Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
18. Magyar Család ÁLSZENT HAZUGSÁGOK ÉS SZERVEZETT FEJETLENSÉG Július 30.-án már javában állt a bál Helsinkiben. 35 állam fejei és diplomatái sürögtek-forogtak a finn fővárosban csakúgy, mint annak idején Párisban. Útközben Kissin^emek és Fordnak legfontosabb dolga volt leszállni Lengyelországban és meglátogatni a régi auschwitzi koncentrációs tábort, s csak azutan értek rá a konferenciázásra. Velük egyidősen Mr. Wilson és Mr. Callaghan is beérkeztek, az utóbbi Magyarországról, ahol jóelőre igyekezett leszögezni az angol álláspontot. A kiadott kommünikék szerint Anglia nem viseltetik cinikus érzelmekkel a konferenci politikai kötelezettségeivel szemben, s fontosnak tartja a fegyverkezés csökkentését.Éltette Kádárt és megígérte a magyarokkal való együttműködés kiszélesítését. A magyar sajtó különösen kiemelte a nyugati árulás klasszikusan álszent formuláját, amit Callaghan így fogalmazott meg: -”To understand all is to forgive all!” - (mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsájtani!) Ezzel egyben fel is oldozta a magyar kommunista vezetést tömeggyilkosságaik isszonyú bűne alól. (Ugyanakkor ittÁngliában még egy kutya-verőt is börtönbe csuknak.) Erre azoknak egyből megnőtt a szarvuk és alaposan letolták, amiért Anglia a Közös Piac szabályainak megfelelően nem engedi be nyakló nélkül a magyar bort és más mezőgazdasági termékeket. Kiderült, hogy a magyar állami költségvetés 50%-a exporton nyugszik es mivel a súlyos hadikárpótlással agyontömött Oroszországnak csak 5 %rot képezek eladni, a többit a szabad nyugati kereskedelemtől várják. Jelenleg Magyarország többet vasáról Angliától (főleg műszaki dolgokat), mint fordítva, s ezert Anglia segítsége nélkül képtelenek lesznek import-kiadásaikat fedezni súlyos deficitjük csökkentésére. (Csak azt felejtették el megmondani, hogy mindehhez mi köze a csőd szélén álló Angliának. — A szerző) E nap estéjén és július 31.-ének reggelén aztán egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy a két éves cirkuszkodás ellenére sem változott semmi a keleti fronton. Amennyiben a sarokbaszorult nyugati politikusok bármiféle orosz aláírású cetlit is akarnak felmutatni kétkedő választóiknak, nincs más választásuk, mint beleegyezni a Brezsnyev-féle szöveg változatlan véglegesítésébe. Magyarán: az oroszok sikeresen kieró'szakolták a számukra fontos pontok világ-szentesitését, így elsimertetve a 1.) háborús erőszak révén nyugati segítséggel elfoglalt és kolonizált idegen területek feletti korlátlan hatalmuk véglegesítését, 2.) nemzetközig tilalmat a felszabadítási törekvések ellen és 3.) még a kritikai beavatkozás lehetőségét is megtiltanak a kommunista államok ’’belügyeibe”, ami alatt a vüágakarattal felállított hatalmas koncentrációs tabor büntetlen élvezése értendő a vörös diktátorok számára, 360 millió tehetetlen ember rabszolgasága árán. (Ilyen borzalmas árulás láttán teljesen érthetetlen, miért kell ideát még ma is hülye filmek, újságcikkek es hazug TV ’’dokumentációsok” ezreit elszenvednünk Hitler egykori fogolytáborairól és a nácizmus borzalmairól, melyek eltörpülnek a bolsevizmus 92 millió halálos áldozata szenvedései mellett! Vagy talán éppen azért? ) E hihetetlen engedmény ellenében Oroszország még csak a Nyugat által kérve-kért kétjegfontosabb pontba sem egyezett bele, nevezetesen a thermo-nukleáris fegyverek számának és a szembenálló haderők lélekszámának csökkentésébe. Az embernek megáll az esze: üvöltenie kell és öklével verni a falat tehetetlen dühében és elkeseredésében! — Ezek hát a boldogabbnak Ígért világrend letéteményesei és a világállam-összeesküvés bölcs vezérei? . . . Megint az önzés, a becstelen megalkuvás, a gyávaság és az előítéletek szította gyűlölet győzött, mint egykor Párisban. Az erkölcstelen zsarolást, mások életére és boldogságára való alkudozást és a félelem-diktálta meghunyászkodást nevezik ma megint ’’magasabb diplomáciának”. Kár, hogy Nem Messrs. Fordnak és Wilsonnak kell élniök az imigyen garantált szovjet-stílusú paradicsomban! Óh, Istenem, miért nem küldöd el csak egy éjszakára a nyugati világ hatalmasait a KGB földalatti vallatócelláiba, vagy az Ural-mögötti haláltáborok valamelyikébe? ... Az álszentség eme jamboree-jára a munkáspárti miniszterelnök, Mr. Wilson adta meg a megnyitó kürtjelet. A remélhetőleg notóriussá való beszédében teljes lelkesedéssel szállt síkra a nyugati butaság és keleti kapzsiság együttműködésével megteremtett jelenlegi tűrhetetlen status-quo nemzetközi szankciókkal való mesterséges élet ben tartása mellett. A résztvevő 35 nemzet nevében, mely díszes gyülekezet magában foglalta - Albánia kivételével - az összes európai nemzeteket, valamint az USA-t és Kanadát, a helsinkii konferenciát az európai történelem legfontosabb fordulópontjának jelentette ki, mely mellett az 1814-es bécsi és 1878-as berlini konferenciák ’’jólöltözött tea-partyknak látszanak.” Szerinte a détente pontosan annyira oszthatatlan, mint a szabadság és a béke. (Arról persze egy szót sem szólt, hogy mi jár a nemzetközi feszültségek előidézőinek!) Minden résztvevő allam akarata oda összpontosul - akár egyénüeg, akar szövetségek keretében -, hogy megvédje határait és azon jogát, hogy olyan politikai rendszer alatt éljen, amit választott magának ; mindenki meg akarja őrizni a többiek területi integritását, ami a jövő kulcsa. (55 évvel ezelőtt annak a másik Wüsonnak az elve, ”a népek önrendelkezési joga” alapján csonkították meg Magyarországot és ítéltek 7 és félmilló magyart kisebbségi sorsra ősei honában!) A hidegháborúban a nemzetek érdekeik szerint (!? !) csoportosultak, mától fogva az éberségen és szolidaritáson alapuló koegzisztencia fogja megszabni egymáshoz való viszonyukat. A Szovjet vezetőség akarata oda összpontosult, hogy a jelen détentet történelmileg visszaforgathatatlanná tegye e konferencia gyülekezete közakarattal, s ezért az előterjesztett okmányban foglalt erkölcsi kötelezettségeket az aláírók csakis egymás kölcsönös veszélyére hagyhatják figyelmen kívül. Az észak-amerikai népek a Szovjet Unióval karöltve meg kívánják őrizni az európai civilizáció különbözőségeit, de egyben meg akarják szüntetni a testvérgyükos viszályokat is és új, jobb célérzéket akarnak beoltani az európai politikába. (Vájjon vonatkozni fog-e ez Angliára is, ha a német nép újra megerősödik és harcolni kezd nemzeti önállósága, egyesülése érdekében? - A szerző.) Aztán elsorolta a détente legfontosabb célkitűzéseit: Berlint továbbra is megszállva akarják tartani a négyhatalmi egyezmény alapján, az oroszországi zsidóknak szabad kivándorlási lehetőséget akarnak biztosítani nyugatra, s szemet fognak húnyni minden brutalitás felett, amit a másik fél cselekszik ’’saját belügyeként”. A személyi szabadságokról szólva kijelentette, hogy semmi okát sem látja, amiért minden európai ember ne mehessen oda, ahová akar, ne vehesse el azt, akit akar, s ne olvashasson, hallgathasson azt, amit akar. Beszéde végén aztán persze rátért az angolok legfájóbb pontjára: az őket zsaroló négereik és indusaik anyagi támogatására és rá akarta venni a kongresszust, hogy a keleti blokk is vállaljon részt ezen alulfejlett és tehetetlen embermilliók mesterséges életbentartásahoz. Erőpozícióját halálos csend fogadta. Válaszul e beszédre Herr Schmidt kijelentette, hogy ez az egész cirkusz mihamar feledésbe fog menni, ha a szava-
