Magyar Család, 1976 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1976-06-01 / 3-4. szám
Magyar Család Dezséry András: 7 TALÁLKOZÁS A TEMETŐBEN Eddig nem gondolt a halálra. Pedig volt elég ideje. Pirosképű, nevetőszemű maradt. Csak a szépre—jóra, csókra, diadalra emlékezett, a szeplőtlen leányokra gondoló öreg legény, aki a hetvenedik nyarát számolta. Hirtelen azonban “eltávozott” a legjobb barátja. Együtt sakkoztak minden kedden este, hörpölgetve a hat pennys olcsó tejeskávét, amit a “Jó Szomszédok” klubja mért hasonló öreg legényeknek, mint ő, s most nem tudott szabadulni ettől a rémtől. Még a szótárban is megnézegette a szót. Néha odafirkálta egy újság fehér szélére nagy, szálkás betűivel, mert nem szerette a szemüveget; hatalmas betűket vetett, hogy saját maga is elolvashassa. A halál ... Csak egyszer hal meg az ember... Halálbüntetés... Halálos baleset... Halálfélelem... Halálhír... Kicsit mintha meg is változott volna ezekben a napokban; maga elé merengett és készült - igaz, kelletlenül — a halálra. Hiszen mire másra is gondolhatott: nincs cél, nincs feladat már, a legjobb barát se él. Elhatározta, hogy belátogat a szomszédos temetőbe. Meghökkent, ami fogadta a kicsi temetőben. Dudva, gaz mindenütt, virág helyett szemét, kiszáradt a torka az izgalomtól. Hát csak nem fog idejutni. . .? Sokat látta ezt a kis temetőt az autóbusz ablakából, amikor sietett a város felé, de messziről hangulatos kis ligetnek gondolhatta bárki. Néhány pálma, gummifa, s hatalmassá nőtt kaktuszok szegélyezték. Soha nem kívánkozott ide, pedig gyalogosan talán fél órányira lakott a temetőtől. Ezt nem hagyhatja ennyiben — határozta el nyomban, — rendet fog itt teremteni, hiszen úgy szeretné otthon nyugvó feleségének a sírját gondoztatni. Valahogy úgy érezte, tervét titokban kell tartania, ezért nem is szólt róla a családnak.----------o---------Sikerült úgy kilopakodnia, hogy senki sem ébredt fel. Óvatosan körültekintett, de még a szomszédok közül sem akadt tanúja, amint nekivágott útjának. Ujságpapirosba csomagolva egy kapát és egy gereb - lyét vitt a bal vállán, mintha katona lenne megint, s puskát hordana. Szokott fehér szegfűjét most is viselte a gomblyukában és a felső zsebéből az öreg urak régi, divatos, pontosan összehajtogatott díszzsebkendője és egy szivar kandikált ki. A kékes dombok közül előkászálódott a nyári nap, s vele, a hátára telepedve lusta legyek húztak előre, a temető felé. Vérvörös Jaguár száguldott el mellette, amint a bekerítetten sírdombok közé lépett. Végignézett a kis temetőn. Talán hat sorban süppedeztek a sírok, teledobálva sörös üvegekkel, megfakult ujságpapirossal. Mindenféle szemét ragadt bele a megperzselt, hatalmasra nőtt dudvába. Roskatag kis padot talált, arra rakta le a holmiját, a kabátját, s a kioldott kék-fehér pettyes nyakkendőt. Hát ezek alaposan megfeledkeztek a halottakról — hümmögött csak úgy magában, s lefejtette a papirost a szerszámokról. Egész életében a tettek embere volt, s így azonnal hozzá is kezdett a munkához. Amint dolgozgatott, gondolatai felfrissültek, mindenféle emlék jutott az eszébe, s bár megvizesedett a teste a szokatlan munkában, a keze és arca lucskossá vált a forró napon, csak kapart, hajladozott, takarított.------------o-----------Kicsi fiú szaladt hozzá, aztán megtorpant, s vissza szőkéit tőle. Ide—oda ugrált a sirdombokon, mintha kergetné valaki, aztán megint a töprengő öreg felé ugrott.-Halott ember vagy-e? - kiáltotta az öreg felé, de az nem hallotta, nem is látta. Amolyan négy-öt éves legényke lehetett, s amilyen kicsi a világ, Lacika, a magyar fiúcska, közvetlen a temető mellett la - kott. - Te már halott vagy? ... -kérdezte újra, mostmár szinte szepegve. Ezt már meghallotta. Felegyenesedett, s nyúlt a zsebébe. Mindig tartott benne színes cukorkát a gyerekeknek, mindenki gyerekének, aki csak szóba állt vele, — s már nyújtotta is feléje. —Meghaltál? — kérdezte csökönyösen a gyerek, miközben jóízűen szopogatta a cukrot. Dühbe gurult. Már hogyan tenne ő halott, éppen ő. Micsoda ostoba kérdés ettől a kölyöktől. De feleletében már így mentegetőzött:-Hiszen éppen ez a baj, fiacskám, hogy az élők nem jönnek a halottakhoz. Nézd csak, milyen elha
