Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
Volume VIII. DECEMBER, 1929. Number 12. Editor-in-Chief: Endre Sebestyén MAGYAR EGYHÁZ Associate Editor: Charles Vincze Editor: Geo. E. Borsy-Kerekes MAGYAR CHURCH Published monthly. Subscription: $1 a year Business Manager: Alexander Daróczy Entered as Second-Class Act of March 3, 1879. — 1103, Matter, March 30th, 1922, at the Post Office at Duquesne, Pa., under the Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in Section Act of October 3, 1917, authorized April 14, 1922. BETHLEN GÁBOR Az 1929-ik esztendő lehajlása Bethlen Gábor fejedelemre kell irányítsa a magyar gondolkozást. Nov. 15-én volt háromszáz éve annak, hogy a haldokló fejedelem leírta testámentumul: “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen bizonnyára, bizonnyára nincsen.” Ha csak a mai magyar gondolkozás fel tud érni oda, hogy Bethlen Gáborról gondolkozzon. Egy bölcs kolozsvári professzor ezt irja róla: “Ifjú koromban ő volt számomra a turáni férfiasság eszményképe. Férfi koromban: a turáni politikus mintaképe. Ma, öreg koromban, a turáni vallásosság példányképe.” Mikor élt azért nem látták, mert igazán nagy volt. Ma azért nem látjuk, mert igen kicsinyek vagyunk. Bethlen Gábort nem is lehet igazán megérteni. Ha rágondolunk, gondolkozásunk nem bírja ki a vele való idözést. Annyira Isten embere, hogy élettörténetének szemlélete megsemmisíti az emberi gondolkozást. Még nem volt magyar élet ezen a földön, amely úgy prédikálta volna magából az Istent, mint a Bethlen Gábor fejedelem élete. Családja törzsökös székely köznemesi család, de apját az uralkodói szeszély minden vagyonától megfosztja, s az ifjú Bethlen Gábor mint fejedelmi szolgafiu tapossa Báthory István fejedelem udvarát. Emberi öröksége: lázitó emberi igazságtalanság, de ott van isteni öröksége, s ezért nem lesz lázadó, de szolgál csodahüségben. Egy török életbölcs (Görcsi Mehemed) reánéz példa-ifjúságára, s megjósolja: magyar király leszel. S aztán király lett, királyi utón. Tett a szolgálatra több szolgálatot, s a több szolgálatot megtetézte istenes mégtöbb szolgálattal. Előtte, igy mondja a történelem, három négy ellenség pusztította árva Erdélyországot, s a magyar király német katonái annyira védelmezték a szegény alattvalókat, hogy a vallonok öllel hordták a kötelet a magyarok felakasztására. Mikor meghalt, adott a keresztyén világnak egy Erdélyt, istenes, tudós, hős, hatalmas Erdélyt, világ-csodája Erdélyt. A nagy kezdő akarása az, hogy magyar nemzetét, melyhez vérségi kapocs, vallásközösség fűzi, s melyre két nagyhatalom nehézkedett, el ne tiporja se a német, se a török, s hogy szabad hazában kiki szabadon, meggyőződése szerint imádhassa az Istent. Csakhogy, mondja: “Ami kevesen maradott is a magyar nemzet, az 4rultatás közülök ki nem fogy; nehéz ily néppel, annyi árulók közt, országot oltalmazni.” Az oltalmazás nehéz, de meg kell legyen, s ezért megteszi. “Valami őseredeti politikai tehetség jellemzi egész diplomáciáját; a maga korában teljesen szokatlan módon rendezi a belpolitikai élet minden nehéz kérdését. Sohasem fogott valamely terv keresztülviteléhez kellő előkészítés nélkül, diplomáciai tárgyalásaiban mintha
