Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

A KÖLTŐ ES A VEREB Fagyasztó hideg vijjogott a szél­ben. Akkor még az Egyesült államokban sem fütött vonaton, vagy kényelmes gép­járműn utazott az ember. A vonat szá­nalmas őse, ilyen kutyanyuvasztó idő­ben egyszerűen nem volt hajlandó elin­dulni. Igaz, hogy enyhébb időben sem nagyon tülekedtek az utasok, legtöbben jobban biztak a lovakban, mint a gőzt pöfékelő ördögmotolában. A városok kö­zött is nagyobb járóföldek voltak,mint mostan. A népek kényelmét szolgáló talál­mányok nagymesterei még nem születtek meg, vagy hátulgombolós nadrágot hord­tak. Fedett hintóbán utazott, akinek pénze volt és lószőrpokrócokkal melen­gette átnyirkosodott testét. Mire besötétedett, a lovas jármü­vekkel is fedél alá menekültek az uta­sok. A legmokányabb ló is prüszkölt fázós kinjában és ugyancsak emelgette patáit. Jótétlelkek az állatokat is fe­dél alá vonták. Kivételesen a házőrző ebeknek is jutott melegedés a takarék­­tűzhely alatt. Csak a bujdosó költőnek nem tellett útiköltségre, szállodára. Egymagában bandukolt lyukas cipőjében. Taipa alatt panaszosan csikorgóit a halotté der­medt föld. Szekér sem haladt arra,hogy felvegye puszta emberségből. Se­rényi Frigyes még a negyvennyolcas szabadságharc e­­lőtt vándorolt ki Amerikába.Nem vehetett részt a nagy küzdelemben. Kérvényét kutyá­ba se vették a külügyminisztéri­umban. Pedijj a napi sajtó állan­dóan magasztalta a hőslelkü ma­gyarokat, akik egymagukban küzdenek a zsarnokság el­len. Tehetetlen kinjában igy csak nyug­talan leikével röpdöshetett haza. Pe­tőfitől, Tompától sem kapott többé le­velet. Beborult Magyarország feiett. Világosnál fekete gyászlepel hulxott a Nemzetre. A győzedelmes harc fölött győzött a muszka cár túlereje. Megint két pogány között egy Hazáért pusztult a magyar. Durva csizmáik tapostéik az ál­dott magyar földet. Petőfi lángoló szi­vét orosz dárda járta át, tömegsirban poriadozott. Tompát, a virágregék sze­­lidlelkü énekesét a szive ölte meg. A vaspatkót egykor eltörte roppant ere­jével, de a kérlelhetetlen halál nya­kát nem tudta szétroppantani. - És mi lett a többiekkel? írnak, de lelkűkben a magyar temetők vigasztaihatatlansága komorlik. Mégis titokban, a szavak mö­gött vigasztalnak és ébresztgetik a haldokló reményt. Csak a bachhuszárok­nak és renegátoknak jq ma Magyarorszá­gon. Széchenyi Döbiingben emésztődik, viaskodik hatalmas szenemének roncsa­ival. Kossuth iánglelkü beszédeit is csak meghallgatják és lelkesen megtap­solják külföldön, de nem segitenek.Cssk szavak, és Ígéretek mindenütt! Kerényi Frigyes nem gondolt arra, hogy majd megveszi az Isten hidege. Ér­des szenvedő testvéreire gondolt: az otthoniakra és az itteniekre. Azért is indult el Uj Budára msgyar szóra. Mert a bujdosók azóta egy egész fa­lut benépesítettek és elnevezték Uj Budának. Dolgoznak, fát irtanak, gyár­ba járnak. Néha egymásnak lobbannak a gyökértelenség kínjaiban, hogy aztán annál hivebb kibéküléssel szeressék egymást. Keményen törik a testüket, és gyűjtik a centeket, hogy dollárokká fiadzon a verejtékük sója és ha üt az óra, az első hajóval hazamehessenek. Keserű, kiéiesedett vonásain mo­soly futott át. - Ott van a kis Bencze Palkó. Alig látszik ki a földből mégis haza akar menni. Hiába született Ame­rikában, az édes jó szülőkből átlukte­tő vér, a minden este imába fog­lalt szegény Ma­gyarország huzza vissza a Duna Tisza tájra. Azt mondja a drága kis köiyök: Na­gyon sokat aka­rok tanulni, é­­pitész leszek, mert otthon épí­tőkre lesz szük­ség, hogy a ro­mok helyett uj országot épít­hessünk. így beszél ez a msgyar gyerek és a többi is. áldja meg az Isten azokat a jó magyar szülőket, akik hazamentege­tik édes magzataikat a megfogyatkozott Nemzetnek. Mentében igy társalgóit magával. Foszlott felieghajtója alá kapdosott a szél és közben alaposan átszurkáita zörgő csontjait. A tegnapi bableves már nem melegítette belülről. Lassan az e­­vés is fényűzés számba ment nála. Mert ő is rakosgatta a gyéren jövő centeket egy kis zacskóban hordta magánál. Már egy-két ezüst dollárt is fiadzott neki egy-egy újság, ahol versei megjelentek. Már a napi egyszeri étkezésnél is vi­gyázott, hogy tűi ne költekezzék. Ma­kacsul gyűjtött, pedig érezte, sohasem 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom