Magyar Cserkész, 1982 (33. évfolyam, 1-2. szám)

1982-01-01 / 1-2. szám

nunk. Az ő munkájukat és lelkesedésüket is be kell építsük közösségeink életébe. Az elmúlt 30 évben legkevesebb 25—30 ezer fiatal kapott cserkésznevelést közöttünk. Micsoda erő lesz ebből, ha összefogjuk? Ha nem tesszük: elvesznek; vagy mások édesgetik őket magukhoz. Őrzői vagyunk-e testvéreinknek? Azok kell legyünk! Adjunk más-más programot az otthon volt és külföldön felnőtt öreg­cserkészek számára. Legfőbb ideje, hogy megtegyük. Vezető karunk fiataljai lelkesek, hisznek a cserkész eszményekben, de felelősségteljes munkát legtöbbjük nem szívesen vállal. Ez a felfogás a mai idők szellemiségéből adódik. Itt az ideje, hogy fiatal vezetőink meggyőzését munkába vegyük. Ne hagyják ránk a vezetést azzal, hogy mi ahhoz jobban értünk, vagy több tapasztalattal rendelkezünk. A fiatalok munkába állítása nélkül rövidesen nevetséges, kiöre­gedett gárdává válunk, akik egy bizonyos elefántcsont toronyból játszadoznak az egyre csökkenő létszámú és lelkesedésű cserkészekkel. Ezért rendszeresítettünk új munka-megosztást a kerületekben. Ezek élén idősebb cserkésztiszt áll, a Kerületi Elnök, akinek összeköttetései vannak; aki reprezentál; aki az anyagi alapot megszerzi; aki a társadalom támogatását biztosítja. Mellette működik a fiatal Kér. Parancsnok, aki a gyakorlati munkát irányít­ja, ellenőrzi. Az elképzelés jól bevált és eredményes. SZELLEMI ERŐKÖZPONTUNK egyre inkább Fillmore lesz. Nemcsak azért, mert lelki és gyakorlati központja vezetőképzésünknek, de azért is, mert nincs talán négy világrészben olyan magyarlakta város, ahon­nan ne járt volna valaki Fillmoreban, töltekezésre. Külföldi munkánk kezdetén oly sokan és sokszor jósolták: Ne erőlködjetek! Fölösleges minden erőfeszí­tés! A cserkészet megbukik. Nem lesz utánpótlása sem tagokban, sem vezetőkben. Minek a cserkészpark, tel­jesen fölösleges! a borúlátók feje fölött átnézve, hittel végzett munka után, ma Fillmoreban magyar iskola­táborok, magyar érettségi előkészítő tanfolyamok van­nak, magyar cserkész-vezetőképzés és számos más gyakorlati program folyik. Évente ezernél több fiatal magyar látogatja ezt a nagyszerű intézményt, ahol az iskolatáborok és a vezetőképzés minden ága számára önálló épület áll. E szellemi és lelki világközpontunkba befektetett összeg cserkész erőfeszítésből az idén talán eléri a 200.000 dollárt. A TANÜGYI OSZTÁLY minden erővel szorgal­mazza a magyarságismereti vizsgákat. Sajnálatos tünet a magyar nyelvtudás csökkenése. Ez ellen csak úgy küzdhetünk, ha nem engedünk a követelményekből; ha a magyarságismereti vizsgák nívójára ügyelünk; ha csak azoknak a jelölteknek adjuk meg a jó osztályzatot, akik valóban kielégítően ismerik a tárgyat és tűrhetően írnak és fogalmaznak magyarul. A segédtiszti táborra előírt két magyarságismereti vizsga — mint új követelmény — igen fontos. így könnyebben érhetjük el, hogy a tisztitáborra jelent­kezők a harmadik érettségit is időben letegyék. Rendkívül fontos, hogy valamennyi érdekelt cser­készhatóság tisztában legyen a követendő eljárással. A Szövetség tapasztalatokon alapuló szabályai mérvadóak valamennyi magyarságismereti vizsga lebonyolításánál. Az írásbeli tételeket esetenként küldjük meg az egyes Vizsgáztató Bizottságoknak, úgyszintén a vizsga számot. A szóbeli tételek továbbra is a M.Cs.Sz. 1974-ben kiadott tételei. Ezek jóknak és időtállóknak bizonyultak. A kötelező olvasmány- és vers-lista is elkészült. Ezt az új szabályokkal együtt kapták meg a csapatok és magyar iskoláik. Minden erővel szorgalmazni kell a magyarságis­mereti előkészítő tanfolyamok megtartását, a magyar­ságismereti vizsgák szabályainak gondos betartását. Magyar cserkészmunkánk csak így tarthatja meg szükséges színvonalát. Jól kiképzett vezetők nélkül munkánk értelmetlenné válik. Magyar Cserkész Szövetség P. O. Box 68, GARFIELD N.J. 07026 USA Kedves Gábor! A Magyar Cserkész Szövetség 1981. jelentésének beküldésével nagy örömöt szereztél, tartalmát, fele­ségem Éva felolvasta nekem tekintettel, hogy vagy két éve látásom erősen romlott. Boldog vagyok, hogy komoly akadályok dacára sikerül a magyar cserkészetet a világ különböző táján aktívan életben tartani. Most augusztusban 70 éve, hogy Pista bátyám Lord Baden Powel által, Lord Butler Leeds-i birtokán, az ott történt nyaralása folyamán, 16 éves korában cserkésszé lett avatva, és felhatalmazást nyert egy magyar cserkész csapat megalakítására. így jött létre a II. kér. Kir. Kath Egyetemi Főgimnázium cserkész csapata, Gróf Apponyi Albert, az akkori kultusz miniszter hozzájárulásával. A megfelelő próbák letételével őrsvezető lettem és nagyon lelkes és büszke voltam arra, hogy cserkész lehettem. Lelkem mélyén ma is cserkésznek érzem magam és dacára 83. évemnek, pár volt cserkész barátommal most is fenntartom kapcsolatomat. Pista bátyám vagy 20 éve halt meg Torontóban, jómagam 31 éve élek Londonban. Csapatunkból alakult később az 5-ös számú K.E.G. Cserkész Csapat, Velősy Béla vezetése alatt, aki annak idején tagja volt őrsömnek. Arra kérlek Gábor, hogy a csatolt 10 fontot, nem igen csekély értéke szerint, de mint a cserkészethez érzett őszinte ragaszkodásom jelét, elnéző mosollyal fogad­játok el. Viszonzásként figyelmeségetekre csatolok két xerox kópiát levelekről, melyek kis fényt vetnek ifjabb éle­temre, 1898 október 16-i kezdettel. Őszinte barátsággal és szíves üdvözlettel Kánitz Pál 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom