Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-02-01 / 2. szám
6 gukat a mi speciális magyar sérelmeink előadására és vágyaink propagálására. Ennek a kissé naiv s ma már régen túlhaladott meglátás következményének látszik lenni Ravasz püspök cikkének (Magyar Szemle: Magyar Reformátusok Amerikában) bizonyos “dobogókról” szóló szakasza is, melyre csak fel kellene állnunk s szétszónokolni fájdalmunkat a világtájak felé. Hiszen csak lehetne! Aztán még valamit nem szabad elfelejteni. A független egyház Íróinak meg-megujuló figyelmeztetésein kívül hol és mikor tárgyaltatott az a kérdés, hogy mit vészit a magyar református az amerikai közösségekkeli szervi kapcsolatok által? A hit dolga mikor volt komoly tárgyalás alatt? Soha. Messzire mennénk, ha e kérdést itt most boncolnánk. Ennyit i.s csak azért említettünk fel, hogy megokoljuk: miért lett kételkedővé az óhazai egyházi közvélemény az amerikai dolgokkal kapcsolatban. Mert az lett. Először azért, mert anyagilag nem kapta meg azt a segítséget, amit a hatalmas “közegyházak”-tól várt a jogosulatlan Ígérgetők szavai után; másodszor, mert szellemi segítséget sem kapott olyan arányban, amint azt gondolta; harmadszor mert rájött, hogy itteni magyar egyházaink nagy része elveszett számára, úgyszólván ellenszolgáltatás nélkül. Ez volt a helyzet 1927-ben, amikor Sebestyén Endre, a F. A. M. R. Egyház esperese Magyarországba ment. Ha nem tévedünk: ö volt az első, aki hivatalos megbízatást is kapott arra a független Egyháztól, hogy a hazai közvéleményt helyesen informálja magyar reformátusságunk helyzete felöl. Népünk kérte őt erre, tehát az a fórum, amely egyedül hivatott ilyen megbízatásra. Ő ennek a megbízatásnak eleget is tett. Mindenüvé elment, ahová hívták s bizonyítékokkal felszerelve felelt a hozzáintézett kérdésekre. Az csak természetes, hogy annak a csoportnak a felfogása szerint beszélt, amelyet képviselt. Ugyanabban az időben voltak otthon Takaró Géza és Bogár Lajos reformedbeli lelkészek, akiknek u. 1. sehogyan sem tetszik az a körülmény, hogy a hazai közvélemény most már több oldalról van informálva s nem oly könnyen ad hitelt a régi szólamoknak. Visszaérkezésük után tehát hamarosan megindult a harc vonalaikon. Először azt jelentették be, hogy Bogár Lajosnak sikerült meggyőznie a hazai közvéleményt teljesen. Aztán ebből engedve annyit jeleztek, hogy a rosszul informáltakat igyekezett jól és alaposan informálni. Majd “óriási munkának” titulálták otthoni tartózkodását. És aztán jött egy alkalom, a detroiti templom szentelés, amelyről leadott tudósításban már részleteket is olvashattunk titáni munkájáról. E szerint a tudósítás szerint: “A konferenciának első előadója Bogár Lajos, toledoi ref. lelkész volt. Előadja beszédében azt az óriási propagandát; a melyet legutolsó nyári útjukban Magyarországon az Amerikai Magyar Független Egyház ügyvivői kifejtettek, akik Amerikát és az amerikai református és presbyterián egyházakat az amerikai magyarság legnagyobb ellenségeiként állították bé és akik a magyar nemzeti egyház politikai sikerének érdekében a conventustól tetemes pénzösszeget kértek a mostani református egyházak és azok lelkészeinek megsemmisítésére vagy ellenegyházak felállítására.” E tudósításban foglalt merész állitások megdöbbentették a független egyház csoportját, mert azok teljesen kimerítik a tudatosan valótlan állítás összes ismérveit. De nem kevésbbé döbbent meg ettől maga az előadó is, Bogár Lajos, aki Sebestyén espereshez intézett levelében siet is magát tisztázni a következő mondatokban : “Engedd meg itt felemlítenem, hogy a Reformátusok Lapjában hozott tudósítás az én detroiti előadásommal kapcsolatban nekem olyan állításokat tulajdonit, amelyek nem fedik az általam mondottakat s amelyek felett én magam rőkönyödtem el első sorban. Beküldött helyreigazításomat még nem közölte a lap, de úgy vélem, hogy —ha egyáltalában reflektálásotokra érdemesnek tartjátok az én állításaimat — nem másod, harmad s ki tudja hányad kézből elferdített alakjában: előbb a helyreigazításban közöltek tartalmával kell megismerkednetek.”
