Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

Végignyargalt a napfény a behavazott derabokon s az olvadni kezdő hótakaró fényesen csillogva verte vissza a napsugárostroraot. Szél se rezdiilt. Az erdő kopasz fai hósapka alatt gubbasztottak s a fenyves is hóköpenyben burkolva pihent.Csend ült mindenütt. Egy nyúl bujt elő vackából, boldogan sütkére - zett egy darabig, majd fülét hátracsapva lassan elindult falatozni a borókás felé.

A völgyből felvezető utón két fiú haladt: Pista és Karcsi, a "Kopó" őrs oszlopos tagjai. Mondanunk sem ke]!, hogy sivel jötte*. Öltözetüket felesleges leírni, úgyis többé- kevésbé szabályos, illetve a megszokott volt. No de erről lesz még majd szó! Lassan jönnek felfelé az emelkedő utón, majd megállnak. Talán kifújják magukat? Nem, vitatkoznak.- Te Karcsi - kezdi a zömök élénk természetű Pista szokott kapkodó beszédével - én nem értem, hogy mi van ezekkel a fiukkal. Ilyen szép időben egyik sem akart kijönni. Mindegyiknek volt valami dolga, pedig ráérnének azt az otthondiszitést a lucskos napokra is elhalasztani. Még ezer szerencse, hogy Te kijöttél, legalább nem kell egyedül lennem. Hii micsoda nyomolvasást redezek én itt ma!- Az már igaz - feleli Karcsi komolyan, d° valami titkos öröm bujkál nyilt kék szenének szögleteibe".. - Hiszen

Neked úgyis ez a nagy élvezet! Hiszen a múltkor is... - akarta folytatni, de Pista szóáradata lehetetlenné tette a mondat befejezését.- Persze! - legyintett az fölényesen. - A szarka oe-'vre gondolsz? Latod egy kis megfigyelés, a gondolatok helyes rendezése és az eredmény nem lehetett más, mint hogy a Jenői

6