Magyar Cserkész, 1997 (49. évfolyam, 1-2. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
6. oldal MAGYAR CSERKÉSZ sz. Szondy György csapat Rio de Janeiro-ban (azóta sajnos már megszűnt). Közel félévszázada — megszakítás nélkül — működnek magyar cserkészcsapatok Dél-Amerikában. A többszázas létszámú jubileumi táborok után sajnos száznál egy kicsit kevesebben gyűltünk össze emlékezni és ünnepelni, de azt töretlen kedvvel és lelkesedéssel tesszük. Folytatjuk munkánkat, hogy a következő nemzedékek gyermekeiben is tovább élhessen a magyar származástudat, egy egészséges cserkészeszménybe táplálva. Befejezésül Szilvássy Lőrinc est. táborparancsnok szavaiból idézek: „Mindennek végére értünk, sajnos a tábornak is...Remélem, hogy ez a tábor a szívetekben marad és lelkesedést nyújt egy újabb cserkész-évre. Azt szeretném, hogy a tábor által megbecsüljétek a magyar nyelvet és történelmet és a magyarsággal járó feladatokat és kötelességeket. Remélem, ha Isten úgy akarja, négy év múlva találkozunk valahol Dél-Amerikában. Isten áldjon mindannyiótokat! Jó munkát!” Altalmentem a Királyhágón... Erdély felé mutat egy halovány csillag... közös körutazás Erdélyországban Sándor István bá’ Ezt tettük 1997 nyarán, negyvenen fiatalok, idősek, majdnem mind cserkészek. Kőműves Tünde meg Sándor Péter New York-ban megtervezték, aztán mindenkit meghívtak a nagy erdélyi körutazásra. Észak-Amerikából, Kanadából és Magyarországból jöttek összesen húszán és velünk utazott húsz erdélyi magyar cserkész. Gaál Sándor bá’, a romániai magyar cserkészek vezetője utazott velünk, ő szerezte a buszt és ő szervezte meg az egész hatalmas útitervet. Előre végigment az egész úton, megbeszélte mindenkivel, hogy mikor, hol és mivel fogadnak majd minket. Hétfőn, július 14-én már megérkezett a busz és vele jónéhányan az erdélyiek közül a budapesti cserkészparkba, mely az Adyligetnek nevezett kertvárosban van. Sütő István bá’, a cserkészpark parancsnoka, szeretettel várt ránk. O is velünk jött az egész erdélyi körútra. Elmondta, hogy az egész világról jöhetnek a budapesti cserkészparkba magyar cserkészek, csak szólni kell, ingyen lakhatnak-táborozhatnak. Másnap már majdnem mindenki megérkezett és meglátogattuk Kölley Gyurka bá’-t, aki Leányfalun lakik. Este ismerkedő tábortűz volt. Mindenki elmondta, hogy ki, meg honnan jött és mit vár a úttól. A legtöbben azt mondták, hogy új barátokat szeretnének szerezni. Aztán gyorsan le kellett feküdni, mert másnap már indultunk Erdélybe!. Reggel korán volt ébresztő. Sietve reggeliztünk és már indultunk is Nagyvárad felé. A román határnál Gaál Sándor bá’ összeszedte az útleveleket, meg egy hosszú listát csinált mindenkiről. Kicsit izgultunk, mikor először a magyar, aztán a román határőr elvitte az összes útlevelet, de aztán visszakaptuk és mehettünk tovább. Féltünk, hogy ki kell szállni és kinyitani a csomagokat, de nem kérték, engedtek tovább. Bizony a határ miatt nagyot késtünk, de Nagyvárad határában ketten vártak cserkészruhában, hogy megismerjük őket. Furcsa volt, hogy mi Hungária jelvényt viseltünk, az övékén meg az volt, hogy „Romania”. A nagyváradi csapatok finom ebéddel vártak minket, óriási teremben az U-alakú nagy asztal szépen meg volt terítve. Aztán Péterék felállították az őrsöket, de úgy, hogy minden őrsbe jutott valaki Amerikából, Magyarországból meg Erdélyből. A nagyváradiak azután őrsönként elvittek városnézésre. Mindig egy-egy nagyváradi őrs kísért egy látogató őrsöt. Tele volt a város cserkészekkel. Családoknál aludtunk. Másnap a nagyváradiak közül is többen velünk jöttek és tovább haladtunk Kolozsvár felé. Megálltunk egy kicsit a Királyhágó tetején és megtudtuk, hogy tulajdonképpen csak ott kezdődik Erdély. A terület, amin átjöttünk, a Partium (latin szó, kiejtése: „Párcium”). Kolozsvárt a csapatok és az öregcserkészek vendégei voltunk. A volt piarista gimnázium étkezdéjében főztek nekünk, aztán elvittek városnézésre. Ez volt Sándor
