Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-12-01 / 12. szám

25

ja a könyv —, hogy ezekről a tevékenységekről való lemondás öngyilkosságot jelentene minden egyház számára.” Az erdélyieknek csakugyan igazuk van. Csak az a tény döbbent meg bennünket, hogy a Magyarországi Református Egyház meg minden külső kényszer nélkül, hogy úgy mondjuk, lelki lustaságból mondott le ezekről a tevékenységekről a múlt század végén és a jelen elején. És ezáltal, mint azt ma már mindenki belátja, öngyilkosságot kísérelt meg. Istennek hála, hogy a kísérlet nem sikerült és ma már ismét teljes életkedvvel lát szent munkájához a magyar Sión. Csak mi távol lévők még ma is érezzük amaz öngyilkossági kísérletnek bénító hatását. Nevezetesen híveink jó része abban az időben vándorolt ki az ó-hazából, amikor a hazai egyház az öngyilkossági kísérletnek borzasztó munkáját végezte önmagán, vagy annak zsibbasztó hatása alatt tétlenül, kábultan hevert: egész tevékenysége megszokott istentiszteleti aktusoknak minden vonzó erejüktől megfosztott száraz szertartások szerinti végzéséből állott. És amikor Amerikába kijöttek, ennek a félhalott egyházi életnek az emlékét hozták magukkal és azt kívánták és sokan kívánják az egész egyházi élet gyanánt fentartani ma is, és a magyar nép csökönyös maradiságával ragaszkodnak ahoz és ugyancsak csökönyös nyakasságával szegülnek sokszor ellene a feltámasztó és itteni egyházainkat a mostani, élő és élet után vágyó Magyarországi Református Egyház hitéletének színvonalára emelni akaró református hitünk tiszta szerelméből fakadó törekvéseknek. A magyarok világvándorlásának eme napjaiban — kérjük — vigyázzon azért lelki édes Anyánk, hogy egy emelkedettebb egyházi élet emlékével bocsássa el a világba gyermekeit, és az sem ártana ,ha minden egyes kivándorlóval megismertetné lelkipásztora a magyarországi ref. egyház szomorú közelmúltját, jelen törekvéseit és jövő reménységeit, hogy kint valahol a nagy világban kevesebb baja legyen vele egy magárahagyottan küzdő árva lelkipásztornak.

(Vincze Károly.)

VILÁGÍTÓ torony

Vezeti: NÁNÁSSY LAJOS.

KÉRDÉS: Miért nem fogadják el a protestánsok a pápát az egyház fejének és Szt. Péter utódjának, noha ott vannak a bibliában Máté 16: 18 és egyébb helyek, k melyek e feltevést igazolni látszanak?

FELELET: Simonnak, a Jóna fiának bátor hitvallásáért uj nevet ad az Ur Jézus Krisztus, amikor Péternek nevezi, ami magyarul kősziklát jelent. Háromféle magyarázatot fűznek a helyhez. I. Hogy maga Krisztus volt a kőszikla (lásd 1. Kor. 3: 11.) így vélekedik Szt. Ágoston, aki igy ir: “Nem azt mondja neki (Péternek) az Ur: Te kőszikla (petra) vagy, hanem: te vagy Péter és a Kőszikla Krisztus.” (Retract. 1. 21.) 2. Mások a Péter hitvallásában keresik a kősziklát, igy Aranyszáju Szt. János, Hilárius, Ambrosius, Jeromos, Nyssai Gergely, Cyril és mások. Érdekes, hogy a gregoriánus szertartáskönyvben és a római misekönyvben Szt. Péter és Pál vigiliájára ez az imádság van felvéve:” ....akiket az apostoli hitvallás kőszikláján megerősitettél....” (quos in apostolicae confessionis petra solidasti). (Lásd ennek támogatására I. Péter 2: 5 és Jelenések Könyve 21: 14.) 3. Megjövendöli az Idvezitő, hogy Péter játsza a vezető szerepet az első pünköst ünnepén az Anyaszentegyház megalapításában úgy, hogy Krisztus a Péter hitére és munkájára épit, Péter pedig Krisztusra. Azonban nem akadt egyetlen korábbi egyházi atya sem, aki eme szavakat a római püspökökre vonatkoztatta volna. A pápák az egyetemes zsinatok gyűléseiről rendszerint távol voltak, hogyan lehet ezt megérteni, ha ők szerepeltek az Egyház feje gyanánt? S ha bátor hitvallásáért Krisztus Péternek ígéri a mennyország kulcsait, Máté 18: 18 szerint ezt az összes apostolokra bízza. Ne feledje el, hogy Krisztus nemcsak Péternek nevezi a hivő apostolt, hanem más alkalommal, amikor megérdemli, sátánnak is. (Máté 16: 23.) Miért nem emlegetik ezt a bibliai ver-