Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11-12. szám
csoportja /legnagyobb részük cserkész/ festőién színes népviseletében szórakoztassa a közönséget. Keszkenő tánc, majd igazi magyar virtussal táncolt Szanyi kisverbunk következik. Fergeteges tapsvihar. Nincs pihenés. A lányok igazi bájjal táncolt Üveges-tánca következik. Végezetül egy szóló: Kapuvári verbunkos. Óriási a siker. Mikes Márta következik. Magyar nótákat énekelne - ha lenne kiséröje. Csupán kis félreértésről van szó. A rendezőség úgy tudta, hogy az énekesnő saját kísérőjével jön, mig Mikes Márta úgy tudta, hogy van magyar zenekar mely kisári. Nincs tanakodni való idő. Az egyik vállalkozó szellemű cserkésztiszt beugrik és minden próba nélkül színpadra mennek. Nincs baj. Mikes Márta gyönyörű hangja magával ragadja a közönséget, úgy hogy ismételni kell. Tíz óra után még egy meglepetéssel szolgál a rendezőség. Meghívtak egy hivatásos bűvészt, aki néhány nagyon érdekes és komoly tudást igénylő számot mutat be. Megérdemelt sikert aratott. Éjjel egy órakor is tökéletes a hangulat, igy a rendezőség meghosszabitja a zárórát egy órával. Érdemes megjegyezni, hogy a záróra pillanatában is annyian voltak a teremben mint kezdéskor, ami azt jelentette, hogy senki sem ment haza korábban, mert mindenki kivétel nélkül nagyon jól érezte magát. Takách-Tolvay László st. NEMZETKÖZI CSERKÉSZESEMÉNYEK NAPTÁRA 1963 6-ik Középamerikai Camporee. Panama. December. 4-ik Pakisztáni Nemzeti Nagytábor. December. 196á á-ik Cserkésztiszti Világtalálkozó /Indaba/,Finnország,Julius. 6-ik Északamerikai Nemzeti Nagytábor,Valley Forge,Julius 17-23. 6-ik Pánarab Jamboree. Augusztus. 6-ik Pánamerikai Cserkészkonferencia. Jamaika, Szeptember. 8-ik Pánamerikai Öfsi Tábor. Lima, Peru. ij—ik Távolkeleti Cserkészkonferencia. Malájföld. 1965 50 éves jubileumi nagytábor. Nigéria. Pánamerikai Jamboree. Rio de Janeiro, Brazília. Julius hó.-19-1