Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

Mese a verebekről

Verébnagygyűlés volt a platánfán.

Először, ffint az már gyűléseken Így szokás, a folyó ügyeket tárgyalták: hol. merre van egy szemétlerakódó telep vagy egy betört ablak, mely egy téli magtárba vezet.vagy egy ablakpárkány, melyre magot, morzsát szórnak jótékony kezek.

Amikor ezt egymásnak értelmesen elmagyarázták, kellően megbeszélték, megszólalt egy veréb - hogy melyik volt. ki tudná azt megmondani, amikor ugyanolyan szürke volt. mint a többi. - megszólalt hát egy a sok közül a nagy zsivalygós - ban:- Testvérkék, verébkék, valamit tenni kellene már, hogy az emberek minket is szeressenek, madárijesztővel ne ijesztgessenek, csúzlival, söréttel, no meg vizipuskával ránk ne lődözzenek.

A verebek lármásan helyeseltek, beszélgettek erre-arra, tücsköt, bogarat, össze-vissza, találgatták, hogy miként tudnák magukat az emberekkel megkedveltetni. Annak ellenére, hogy oly nagy volt a lárma, hogy minden arramenő felnézett a platánfára, mégsem tudtak zöldágra vergődni, nem tudtak semmi okosat sem kisütni.

Végre hosszas tanakodás után megszólalt egy öreg veréb a platáijfa vezérágán:- Én amondó volnék, hogy költözzünk el mi is ősszel, akárcsak a fecskék. Ha nem leszünk itt, minket is megbecsülnek, nagyra tartanak, talán még hasznos madárnak is nyilvánítanak. S amikor megjönnénk tavasszal, örömmel várnának, szívesen fogadnának.

Nagyon tetszett a verebeknek ez a 0 bölcs beszéd.

• o m