Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-08-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 Mi ránk, akik a Független Amerikai Magyar Református Egyházban élünk, s esetleg annak ügyeit irányítjuk, igen divatos dolog ránkkenni az elfogultság, rövidlátás, gyűlölködés, magyarkodás és nem tudjuk hirtelenében még hogy mi más főbenjáró bűn alaptalan vádját. Nagyon nehezünkre esik tehát épen nekünk tenni szóvá azt a zsinati határozatot, melyet a Reformed Church in the U. S. A. 1932 évi akroni General Synodja hozott. Ha azonban sem a világi magyar sajtó, sem a Reformed Church házi újságja nem vette észre vagy nem akarta észrevenni ezt a határozatot, úgy, hosszú meggondolás után, mi nem tartjuk összeegyeztethetőnek lelkiismeretünkkel annak elhallgatását. Vártuk, egy teljes esztendeig vártuk, hogy azok a szolgatársaink, akik a köztudatban úgy szerepelnek, mint összekötő férfiak s igy a Reformed Church vezetőivel közelebbi érintkezésben vannak, találnak majd módot e furcsa s minden igaz magyarnak a vért arcába kergető határozat meg, — vagy legalább is kimagyarázására. Hiába vártuk. Pár hónappal ezelőtt aztán már türelmünket veszítve nehány nyilvántartó sorban jeleztük is, hogy mi már tudunk a dologról. Újabb mély hallgatás következett. De csak ebben az irányban. Mert egyébként tudunk arról is, hogy “általános offenziva” határoztatott el bizonyos egyházmegyei gyűléseken minden és mindenki ellen, aki a Független Amerikai Magyar Református Egyház felfogását vallja, vagy netalán annak a felfogásnak cselekvője is. Most már nem várhatunk tovább. Nem az “offenzivára” felelünk, hiszen a nyílt vagy burkolt támadásokat tiz hosszú esztendő alatt megszoktuk már s azokhoz hozzáedződtünk, hanem a hitünk és fajtánk, amerikai magyar reformátusságunk sorsa fölötti végső elkeseredés irat velünk. Ám lássák meg már egyszer a pénzzel, ígérettel, pozícióval el nem vakítható igaz magyar reformátusok, hogy mi lett az eredménye a tiffini egyezménynek. Mi lett a hazátmentő nagy csatlakozásból, mi lett az amerikai kapcsolatokat amerikaiaktól igényelt és igénybevett pénzekkel épitő propagandázásokból ? Mi lett a független ellenvéleményt deportálási fenyegetésekkel terrorizálni akaró “szélesebb látkör” egyházpolitizálásából? Ez lett: A Reformed Church General Synodjának van egy állandó bizottsága, mely a “Committee on International Friendship” (Nemzetközi Barátság Bizottsága) nevet viseli. Ez a bizottság egy terjedelmesebb jelentést terjesztett az 1932 augusztusában Akronban, O., tartott egyetemes zsinat elé. Ebben a jelentésben a békeszerződésekre vonatkozólag a következő javaslat olvasható: Angolul: “With others we hold that the Peace Pact of Paris is the political charter of the world’s peace!” Magyarul: “Másokkal együtt úgy valljuk, hogy a Párisi Békeszerződés a világbéke politikai szabadalom-levele!” Erre a javaslatra az Egyház egyetemessége a következő határozatot hozta: “The report as a whole was adopted.” Azaz: “A javaslat a maga egészében elfogadtatott.” Ezek után tökéletesen megértjük, hogy az elmúlt évtized alatt miért nem láttuk nyomát azoknak az eredményeknek, miket oly zengő propagandákban ígértek be nekünk árva, megrugdalt, megnyomorított trianoni magyaroknak. Ha Reformed Church egyetemessége, a maga germán eredete s több évtizedes magyar barátkozása után igy gondolkodik a Párisi Béke gyűjtőneve alá foglalt versaillesi és trianoni békeszerződésekről; ha a zsinatnak semmit nem fáj a nagy kultúrájú magyar reformátusoknak oláh elfogultság alá igázottsága; ha a zsinatnak semmit nem fáj a “müveit csehek” magyar reformátust nyomorgató áldemokráciája; ha semmibe tekinti a yugoszláviai magyar reformátusok szerbszülte koldusságát; ha semmibe veszi szerződő felének, a Magyarországi Református Egyháznak bűnös megcsonkítását ; ha ők a világbéke szabadalomlevelének határozzák meg azt a papirost, amibe a világ legvérlázitóbb igazságtalanságait fogalmazták össze: akkor mit várhattunk volna tőle? Mi, őszintén szólva, nem is igen vártunk. De vártak, vagy legalább is azt mondták, hogy várnak, azok a testvéreink, vezető papok és világiak, akik a leghangosabbak voltak Tiffin előtt és még után is. Akik még csak legutóbb is elgáncsoltak, elpolitizáltak egy a magyar református sajtó egyesítésére néző kisérletet. Tudják ők most, hogy mit kell tenniük? Ha olyan loyalitással viseltetnek “közegyházuk” iránt, mint aminőt a közegyházuk pénzén kiadott újságjukban mutatnak, akkor nekik most propagandát kell csinálniuk arra, hogy minden magyar re
