Magyar Cserkész, 1972 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1-2. szám

Talpra, magyar, hi a’ haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válaszszatok! — A’ magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. ^ /mf Petőfi Sándor A fiatalság szép lángja any­­nyiszor gyúlladt ki és lobogott ezeréves történelmünkben; leg­utóbb 1848 március 15. -én és 1956 október 23. -án. Itt most Petőfi híres versének, a “Nemzeti Dal”-nak az első szakaszát látjátok, -múzeumi da­rab. Petőfi sajátkezű jegyzete elmondja, hogy ez volt az első cenzúra nélküli nyomtatvány, tehát a szabad sajtó első ter­méke. Kérjétek a vezetőket, hogy beszéljenek nektek erről! "MILYEN A KEZED" Vessünk egy pillantást a ke­zünkre. Ne azt nézzük, hogy van - é fekete a körmünk alatt. Gondoljunk inkább arra, hogy kezünk a képviselőnk minden dolgunkban. A Szentírás azt mondja; “Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket“. A fák az águkkal hozzák gyümölcsüket, az ember pedig a kezével. Ezért így is mondhatnánk: “A ke­zük gyümölcséről ismerik meg őket”. Mennyi mindent elárul a kéz! Ha azt mondjuk valakiről: “ő az én jobbkezem”, akkor uta­lunk, hogy ő a legjobb munka­társunk. “A balkezes” ember, ügyetlent jelent, a “szűkmarkú” fösvényt, a “bőkezű” jókedvű adakozót, a “keménykezű” rend­tartót, a “vasöklű” kegyetlen zsarnokot. Mi mindenre képes a kéz! összeborúlhat ökölbe, hogy meg­üssön valakit, és kinyílhat ba­ráti kézfogásra. Megtanulhatja azt, hogy a sebész gyógyító ké­sét fogja, vagy azt, hogy szu­ronyt ragadjon és ledöfjön va­lakit. Ernyedten eshet le tes­tünk mellé, élettelenül, mint sikertelenségünk és tehetetlen­ségünk jele, vagy magasra e­melkedhetik szívbőlfakadó, ő­­szinte örömük megnyilvánulás saként. Mennyi felesleges dolgot te­szünk a kezünkkel és mennyi alkotó munkát tudunk elvégez­ni! Gondoljunk a Jézus kezére. Milyen segítő volt a keze! Mi­kor Péternek az anyósa meg­betegedett, bement hozzá, rá­tette kezét és meggyógyította. Talán emlékszünk még annak a kislánynak a történetére, ki hirtelen beteg lett. Az apja, Ja­­irus, rohant Jézusért, hogy be­hívja a házába. Jézus rátette a gyermekre a kezét, mondván: “Talitha cumi”, “Leányom, kelj fel”. És azonnal meggyógyult. Talán még nem felejtettük el, hogy hogyan tette Jézus a ke­zét a süket és vak fiú szemére és fülére, hogy megnyíljon a szeme a látásra és füle a hallás­ra. A mi kezünk is ilyen segí­tő kézzé válhat, ha felvesszük a barátunk terhét, vagy ha meglátogatunk és megajándé­kozunk valakit, aki beteg. Milyen szent volt a Jézus ke­ze! Óvatosan a kezébe vette a Szentírást, hogy tanítsa népét. Valahányszor kísértések vették körül, vagy kimerült a néptö­megben vagy nagy veszedelem előtt állott, összekulcsolta ke­zét imádkozásra. Néha leszakí­tott egy szál mezei liliomot, vagy kis verebecskét tartott markában, hogy azokról példáz­za Isten alkotó kezének nagysá­gát és dicsőségét. Szent volt a keze, mikor vendégül látott vagy 5,000 embert. Megszentelt volt még akkor igazán, mikor kor­báccsal a kezében megtisztítot­ta a templomot a politikus fő­papok kúfáraitól. A mi kezünk is éppen ilyen megszentelt lesz, amikor azért vesszük a kezünkbe a Szentí­rást, hogy olvassuk és tanítsuk. Valahányszor összekulcsoljuk a kezünket az imádkozásra, min­dig a Krisztus kezét tükrözzük, szent lesz a kezünk amikor sze­- 3 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom