Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

A temetésen alig akadt síáraz szem. Sirtunk. Magunkat sirattuk, mert szegényebbek lettünk. Béla halálával eggyel kevesebb lett a jó enfcerek száma a világon.

Amikor ott álltam Béla koporsója mellett, az én tépelődő szivedből is felszakadt Márta panaszkodó szava: "Uram.

ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem..." De aztán hitem biztositott Jézus szavának igazságáról: "Testvéred föl fog támadni... Én vagyok a föltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem" /Jn.11,21-26/.

S amint könnyeimen keresztül Béla arcát néztem, az volt a benyomásom, hogy Béla mosolygott. Mosolygott, mint amikor búcsúzni szoktunk. Amikor én VK táborba indultam s 5 nem jöhetett, mert dolgoznia kellett, s mosolygott s azt szokta mondani: "Atya, tessék átadni üdvözletemet a srácoknak!" Most is úgy éreztem, hogy visszafordult az uj élet küszöbéről s azt mondta mosolyával: "Atyai Tessék megmondani a srácoknak, hogy érdemes küzködni, érdemes igazán cserkésznek lenni..."

Cserkésztestvér! Ez a mi nagy magyarunk öröksége...

Légy Te is mindig résen! S ha nehéz virrasztani és küzködni, gondolj Béla üzenetére: érdeme s ...

Jó munkát!

Adám Atya

Szomorú sziwel tudatjuk,hogy

ifj. Keresztes Béla rv.

a Passaic-i 6.sz. Gábor Áron cserkészcsapat lelkes tagja, 1966 szeptember 20.-án A Fort Dix katonai kiképző táborban tragikus szerencsétlenség következtében elhunyt. Elsősorban a New Tork környéki, de egyúttal az egész magyar cserkészet lelkiismere - tes és mindig segitőkész tagját gyászolja benne.

Isten Veled, kis Bélánk!- 7 -