Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
A GYŐRVÁRI HŐS- Csörög a szarka, vendég jön öcsém!- e szavakkal fordult az Ur 1706. esztendejének egyik őszi délutánján pápai Kis Miska uram szarvaskendi Sibrik Gáborhoz,akihez egy kis tereferére rándult át, tudva, hogy ott hireket is kaphat a világ folyásáról, kurucok dicsőséges harcáról, lévén Sibrik Gábor bátyja, Miklós ur, felséges fejedelmünk, II.Rákóczi Ferenc hopmestere, ki gyakorta felkereste öccsét atyafisagos levelével.- Szomorú vendéget kapok én mostanában; van is már egynéhány belőle itt a faluban. Otthonukból kivert, vagyonuktól megfosztott szomorú magyarok az én vendégeim. Itt húzódtak meg nálam s lesik az időt, amikor elhúzhatják a német nótáját.- De amily örvendetes csaholását hallom én a Lomposnak, ez mégis csak másféle vendéget jelent talán! - vélte Kis Miska. Közeledő lódobogás hallatszotts beugratott az udvarra Öreg Péter, Sibrik Miklós udvarmester uram hűséges szolgája, kit a Lompos majd lehúzott a lóról örömében.- Adjon Isten minden jót a magyarnak,köszönt be az öreg,szives üdvözletét küldi nagyuram szerelmet'es öccsének.- Isten hozta kigyelmedet Péter, de vártam már! hallék jó bátyám felől. Mi hir?- Hir van sok, jó is, rossz is, de legrosszabb, hogy meg mindig igen sok a nimöt.- Hejh-hejh! Péter bátya! Mikor is lesz már vége ennek a csúnya világnak, mikor szűnik meg a kétfejű sasmadár csapdosása felettünk és ez a sok károgó császári holló mikor pusztul már el edes hazánk földjéről?! Három esztendeje immár, hogy a kuruc összeakaszkodott a labanccal, ideje volna máraz országot megtisztítani ettől a csókaorru népségtől!- No-no kisgazdám, hiszen tisztogatják felséges fejedelmünk vitézei eléggé, csak hát éppenhogy még nem sikerült egészen!- De szeretnék már én is köztük lenni! - sóhajt az ifjú, - tág mezőn nyargalni, éles fringiával labancotszabdalni!- Megjön annak is az ideje kisgazdám, hamarabb, mint vélné, mert hát nincsen nyugovása a nimötnek!- De mondja már Péter bátyja, mi jót hozott?- Ne-te-ne! Micsoda vén bagoly vagyok én, itt karattyolok össze-vissza pedig hoztam én ám szép szavú levelet édes egy bátyja urától! Itt lapul la a tarisznyámban, ugyan őrizém,hogy velem együtt labancok körmére ne kerüljön! Mohón kap az ifjú a levél után,felbontja, olvassa s hova-tovább kipirul az arca. Okos jóravaló tanácsokkallátja el tizenhét éves öccsét a szeretőbátya, tudósitja egyben, hogy betörni készül ismét a labanc a Dunántúlra, vigyázzon, legyen résen, készüljön s "ne késlekedjék mély hivsegü és bátor colonellus uraink /mármint béri Balogh Ádám és Bezerédi Imre, a két rettenthetetlen kuruc vezér/ ezereihez szolgálatait, Istennek nevében,felajánlani.- Dejszen csak jöjjön ebadta németje, ott leszek a fogadásánál - kiált az ifjú.- Hát azt hiszed, én itthon maradok az egereket őrizni?- szóla pápai Kis Miska.- Tán biz engem ki is hagynátok a játékból- szólal meg egy hang a tornác felöl.- István bátya,hogy kerül ide? Kerüljön már beljebb!- Hát biz én csak a Péterrel jöttem,aki útközben beszólt hozzám s megértvén tőle jbogyszükség lesz az erős karra, nem késlekedem s im itt vagyok, hogy együttesen készüljünk a táncra - mondja a jövevény,devecseri Mészáros István. Megindult nyomban a toborzás a kúrián: dali legények, elkeseredett férfiak gyülekeztek Sibrik Gábor zászlaja alá s amikor hire futott, hogy Heister Hannibál labanc generális betört Vas vármegyébe, hogy a fejedelemhez hűséges dunántúli helységeket, mint Égerszeget, Szentgróthot, Keszthelyt,Regedét és másokat porrá égesse, az if^ju Sibrik Gábor kicsiny seregével a Kőszegről érkező béri Balogh Ádám ezredéhez csatlakozott, ahol is vice- hadnaggyá tette a vezer a lelkes ifjút. Az egyesült kuruc dandárok Győrvárnál akadtak rá Heister labancaira s itt vivták meg 1706. november 6.-án és 7.-én azt az emlékezetes harcot, mely oly nagy dicsőséget szerzett a kurucoknak. Az ifjú Sibrik serényen vitézkedett a harcban mellette küzdő pápai Kis Miska és devecseri Mészáros István "katona urammal" együttesen. Szigorúan tartotta magát a mondáshoz:"csak a fejét, hogy meg ne ssuituljon!" - s nem egy labanc emlegette sirva kardjának súlyát... ha ugyan élve maradt utána. Dúlt a harc elkeseredetten; végül Régen 5
