Magyar Cserkész, 1973 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1973-03-01 / 3-4. szám
Amerikai cserkész-konferencia Washingtonban A Boy Scouts of America feb. 22—23-án tartotta két évenkénti nagy találkozóját. Ezen a BSA partner szervezetei vesznek részt. Tehát azok a szervezetek, melyek cserkészcsapatokat sponzorálnak, tartanak fenn. A BSA-nak jelenlegi legnagyobb programja a „man-power”, boy-power 1976. Ez tulajdonképpen Amerika függetlenségének 200 éves évfordulójára felajánlás, vagy ajándék az ország, a nemzet számára. Erre a Magyar Cserkész Szövetséget is meghívta. Képviseletünkben Bodnár Gábor, ügyv. elnök (jobbról) jelent meg. Magyar élet a Sierrákban Hosszú esztendőkön keresztül a kaliforniai magyar cserkészet egyet jelentett a Los Angeles-i csapatokkal, amíg végre 1969-ben sikerült az Aranykapu (Golden Gate) városában (San Francisco) is kitűzni a liliomos magyar cserkészzászlót. Ettől kezdve azután északról és délről egyre méregettük a távolságot, és a lehetőségeket, hogy lehetne a két város magyar cserkészeit közös programokra összehozni. A gyakorlati problémák ugyanis nem lekicsinylendők, mert a távolság kb. 640 km (400 mérföld), de mivel megfelelő táborhely miatt fel kell mennünk a Sierrákba, az út a találkozópontig lényegesen több, mint a fenti távolság fele. A legkézenfekvőbb közös program egy VK-nap volt, és az első a megrendezésre 1971 őszén került sor a Bass Lake (tó) közelében, egy szabad erdőterületen, ahol közel s távolban semmi más csak fű, fa és szikla. A rendezést a 77-es San Francisco-i csapat végezte a 43-as lcscs. segítségével. Történelmi keretül a Rákóczi szabadságharcot választottuk, gyakorlati programként pedig a „túlélés”-t (survival). A hegyek szelleme mintha csak megfelelő keretet akart volna szolgáltatni a táborhoz, alig hogy odaértünk, megrázta a nagy fehér szakállát, aminek az egyenes eredménye az lett, alig volt annyi időnk, hogy bemeneküljünk az éppen felállított sátrakba, és rövidesen egy takaros vastagságú hótakaró fedte a tájat. Ilyen bevezetés után álltunk neki „túlélni” a dolgot, amit először persze meg kellett tanulni: hogy kell csinálni?! Így a havazás elálltával kimerészkedtünk a sátrakból és elkezdődött a forgószínpad. Ennek a befejezése után jött az első nagy próbatétel: a vacsora. A menü a következő volt: hagyma, tojás, hal, krumpli. Mindez természetesen nyersen. Aki akart, az kaphatott még egy marék lisztet is. Mindennek az elkészítéséhez lehetett használni egy kést és semmi egyebet ill. semmi olyasmit, amit a civilizációból hoztunk. Edényt se! A havazásra való tekintettel a tűzgyújtáshoz lehetett gyufát használni. Ennek a cikknek az olvasása közben néhány torontói vezetőnek talán előjönnek régmúlt emlékei. De annak idején a Loyola Parkban egy kellemes őszi napon ettünk hasonló ebédet, amikor este mindenkit várt otthon az anyuka főztje. Itt már erősen alkonyodo'tt, mikor a vacsorakészítés elkezdődött, és bár a délután folyamán elég sok hó elolvadt, de azért még jócskán maradt is belőle. E mellett ki-ki annyi vacsorával a gyomrában ment aludni, amit a fenti anyagból készített (élelmiszert nem szabadott hozni egyénileg a táborba). Mondani sem kell, hogy a vacsorafőzés nem mindenkinél volt teljes siker, és a már ragyogóan csillagos ég alatt tartott bujdosó kuruc tábortűz igen élethűnek tűnt a sűrűn korgó gyomrokra való tekintettel is. A második nagy próbatétel — anélkül, hogy ezt a résztvevők tudták volna, — a hegyek szellemének jóvoltából elmaradt. Másnap már könnyű foglalkozás volt: játék, tánc, elméleti előadás és kirándulás. Délelőtt gyönyörű napos időnk volt, de mire délben táborbontásra került a sor már úgyancsak igyekeznünk kellett, mert javában gyülekeztek a sötét fellegek. És búcsúztunk azzal, hogy legközelebb a Los Angeles-i 8-asokon a sor a rendezésben. Elszaladt kb. fél esztendő, mikor a Huntington tó felé vettük az utunkat, időközben az utolsó nap még megkaptuk a los-angelesiek üzenetét, hogy az eredeti találkozóhelyünket már nem tudjuk elérni, mert hótakaró alatt van, úgy hogy lejjebb kellett találkozni. Ez alkalommal egy vagy két személyes sátrat mindenkinek hoznia kellett magával. A változatosság kedvéért ezúttal zuhogó eső fogadott, és a történelmi keretben is léptünk közel másfélszáz esztendőt, mert Görgey hadseregének téli visszavonulásában találtuk magunkat (1848- 49). Hamarosan felkerültek a hadijátékszámok is, mert a „Branyiszkói-szoroshoz” érkeztünk, amit mint osztrák katonák a Los Angeles-i öregcserkészek védtek. 7
