Magyar Család, 1976 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1976-06-01 / 3-4. szám
Magyar Család a hallgatás- beleegyezést jelent! Flórián Tibor: Amit elmulasztottunk Vele életében megtenni, — nem mulaszthatjuk pótolni halála után, amíg lehet. A FÖLD PÉLDÁJA 6______________________________________________________________________________ Bárhol és bármilyen emberek között vagyok - börtönben, drótsövények között, az elvakult gyűlölet légkörében - érzem mögöttük a Földnek közös anyaságát, oltalmazó jóságát. Szeretem a Földet, mely mindenütt éppen úgy az enyém, mint mindenkié. Nem ismer tulajdonjogot, törvényeket, sem országhatárokat. Fajok, emberek és nyelvek között nem tesz különbséget, s egyformán nyújtja a kényé - rét, bölcsőt, s örökkévaló nyughelyét mindenkinek. Az emberi gonoszság és egymást tipró gyűlölet dacára mutatja az igazi testvériséget, amelynek minden ember között lennie kellene. Föld, áldott legyen a Te példád, mellyel kijelölted az utat mindenkinek. Fehérek, feketék és sárgák, forró égöv lakói, eszkimók, s a megszámlálhatatlan felekezetekehez tartozók fiaid csupán, s törvényeik, szokásaik, — melyekre oly büszkék, — semmit sem érnek, s mint a szél a port, roppant viharoddal elsöprőd őket. A hiúság és gőg minden tornya összedől, megsemmisülnek a szobrok és a márványpaloták. Az ölésre emelt karok bénán lehullanak, a fegyvereket befogja a rozsda, az ágyúk torka sorra hangtalan lesz. Hadseregeket Toppantasz össze egyetlen öleléseddel, s ha akarod, nem szállnak fel többé az acélmadarak. Új Atlantisz lehet Ázsia és Európa, s az elmerült, nyugtalan országok fölött - mint kis szigetekre - csak a Himalája, az Alpok és a Kárpátok ormaira találnának rá a vándor hajósok. Csak a Te törvényeid erősek, Föld, - Istennek valódi törvényei. A nemzetek szokásait és minden hiúságát kineveti az Idő. Fű nő házaink fölött, a miniszterek és hadvezérek koponyáiba férgek költöznek. A koldus és a király holtteste is öledbe hull. Nem ismerek más törvényt, csak a Te törvényedet. Te tudod a változtathatatlan szabályt, mely csillagok és bolygók között pályádon tart. Örök utas az űrben, követem utadat. Az emberek fölött mindig Rád tekintek. Roppant Tenyér, a Te hatalmad tart és emel föl engem. Kisjókai Erzsébet: KARÁCSONY AZ ÉSZAKI TENGEREN Duzzad a felleg, meghasad, omlik a hó puha pelyhe ott Keleten már, zöldre sötétül a tenger, az égbolt, hótakaró száll parti homokra, a gátra, a házra. Nyurga sisakfű mind lelapul vacogón. Fürge sirályhad úszik a légben, a hózivatarban; szárnya se rebben,- sok kicsi szürke vitorla, — rikoltva csap le a földre, látja a tengeri pontyot a hóban kékrefagy ottan: partra vetette a víz. Itt közeleg már, sok nap után hazatér ma a csónak, víg a halásznép, gázol a vízbe, a zárt kosarakban hozza a zsákmányt, reccsenve roppan a talpuk alatt a csillogó hártya: parton a jégtakaró. Mormog a tenger. Csapkodó hullámra hó települ le, úgy csillapítja. Már esteledik és szent ez az este. Szívdobogásként zeng ide távoli, gyenge harangszó: Béke a földön, béke és jóakarat! IDÉZETEK Az ember lelke minden tettében visszatükröződik. — (Jászai Mari) Az élőknek több joguk van, mint a halottaknak. — (Ujváry Sándor) A valódi megismerést a szív adja, azaz a szeretet. Csak azt ismerjük, amit szeretünk. — (L. Tolsztoj)
