Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1961-12-01 / 12. szám

'(folyt.5.old.) Mert valóban lakomáztak a rabok. Ott térdeltek az ősz püspök előtt sorban s áhítattal fogadták a gunyul leküldött aranyedényből a legszentebb lakomát.- Örüljetek, mert szivetekbe köl­tözött a ma születet KisdedlAlleluja!. Guiscard mindezt csak fátyolon ke­resztül látta. Szeme egy anyán csün­gött aki apró gyermekét magasra emel­te, hogy megmutassa neki az Ur szállá­sát. És egyszerre felszakadt benne az az emlék, ami ott vajúdott tudata leg­mélyén. Úgy érezte, ölbeli gyermek új­ra és édesanyja gyenge, puha keze eme­li fel, fel, mindig feljebb, az imád­kozó emberek fölé, hogy megláthassa az oltár előtti jászolt, hol a Kisded pi­hen. Szemét merően a börtönsarokba te­gezte, hol piszkos szalma halmozódott csupán, de o úgy látta, hogy csupa fény, ragyogás az a sarok, gyertyák meleg lángja világit és a jászol előtt sok-sok virág nyílik, amit ketten hord­tak oda édesanyjával s nem engedték, hogy a szolgálóleányok cipeljék, aztán ...igen... egy fiatal pap... 0, hiszen az a püspök volt maga!... felnyújtotta a kelyhet és ő édesanyját követve meg­hajtotta térdét... Guiscard lovag előtt összefonódott a múlt és jelen és amikor megcsendült a csengő, elrévedezve ereszkedett térd­re. Inas, kérges keze támasztkeresően tapogatott rég meghalt szülője után, mintha ott lenne mellette. Annyira e­­rőt vett rajta az emlékáradat, hogy valóság volt ismét minden, ami már i­­dőtlen-ideje a halálba fakult. S nem is kelt fel, amig a mise tartott, sőt utána is ott térdelt még sokáig, mellére hajtott fejjel. A^püs­­pök latta a majdnem^hihetetlent,látták a rabok is, de nem álmélkodtak, lehe­lettel sem zavarták meg. Szolgái ^és a cimborák lassan ellopakodtak mellőle mire künn beköszöntött a hajnal, egye­dül maradt... Már hasadt a késő téli reggel, midőn nehéz lélegzettel magára eszmélt. Görnyedt derékkal állt fel aztán hangtalan léptekkel elóvakodott. Az ajtó tarva-nyitva maradt utána. Egész délelőtt jövés-menés zaja hatolt le az udvarról a tömlőébe, pa­rancsszavak pattogtak, paripák ^dobog­tak, dübörgött a felvonóhíd.Később pe­dig minden elcsendesedett. (folyt.16.old.) Tudjátok-e, hogy a "regős" szó nem a cserkészetben találta eredetét? Történelmi vonatkozásain kivül népünk életében is megtaláljuk a regősöket, különösen Dunántúlon és Székelyföldön- Legtöbb helyen Karácsony másodnapján, azaz December 26.-án regölnek. Fiatal legények járják a falu utcáját s köz­ben éktelen lármát csapnak síppal,dob­bal, láncosbottal. Be-betérnek a kapuk alá s jószerencsét kívánnak a ház né­pének, a ház gazdájának, aki aztán megvendégeli okét. Esetleg pénzt is kapnak. A rigmust, illetve a regős­éneket igy jegyezték fel az egyik fa­luban: Adlon az Úristen ennek a gazdának Száz hold földet, egy darab ekét, A mellé még szerencsét. Haj regő stb. Pádon ül a gazda,posztó nadrág rajta. Ezer forint a zsebébe, Fele a gazdáé,fele szegény regölőké. Haj regö stb..- 15 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom