Magyar Egyház, 1946 (25. évfolyam, 3. szám)
1946-03-01 / 3. szám
ő vezetői valósítsanak meg ebből, amennyit lehet. A külügyi bizottság ülésein, leplezettebb módon még a parlament plénuma előtt is, háborús részvételünk ellen nyilatkozott, a faji gyűlölködés őrültségeivel szállt szembe, végül 1943-ban, mikor a háború kimenetele már lényegében eldőlt és legfeljebb jelentéktelen részleteltolódásokról lehetett szó, belpolitikai szövetséget kötve a szociáldemokrata párttal és annak vezetőivel, élőszóval és memorandumban többször próbálta rávenni az államfőt és a kormányt, hogy a háborúból az első lehető pillanatban lépjünk ki. A németek tudták, hogy micsoda látens erőket jelenthet a Kisgazda Párt, aminthogy a hitlerizmus a szociáldemokráciát, ezt a szívós és régi ellenfelet sem tartotta oly könnyen elintézhetőnek, mint ezt a látszat Németországban 1933-ban mutatta. Nem csodálható ezek után, hogy a Gestapo — és minél rosszabbul ment a háború Berlinből nézve, annál inkább Himmler volt az ur és nem Hitler — Magyarországon az “ingatag” Kállay mellett a sohasem ingadozó Tildy Zoltánra volt a legdühödtebb, amit még különösen kiélezett az, hogy Tildy sem társasági érintkezései, sem politikai cselekedetei során nem “asszimilálódott” a zsidókérdést illetően és a fajtörvényt a zsidóhajszával együtt annak tekintette, ami volt: a keresztyénség és az emberi jogok sérelmének. Amikor a Gestapo végre szabad vadászterületet kapott Magyarországon, az elfogandó magyar politikusok listájának élén Tildy Zoltán neve állott. Március 19-e után azonnal keresték és nem szűntek meg mindvégig keresni. Szerencsére hiába. Tildy Zoltánra nem tudták rátenni kezüket. A magyar ellenállási mozgalom és a későbbi fejlemények szempontjából ez komoly előny volt. Tildynek bujdosása és a többiek bujdosása idején is sikerült fenntartania a függetlenségi frontot, vagy ahogy az ellenoldalról hívni szerették, a népfrontot, sikerült összeköttetésben maradni a régi magyar kormányzóréteg józan és értékesebb embereivel, végül rá tudta venni 1944 őszén az akkori államfőt, hogy fegyverszüneti kérelemmel forduljon a Szovjetunióhoz. A feladat, melyet most vállal, olyan, hogy nálánál robosztusabb alkatnak is a felőrlődés veszélyével kellene számolnia. Egész biztos, hogy nem egyéni becsvágyból vállalta, hanem, mert a “történelmi felelősség követelményeit kell tejesitenie mindenkinek”. Emberek és pártok ily nagy feladat terhét csak úgy könnyithetik meg valamennyire, ha maguk is a felelősség egy-egy részét, becsvágy és számítás nélkül, megosztják és legalább annyi mérsékletet tanúsítanak a kritizálásban, mint amennyi mérsékletet mu-14 - MAGYAR EGYHÁZ Porter Sargent. THE CONTINUING BATTLE FOR THE CONTROL OF THE MIND OF YOUTH. 1945, 160 pp. (II. Beacon St. Boston, Mass.) A little book of dynamite, sufficient, if rightly placed, to blow our educational system sky high. And that system is our greatest business having an investment of more than fourteen billions of dollars. But, the author points out, its graduates have gone into the armed forces which have cost us, recently, in thirty days more the expense of education for three-hundred years. "In preparing for recent wars in the English speaking world it has been necessary first to localize evil in another people and than to create a feeling of selfrighteousness.” But the longed-for One World will never arrive unless by all the world, including us, the common sins are confessed. Yet the hang-over of that selfrighteousness blocks such a confession. After World War I several revolutionary regimes threw open their country's arhives to convict their predecessors and enemy governments of war-mongering. We cannot look for that source of information this time. But this author has done genuine service toward a dispelling of the mists of propaganda. Since without international sanity there cannot be peace, and since the world cannot afford World War III, the book has real value, for schools, for churches, for everybody. John F. C. Green HVWWVWWHVWVWWMVWWWWV tatott Tildy Zoltán és pártja a hatalmi pozíciók megszerzésében és a hatalom gyakorlásában”. Saját meggyőződésünk és a fentebbi sorok tanúsága szerint a szeghalmi papból államfővé lett Tildy Zoltán, bármily nagy legyen is a közbevettetés egy egyszerű kálvinista pap és államfő között, nem tartozik a percemberkék dáridózó csoportjába. Református papi karaktert és minden kedvezőtlen körülmények ellenére is megtartott elvhüséget vitt magával az államfői magas polcra és nem hisszük, hogy valaha is keresztyén világnézetével ellentétes módon gyakorolná államfői jogait. Azt azonban mi is fájlaljuk, hogy államfői jogainak gyakorlásában az orosz megszállás következményeként bizonyos mértékig, sőt talán túlságosan erősen is meg van kötve a keze. Csak ezzel magyarázhatjuk meg, hogy sok olyan intézkedést is szankcionálnia kell, amit a szeghalmi pap sohasem ima alá. Reméljük azonban, hogy a megszálló hadak Damokles-kardja előbb-utóbb elkerül a feje felől s vezetése alatt felépülhet az a szabad, független és demokratikus Magyarország, melynek igazi pillérei a demokratikus gondolkodású, osztálygyülölettől mentes és evangyéliomi szellemben vezetett, müveit földmivesek. Urbán József