelki várakozással az Ur érkezését. Ady Endre irta: “Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csendesen és váratlanul átölelt az Isten.” Öleljen át mindnyájunkat a mennyei Atya és adja nekünk ebben az ölelésben egyszülött Fiát, ádvent Királyát. CSORDÁS GÁBOR.-------------o------------­URAM, MARADJ VELÜNK! (Ismeretlen szerző verse) Mi lesz velünk, ha elfut majd a nyár? Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár? Ha nem marad esak a rideg telünk . . . Uram, mi lesz velünk? Mi lesz velünk ha elfogy a sugár? A nap lemegy és a sötét beáll. Ha ránk borul örök, vak éjjelünk: Uram, mi lesz velünk? Mi lesz, ha e világból kifogyunk? S a koporsó lesz összes birtokunk, Ha már nem élünk és nem érezünk: Uram, mi lesz velünk? . . . Uram, Tiéd a tél, Tiéd a nyár, Te vagy az élet s Te vagy a halál. A változások rendje mit nekünk? Csak Te maradj velünk.------------0------------­Az Amerikai Biblia-társulat 138 éves fennállása alatt 450 millió bibliát helyezett el. A Szentirás a mai napig 1,077 nyelvre és tájszólásra van lefordítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom