Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

Miután éppen vége volt a nyárnak, elhatározták, hogy ok bizony az ősz beálltával messze szállnak határokon át, tengereken túlra, hogy minél messzebbről jöhessenek vissza.

Most már csak vezért kellett választani, aki őket elvezeti, mert már az indulás időpontjában is megegyeztek, úgy határoztak, hogy minél előbb, tehát már másnap reggel útra kelnek.

Mi tagadás, bizony a vezérválasztás nem ment simán,aminek látható eredménye volt, hogy a levegőben sok apró verébtoll röpködött.

Hát az csak igazán érthető és természetes, hogy mindegyikük vezér szeretett volna lenni. Az öregek persze nem akarták magukat a fiatalabbaknak alávetni, a fiatalok pedig nem akarták az idősebbek elsőségét elismerni. No meg aztán,hogy merre menjenek, keletnek, nyugatnak, északnak vagy délnek, ebben sem egyeztek meg.

Egész biztosan még tovább veszekedtek volna, ha az alkony a platánfára rá nem borult volna.

Másnap aztán a sürgönydrótokra telepedtek

a verebek, majd kis idő múlva felkerekedtek és össze-vissza szálltak, keringtek a levegőben. Vezér hiányában, útirány nélkül, jobbra ment az egyik, balra szállt a másik. De meszsze nem jutottak, mert éhesek lettek s elfáradtak csakhamar. Az útba eső közeli erdőszélen már meg is pihentek és az egyik falu szélén, a legelső szemétrakáson már enni kezd* tek.

Kitolták hát az indulás percét, addig halogatták, mig tél lett, hideg szél és a hó is leesett.

így történt hát, hogy minden a régiben maradt, a verebek ittmaradtak és nem lettek vándormadarak.

R.J.-né.- 9 -