Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
/folyt.10.old./ A kis viaszminta elkészült, azt a márvanytömb közepére helyezte, elmosolyodott aztán, mint előbb, belefogott egy vidám toszkánai dalba, közben szerszámait előkereste, vésőt, kalapá - csőt. Hatalmas karjait feje fölött forgatva, szabni kezdte a követ, csontos öklében nagyokat perdült a kalapács, a fehér márványszeletek mint frissen esett hó, csakhamar vastagon takarták be a műhely padlóját. Munka közben szemével állandóan hunyorgatott s mindig háttal fordult a világosságnak. Bozontos haját és szakállát be lisztezte a márvány fehér pora, ütötte a vésőt és faragta a márványt szünet nélkül, délen át földöntúli erővel egészen estig. Mikor a S.Maria Imaculata kolostorában az Angelus megkondult, nagy körvonalaiban bár, de ott volt a kis viaszminta felnagyított mása a fehér márványban. A szobrászlegény a szerszámosládájára dobta magát, fáradt volt és lehorgasztott fejjel ült. Szája mozgott, de hang nem jött ki a száján, imádkozott és pihent. Ahogy elhallgatott a kis harang, kezeiből földre engedte szerszámait, aztán egy fürge mozdulattal lerúgta lábairól kutyabörcsizmáit. Felállt, tenyerével végig borzolta sürü haját, megprolgatta villás szakállát. Barna bársonynadrágja zsebéből egy piros kendőt húzott elö, megtörülte vele veritékes homlokát. A kert is elcsendese - dett, a szürkeségben fekete bogarak iveitek a fügefák lombkoronái között. A kúthoz futott. Jó volt égő talpainak az agyagos föld hűvös simasága. Az ingét levetette, két kezébe fogva, jól kiporolta. A kutveder vizében jól megmosdott és az ingébe megtörülközött. Lábánál keletkezett tócsába, mint valami pajkos gyermek, beletaposott, aztán szobájába ment. A szoba sötét volt és földszagu, szűk és barátságtalan. A polcról kenyeret és kecskesajtot vett elő, az ágyára ült és lábait egy szalmafonatos székre rakta fel és farkasétvággyal evett. Agy alól egy üveg bort vett elő, néhányszor jót húzott belőle. Fejét a falnak támasztva, hátradőlt. _ Mozdulatlanul feküdt és gondolkozott az uj müvén. Fialudt. Almában Jacobo Gallo-t látta, meg Diengo bíborost. A bíboros haragos volt, s vastag meggyfapálcájára támaszkodva egyenesen a megkezdett szobor felé tartott. Csodák-csodája, a köminta megmozdult, amire a bíboros megrettent és a kezében tartott erszényét a földre ejtette. A sok arany a földön szertegurult. Egy darab arany a márványba fúródott, ott megolvadt, amitől egyszerre aranyos szint kapott a fehér márvány. Megrémült a szobrászlegény és nagyot kiáltott, mire álmából hirtelen feleredt. * * *- 20 -
