Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-02-01 / 2. szám
És derűs homlokomon Mint e szikrázó hegycsúcson Tiszta öröm honoljon! Hogyan tettem vissza a könyvet, és hogyan kerültem vissza ágyamba - nem tudom. De még ma is érzem az égő szégyenpirt, amely akkor az arcomat, szivemet égette. + + + Másnap reggel, az iskolaév első reggelén, Heinivel a megszokott utcákon mentünk iskolába. A ragyogó napsugár be-betört a házak között, és a visszavert fény elvakitott, mikor egy kirakat előtt elmentünk. Számomra ezzel a nappal vége volt a vakációnak. Akármilyen változatosságot is jelentett az uj iskolaév, akárhány idegfeszitő élményt Ígért is, ezen a reggelen csak azt éreztem, oda a szabadságom. Kedvetlen voltam, és csendes undorral mentem iskolába. Heini sem vidíthatott fel. Vigan lépdelt mellettem. - Én a tegnapesti eseményekre gondoltam. Feszesen, mereven mentem, mint mindig. De hiába mondogattam magamban: ez a Heini is csak olyan mint a többi, - magam sem hittem el, amit mondtam. - Más lelkének leleplezett titka, mint mázsás malomkő nehezedett lelkemre. Tegnap még átéreztem becstelenségemet, és szégyenemben a párnára szorítottam az arcomat, nem mertem Heini felé fordulni. Úgy tetszett, mintha ragyogna homloka, és vakítaná a szememet. Most azonban nem éreztem sem szégyent, sem bánatot, csak bosszankodtam. Már kora reggel egy képet tett Heini az asztalára. Amikor először megláttam, rákvörös lettem; az a kép volt, amely alá a verset irta. Nem is sejthette, hogy ez a kép milyen kínos szemrehányást tesz nekem. Frissen és elfogulatlanul ment most mellettem a nagyváros utcáin. Leikéből olyan erő sugárzott, amely előtt - nekem is meg kellett hajolnom. Legyőzve éreztem magam, tanácstalanul kínlódtam. Hát bennem semmi sincsen, amiben a tirolit magam alatt tudom?! Magam sem tudom miért, de vad tombolással forrt minden a bensőmben. Leküzdhetetlen dac ébredt lelkemben. - Majd elválik, - szólalt meg bennem egy hang: - a hegyek között könnyű jámbornak lenni, és az angyalt játszani. Qsak maradj itt a városban! írsz te még más verseket is az albumodba...!- Te, szólítottam meg hirtelen Heinit, és csendes gúny jelent meg ajkamon: micsoda kép az, amit reggel az asztalodra tettél?- Milyen képre gondolsz? - kérdezte Heini szórakozottan.- Arra a háromszögletű hegyre! Miért tetted az asztalodra? Hangomban volt valami, ami gyanakodóvá tette. Bizalmatlanul nézett rám, a nézésem sem nagyon tetszhetett neki, túlsók titkos tudás volt benne. De azután egyszerű természetességében felnevetett, és azt mondta:- Ja, az a hegy a Series; dr. Deiner művészi felvétele. - Tudod, ez egy hires innsbrucki hegy. Magam is sokszor megmásztam.- Olyan különös valami az a Series? - kérdeztem tovább, és újra gúnyosan
