Magyar Egyház, 1939 (18. évfolyam, 10. szám)

1939-11-01 / 10. szám

MAGYAR EGYHÁZ

13

burgok “sem nem tanulnak, sem nem felejtenek.” Pedig volt rá alkalmuk. Egyébként a néhai való nagyfejedelem, a meggyőződésesen római katholikus II. Rákóczi Ferenc nótájának egyik verse jut eszünkbe:

Ne higyj magyar a németnek, Akármivel hitegetnek;

Mert ha ád is nagy levelet,

Mint a kerek köpönyeged S pecsétet üt olyat rája,

Mint a holdnak karimája:

Még sincs abban semmi virtus,

Verje meg a Jézus Krisztus!

Világitó Torony

Rovatvezető: Dr. Nánássy Lajos.

MILYEN IDŐTARTAMRA VÁLASZTJÁK MEG A LELKIPÁSZTOROKAT? A Magyarországi Református Egyház és több amerikai protestáns egyháztest törvényei értelmében EGÉSZ életre. Ha panasz van a lelkész ellen, az egyházi felsőbb hatósághoz kell fordulni és az gondoskodik arról, hogy a panaszosok és a bepanaszolt lelkész kihallgatása után igazságos Ítéletet hozzon és ha arra elegendő ok van, meg is fossza a papot a hivatal viselésétől. Az az eljárás, amelynek szórványos jelenségeivel találkozunk amerikai magyar református életünkben, hogy akár a kissebbség, akár a látszólagos többség ultimátumot küld a lelkésznek minden komolyabb ok nélkül és az egyházi felsőbb hatóság megkerülésével: nagyon veszedelmes dolog, mert megbontja a régi határokat és, törvénytelenséghez vezet. Ha ezen a téren egy egyházközség a törvényt megszegi, hogyan vérhatja, hogy többi határozatait tiszteletben tartsák? Azért használtam ezt a kifejezést, hogy van “látszólagos többség,” mert a hajszában rendszerint az izgékony, harcias elem vesz részt, a jobbérzésüek pedig félre húzódnak és gyakran előfordul, hogy a kisebbség akarata dönt. Azért vannak tödvényeink, hogy azokat betartsuk és biztosítsuk a rendet az egyházi életben a teljes vonalon.

LEVÁGHATÓ-E A LELKIPÁSZTORI FIZETÉS? Mikor egy gyülekezet meghív egy lelkészt, dijlevelet küld neki, amelyben biztosítja a fizetést a lelkipásztor részére. Ez a dijlevél szerződési jelleggel bir és nem változtatható meg. A depresszió nehéz éveiben megtörtént, hogy némelyik gyülekezet nem volt képes eleget tenni a diólevélben vállalt fizetési kötelezettségnek legjobb akarata mellett sem. Ilyen esetben ,a lelkipásztor belátván a helyzetet, ideiglenesen ÖNKÉNT lemondott fizetése egy részéről, vagyis azt ajándék gyanánt adta vissza az egyházközségnek; a dijlevél azonban csak az egyházi felsőbb hatóság tudtával és beleegyezésével változtatható meg. Ott, ahol ezt nelm akarják belátni, ha a lelkész perre viszi a dolgot, a világi bíróság kötelezi az egyházközséget a dijlevélben biztosított lelkészi fizetés kiutalására.

NEM TAKARÉKOSKODNA AZ EGYHÁZKÖZSÉG, HA KEVESEBB FIZETÉST ADNA A LELKÉSZEKNEK? Ezt az okoskodást gyakran lehet hallani amerikai református egyházi körökben. Némelyek úgy gondolkodnak, hogy mivel az adósságot és annak kamatját is fizetni kell, vagy pedig az egyházközség valamilyen építkezést tervez: úgy kell “spórolni”, hogy törvényellenes módon a papi fizetést szeretnék csonkítani. A mi lelkipásztoraink elég gyöngén vannak fizetve és bűn tőlük irigyelni azt a keveset, amit kapnak. Tessék összehasonlítani a magyar lelkészek fizetését hasonlónagyságu amerikai angol nyelvű gyülekezetek lelkészeinek fizetésével, azonnal rájönnek a takarékoskodók, hogy a mi gyülekezeteink nem elég gavallérosan fizetik papjaikat. Aztán meg azt is jó tudni, hogy végeredményében az olcsó pap a legdrágább. A hü munkás megszolgál fizetéséért és ezzel használ vallásilag, erkölcsileg és anyagilag is egyházának. Egy lelkészválasztó gyűlésen a pályázók némelyike a megállapított fizetésnél kevesebb összegért is elment volna megválasztás esetén, amire nagyon bölcsen egy értékes “világi papunk” ezt az indítványt tette: “Én a drágább papot ajánlom, mert az lesz a legolcsóbb minekünk.” Szavait megszívlelték és a “drágább” jelöltet választották meg, de nem is bánták meg. Ha történetesen a másik jelöltet választották volna meg, aki kevesebb fizetésért ment volna el, az olcsó pásztor már régen szétverte volna a nyájat. Ezért nem jó ott és akkor “spórolni”, mikor annak nincsen helye és ideje.

MIÉRT MENNEK KI TÖBB HELYEN A TEMPLOMBÓL AZ ÚRI SZENT VACSORA KISZOLGÁLTATÁSA ELŐTT EGYESEK? Mert nem tudják a rendet és nem becsülik meg a szent sakramentumot, amelynek hátat fordítanak. Ezen a téren a lelkipásztor és egyházi elöljáróság részéről komoly nevelő munkára van szükség és a bajon MINDENÜTT segíteni kell. Ha Perth Amboyban a független egyházban, Toledóban és más egyházakban az EGÉSZ gyülekezet bent marad a sakramentum kiszolgáltatása alkalmával, miért ne lehetne ez igy minden helyen? Jön a karácsony, segítsünk a bajon!

“A pásztor szegény ember. Nincs neki semmije a _ világon, csak a nyája, de ez aztán drága élethivatása, legnagyobb ajándéka. A pásztor nyája nem az övé, a gazdájáé, ideigóráig van csak rábízva, a gazdának csak a vagyona, a pásztornak a lelke, a szeretete, a szenvedélye. Egész életre össze vannak kötve, együtt mennek beláthatatlan téreken, hihetetlen veszedelmeken kersztül, egyiket a másik nélkül elképzelni sem lehet. Lehetetlenség, hogy a pásztornak mellékfoglalkozása legyen, valami egyébre gondoljon, mint a nyájára. Lehetetlen, hogy a pásztor elfeledkezzék a nyájáról, lehetetlen, hogy a nyáj a pásztor nélkül élhessen .... Ő a csendes árnyék, amikor éget a nap, a biztos fészek, amikor hidegek járnak, ő az erős védelem a farkasokkal és ellenségekkel szemben. És ő az a biztos ut, amely hazavezeti a nyájat napsütötte alkonyatok aranypárázatában. A pásztor az, aki mindeniket isimeri a nyájból és csak ő ismeri, a pásztort senki sem ismeri a világon, magányos és ismeretlen ember, csak a nyája, de az aztán mindenik ismeri a pásztorát. A pásztor az, aki mindeniket külön személy szerint gondozza, mert látja a sebet és tudja, hogy hol van a gyógyulás, és látja a veszedelmet és tudja, hogy hogyan lehet hazavinni a nyájat. A leggyengébbet szereti legjobban és az elesettet vállára veszi és úgy viszi haza.” (Dr. Ravasz László.)