Magyar Cserkész, 1955 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1955-02-01 / 2. szám
REGÖS TÁBOR /Brazíliai Országos Regös Tábor, 1955 julius/ Haj,regö rejtem,mennyit is törtük fejünket a nagy tábortűz miattlEsténként, mikor angyalkáink már csendben szenderegtek ágyukban /legalább is elméletileg/, a magas parancsnokság megpiszkálta a tábortűz utolsó hunyorgó parazsát, és takaróba burkolva, vacogó fogakkal összedugtuk a fejünket, hogy valami okosat kisüssünk. Közben, hogy egészen belénk ne fagyjon a lélek, meg az ész, a vacsoráról maradt teát melegítettük fel a parázs közt, immár hetvenhetedszer, úgy hogy a nagy "keserűségtől" egyikünknek sem volt kedve elaludni a beszélgetések a.— latt. Szavalhatnám már most Petőfivel hogy "jutott eszünkbe számtalan szebbnél szebb gondolat." Hem is volt előadás a regöstáborban ott hiba, hanem sajnos az idővel volt baj, ami nemcsak hogy nem akart "állni látszani", de úgy szaladt mintha török-tatár lenne a nyakában, s egy szép napon csak azt vettük észre, hogy immár holnapután itt van a nagy este, amikor be kell mutassuk a nagyközönségnek: mit is tanultunk a regöstáboron? És még hol vagyunk attól, hogy azt mondhassuk nagy gonddal összeállított programiunkra, hogy tökéletesen megy! Aznap este,tehát még tovább maradtunk fenn a tábortűz mellett, es miközben keresztényi türelemmel köpködtük a fogainkhoz ütödő tealeveleket /szüretlenül egészségesebb a tea!/,ismét csak meghánytuk-vetettuk a tábortűz kérdését. Elalvás előtt pedig titokban hő fohászt küldtünk az égbe , hogy jaj', csak minden sikerüljön! Es csodák-csodája, a sok izgalomnak meg lett az eredménye. Az idő ugyan aznap is csúnya volt, hideg és esőre hajló, de ez csak azért volt, mert nem jutott eszünkbe egy esőüző népi mondás sem. Mikor azonban megkezdődött a tábortűz, egyszerre mintha elvágtak volna minden bajt és idegességet. Közös ének és külön számok: táncok, népi szokások, vers és ballada, minden a leggyönyörűbben ment, minden sikerült! Es akkor... ...Fü kizöldül ó sirhanton... Itt Braziliában, Taboáoban feléledtek bennünk és köröttünk az ősi rigmusok.. Szabad-e regölni?... Megelevenedtek a régi hagyományok... Érzitek-e még a vágyat: újra látni vén hazánkat?..... Mint ősők rég elcsendült hangjára támadó késői visszhang, felzengett az örök magyar dallam - szállt az ének szájról szájra... Magasan lobogott a tűz. Néha, mikor egy-egy leveles gályát dobtunk rá, muzsikálva szállt fel a sötét égre ezernyi kis égő pernye,megannyi picike piros szentjánosbogár, mintha üzenetet küldtünk volna, fel a magasba... Összegyűltünk, hatalmas körben: vendégek és cserkészek, szülők és gyerekek, és ahogy a tüzbe néztünk, szemünkben tükrözve bennünk is fellobogott a láng. Ott ültünk, három csapat cserkészei, Szondy Györgyök, Szent Imrék és Dobó Katicák, rióiak és sao paulóiak egymás kezét tartva - mintha egymást gyámolitanánk, egymást védenénk és segitenénk. A tábortűz összeolvasztott minket, lángjával melegséget lopott szivünkbe és testvérekké avatódtunk. "Mit gondoltok: ha összefogoznátok!"-üzente nekünk a nagy halott költő, és mi összefogoztunk-nemcsak fiatal a fiatallal,hanem szülök és rokonok is,ismerősök és vendégek, mind egy nagy,hatalmas család voltunk. Az énekek és táncok mellett nekem úgy tűnt, hogy ez volt a legszebb, legcsodálatosabb tábortűzi szám,amikor egymásra találtunk és megéreztuk, hogy együvé tartozunk, örök magyar sorsban, de nem egyedül! Lassan, lassan kisebbedéit a tűz. Még a szeretet köre... még egy-két bátor kis láng, ami felcsap a zsarát - nőkből... aztán már a bucsuzkodás: a Folytatás a 12. oldalon 11
