Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

MESE A CSERKÉSZRŐL

MEG A DARÁZSKIRÁLYNŐRÖL

Hol volt, hol nem volt, de még az Óperenciás tengeren innen, volt egyszer egy ici-pici cserkész, akit Bandinak hivtak és aki csudára szeretett mézet enni. Ez nem is olyan nagyon rossz szokás, mondja most valamelyikőtök. Igazat is adok neki. Ez a méz-szerető Bandi egyszer jó szokása szerint megint mézet nyalánkodott.

A kezében jó darab kenyér, előtte a mézes tányér. Látszott, hogy már vógin jár az evésnek, mert sem a mézből, sem a kenyérből nem sok volt hátra. A szája ragadt, de a szeme ragyogott. Persze, rengeteg léhütő légy összefutott a nagy eseményre. Csak úgy tolakodtak Bandi körül. Türelmetlenül várták, hogy mikor hagyja ott már a maradékot. Ahogy igy ide-oda röpködtek, elámult ám hirtelen nagy szemük! De nem a közelgő uzsonna láttára. Nem bizony! Máson csudálkoztak.

Mérges zsongással közeledett feléjük egy darázs. Körülröpködte a tányért, még Bandi is rábámult. A darázson látszott a mézkóstolási vágy. Nem is sokáig teketóriázott, még csak nem is kért engedelmet a jogos tulajdonostól, hanem egyenest belehuppant a tál közepébe.

Alig nyaldosott egy-kettőt, mikor egyszerre ráesett az asztalnál ülő emberfiu árnyéka. Megijedt ám nagyon! Még tán agyoncsapják az édesség közepében! Szorongó szívvel akart fölemelkedni és újra eltűnni a szabad levegőben, hanem hiába próbálta. Beleragadt a mézbe. Ebbe a marasztaló mézbe. Nesze torkos! Szeme előtt elsötétült a világ. Be kellett adnia vékony darázsderekát.- Most végem van - sóhajtott.

Ahogy a darázs odaröpült, a cserkész először megszeppent. Aztán megnyugodott a szeliden kóstolgató mézimádó társa láttára.- 12