Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

/folyt, a old./

tette hátizsákját, elökotorta annak egyik zsebéből nagyitóját s úgy vizsgálta a tenyerére fektetett fonalat.- Igen - szólalt meg aztán - gyapjufonál. Az előbb egy feketét találtunk, ez meg piros. Azt hiszem, hogy egy piros szegélyű fekete kendőbe volt kötve a holmija. Jó súlyos lehet, legalább is a nyomról Ítélve. Igaz? - fordult Karcsihoz.

Csakugyan. De nem tűnt fel Neked, hogy aránylag kicsi a csizmanyom?- Mondassz ezzel valamit. Hátha nő volt, vagy gyerek?Majd meglátjuk. Most már nincs messze a menedékház, ott talán csak tudnak róla.

Felszedelőzködtek és tovább mentek.- Hopp, itt megállt! Mi az?... De sok a nyom...Flesett? Tovább ment!... Balra vágott az erdőnek, ott az ut is.

Itt a batyu! No, mit mondtam? Fekete kendő piros csikókkal. De hol az ember? Nem birta tovább a terhét?...Nézd, szaladt, leverte a bokorról a havat, itt a báránybörsüveg!... Még meleg... Mitől ijedt meg? Hinnye mi ez? Farkasnyom!.... Ez üldözte. Itt összeesett. Lerázta magáról... Ott a farkastest nyoma... Nézd most arra vág a nyom a nagy fenyő felé. Vér!... Friss véri... Megsebesült!

Repült a két fiú az erdőszéli fenyőóriás felé. Tele lett hóval Pistának szeme-szája. De nem bánta. Emberéletről van szó. Vagy már csak egy tragédia szomorú végjelenetéről?

Tovább visz a nyom a bozótos felé. Csörtetés hallatszik onnan. Sikoltás veri fel a halott erdő csendjét, sikoltás mely hörgésbe fül: "Segitség! Jaj Istenem!". Repül a si Pistával, már csak ICO méterre van a cserjéstől, már csak ötvenre. Egyszerre csak kinyílik a bozótos és egy szürkéssárga nagy test közeledik feléjük öles ugrásokkal:- A farkas! - Pista megáll, két marokra fogja az egyik sibotot és várja a támadást. Bár a szive a torkában dobog, nem fél. Odaért már Karcsi is melléje, a háta mögül hallatszik a lihegése. Jön a csikasz ordas, suhan a havon, mingyárt itt lesz. Már emeli is ütésre a botot.