Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)
1950-06-01 / 6. szám
10 MAGYAR EGYHÁZ legtöbb erényt, egyházunkban az igazság vagy egészség teljességét, társadalmi és politikai szervezetünkben az utópiák álmát. Pogány önigazságunk és farizeusi önteltségünk aztán úgy elfojtja vagy meghamisítja a kegyesség tiszta tudományát, az isteni Igaz, Szép és Jó életdus harmóniáját, mint a példázatbeli tövisek a gyenge gyökerű palántákat. Amig saját mértékünkkel mérünk és csak kuruzsoljuk önmagunkat, minden erőfeszítés hiábavaló, minden “rész szerint” való látás csak becsap. A havasok glecserjeinek mély jégszakadékai enyhe hullámvonalak virágos völgyek turistái előtt. A hókoronás csúcsok felett szálló gépmadárból nézve maga a hegyóriás is csupán annyi a föld hátán, mint arcunk barázdája. De aki elhibázta lépését és tükörsima falak között a szakadékba zuhant, talán egyenest a poklok mélységeinek borzalmát szenvedi el, amikor úgy érzi, hogy a föld ketté hasadt alatta. Óh, annyi minden függ attól, hogy ki honnan szemléli világát, embertársait. Jólétének zárt szigetéről, szivárványhidról, avagy a megpróbáltatások tüzes kohójából. Ugyanaz a dolog, ugyanaz az érték érdekünk körében vagy azontúl mindegyikünk számára másmás jelentést ölthet magára. S ebben van legnagyobb jelen veszedelmünk. Egyéni szótáraink, a jelentések emberszabta különbözőségeiben. Nem az isteni adományok különbözőségében, ahogy legtöbben feltételezik. Nem abban, hogy a szuverén Ur Isten ezt az országot gazdagabban megáldotta, mint a másikat; nem abban, hogy fehérnek vagy feketének ebbe vagy abba a felekezetbe születtem bele; fabölcsőben ringattak-e vagy bársonnyal takargattak, fehérgallérosként vagy kérges tenyérrel keresem-e kenyeremet. Nem az számit, hogy mi vagyok származásomat, hivatalomat, tehetségemet, állampolgárságomat tekintve, hanem, hogy Kire tekintek, Kiben mozgok, élek, gondolkodom és szolgálok, Kire nézve ítélkezem és Ítéltetem meg. Az írás megmondja, hogy csak két eset lehetséges. Választásom csak Isten és örök ellenségünk, az ördög között lehet. Harmadik ut, felfelé tekintve, nincs. És felfelé igyekezve nincs még második eset se! Csak egy, az, Aki önmagát nyilvánította Útnak, Igazságnak és — örök Életnek. A Golgothára hágva, a Keresztet átölelve, van egy döntő különbség, amiben elrejtve van, mig oda nem jutunk, a “bölcsességnek” és ismeretnek minden kincse”. Ha oda értünk, többé nem vagyunk útvesztő szakadékok vándorai, délibábkergetők, céltalanul bolyongók, örökösökké lettünk, mennyei polgárlevelet kaptunk. Többé nem rettent sem mélység, sem magasság, sem hatalmak, sem fejedelemségek, sem D.P. sors, sem börtönök rácsa, többé nincs válaszfal gazdag és szegény, bölcs és tanítvány, Nyugat és Kelet, Amerika és Európa között, többé nincs “zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban és ... . Ígéret szerint örökösök.” (Gál. 3:28-29.) Lám, Texasról inkább csak azt tudják a távolban, hogy a cowboyok őshazája, a folyékony arany (olaj) kiapadhatatlan forrása, ahol hillbily-n kívül mást talán nem is dalolnak. Néhány olvasó még hozzáteszi valószínűleg, hogy az állam “hivatalos” virága a “blue bonnet”, melynek virágzása óriási réteket mély kékkel megfestve, a Tisza menti rétek szinpompájára emlékeztet gyakran. Nyilvánvaló az is, hogy Texas az u. n. Dixie vonaltól délre terülve el, megkülönböztető bánásmódban részesíti fehéreit feketéivel szemben. Bár az is igaz, hogy a “Deep South” faji elfogultságának és kirobbanásainak tizedrésze se található itt meg. A texasinak nemcsak büszkesége nagy, de szive is! Azonban azt már kevesebben sejtik, hogy — akármilyen ellentétnek is hangozzék — a déli protestáns egyházak keresztyénsége meglepően fundamentális és puritán. Példáért nem kell a szomszédba mennem. Egyházamban minden egyes tag “száraz”, jobban mondva antialkoholista. Még úrvacsorához is grape-juicet használnak. Kártyaparti, táncmulatság, bingó, stb., pláne az egyház “javára”, ismeretlen fogalom. A vasárnapi iskolába a szülők nem küldik, hanem hozzák gyermekeiket s közben ők is a Mester lábaihoz telepednek a felnőttek külön csoportját alkotva. Az adakozás elve nem a minimális “tagsági dij”, hanem a bibliai tized. Amit nem szórakozással megváltva tesznek az Ur oltárára, hanem hálaadással és lemondással. Gondnokom még gazolint se venne vasárnap. Kocsiját szombaton tölti meg. Mindezek részletek, Sokan, mint “túlzott” keresztyénséget megmosolyoghatják. Annyi azonban bizonyos, hogy gyakorlásuk által az Ur ítélete alá nem esnek és a felemás iga veszélye sokkal kevésbbé fenyegeti őket, mint akik kétfelé sántikálnak. S mert teljes lélekkel, teljes szívvel és teljes elmével kívánják szolgálni Istenünket, miszsziói készségük és áldozatuk bámulatra, követésre méltó. Egyházi költségvetésünk
