Magyar Család, 1976 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1976-06-01 / 3-4. szám
nyagolt ez a régi kis temető. Én élek, éppen úgy élek, mint te, fiacskám. De egyszer mindketten ide kerülünk. — Bátorság és öröm fogta el a szívét. Barátkozni kezdtek. A gyerek rengeteget tudott kérdezni a temetőről. —Az édesanyja szerint — mesélte, — csak halottak vannak a temetőben.Tudni akarta, kik nyugosznak itt. Férfiak? Nők? Gyermekek? Miért halottak a halottak? Kicsoda az, akiről azt mondják, hogy meghalt? Járkáltak a sírok között. Olvasgatta a fiúcskának a neveket, ausztrál neveket, idegenek nevét, akik már nem jutottak soha vissza oda, ahonnan idevándoroltak. Találtak egy sírt, ahol a félj a feleséggel együtt pihent. Amikor itt megálltak, fáradság fogta el mind a kettőjüket. Leültek a meztelen törzsű gummifa alá, kicsit az árnyékban. Elszopogatták a cukrot, majd újra nekifogott a munkának, de most már a kicsi legényke is segített neki, persze csak úgy gyerek-módra. Megfeledkeztek az idő múlásáról, további éhségről, szomjúságról. Laci unta meg előbb. Hazaszaladt. Délután hűvös szél suhant át a temetőn. A tenger felől érkezett, szinte hideggé vált, s eszébe hozta az otthonát. Már nagyon várták haza! Az egyik unoka éppen a kórházakat hívta egymás után, hiszen soha nem lehet tudni. . . Szinte egyszerre beszélt mindenki hozzá: hol járt, mit csinált, minek vitt szerszámokat magával? Besétált a garázsba, odaállította a kapát és a gereblyét a Holden kocsi mellé és rágyújtott egy szivarra. Mindenki elnémulva várta a magyarázatot. Végre pöfékelve, mosolyogva, fölényesen megszólalt: --Csak a temetőben jártam, ott dolgozgattam. Szegény halottakra nem nagyon gondol itt senki. Holnap is kimegyek, sok tennivalóm van még hátra. Megigazította díszzsebkendőjét, s barátságosan a családra mosolygott. (Dr. Dezséry András “Visszatekintés” című könyvéből vettük ki ezt a részletet, mely a Adelaide-ban, Dél-Ausztráliában jelent meg, a saját kiadásában. A szép és igen Ízlésesen elkészített könyvet mindenkinek melegen ajánljuk. Tárgya, amint a címe is sejteti, emlékezések, finom megfigyelések és egy csendesülő élet bölcs meglátásai. Egy darab az igazi történelmünkből. Kapható könyvespolcunkról, ára£2.50p.) 8____________________________________________________________________________Magyar Család Madarász István HA MÉGEGYSZER OTT LEHETNÉK Ha mégegyszer ott lehetnék a tarka vidéken, szemfödelet szőnék ott én a virágos réten. Kék fodorral szegélyezném a Duna habjából, szentelt vízzel locsolgatnám a Tisza sodrából. Elküldeném szerte-széjjel az egész világba, hogy a bujdosóknak legyen a sírba’ nyugovása. ARANYMONDÁSOK A legveszedelmesebb hazugság a féligazság. Az igazságot örökre elásni nem lehet, összefogásban van az erő. A jövő mindig szép. A HÍRES ANEKDÓTA MÁTYÁS KIRÁLYRÓL Történt, hogy Mátyás király egyszer három főurával járta az országot. Az egyik falu határában, egy szántogató öreg parasztban nagy örömmel ismerte fel egy csavaroseszú, régi vitéz katonáját. Boldogan parolázott véle,s mindjárt elkezdte kérdezgetni:-Hát öreg! Aztán messzi van-e még a messzi?-Bizony, már csak a két ökröm szarváig!-Aztán, apó, mennyi ma a harminckettő? —Bizony, kegyelmes felség, ma már csak tizenkettő. —No, még egy utolsó kérdést! Meg tudnál-e fejni három vén bakkecskét?-Meg én, kegyelmes felség. A király odaadott egy zacskó aranyat és elbúcsúzott. A három főúr nem győzte faggatni:-Felség, ne haragudj, de mi se a kérdéseidet, se az öreg válaszait nem értettük.-Szégyen-gyalázat! - csattant fel a hirtelen haragú király. - Ha holnap reggelig meg nem fejtitek őket, fel is út, le is út. Este a három nagyúr serényen bekopogtatott az öreghez. —Hé, bácsi, mit jelent az első kérdés? —Megmondom, de csak száz aranyért! - keserves pofával kifizették és az öreg válaszolt: —Hát csak azt, hogy müyen messzire látok. Mivel már öreg vagyok, hát csak a két ökröm szarváig. . . —Hát az, hogy ’mennyi a harminckettő'?-No, ezt mar csak kétszáz aranyért árulom el kegyel-
