Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)

1975-06-01 / 3-4. szám

kát nem követik pozitív cselkedetek. Mr. Hallgrimson, Izland miniszterelnöke óvást emelt, hogy az okmány szövegezése érthetetlenségig zavaros és magán viseli a megegyezni képtelen hatalmak kínos kompromisszumainak izzadságszagát. Mr. Karamanlis, a görög miniszterelnök pedig azt mondta, hogy a mai nemzetközi szerződések semmiben se különböznek a fáraók idejében készült hasonló okmányoktól, amiket azért írtak, hogy másnap megszegjék. Jobb volna, ha a sok mézes-mázos jóakarat helyett kemény szankciókat írtak volna ebbe a szerződésbe azok ellen, akik e pillanatban már a megszegésén gondolkodnak. Mr. Trudeau, Kanada miniszterelnöke pedig azon reményének adott kifejezést, hogy a hazug Ígéretek megcsillogtatása és a siettében összetákolt megállapodások törékenysége fennsőbb gondviselés folytán végre valódi békeakaratot és igaz stabilitást fog hozni e sokat szenvedett kontinensnek.

A kommunista tömb nevében természetesen Brezsnyev emelkedett szólásra. 20 perces beszédét akadozva, gyakran érthetetlen makogássá váló kiejtési hibákkal mondta el, pedig a saját nyelvén beszelt. A nyugati sajtó persza azonnal a védelmére kelt, s megmagyarázta, hogy e beszédzavar Brezsnyev súlyos betegségének következménye, de ez mitsem vont le a hallgatóságban támadt bizalmatlanságból a ’’Final Act” értelmi szerzője ellenében. Kihangsúlyozta, hogy a helsinkü konferencia a II Világháború szükséges összefoglalása. Okot rá a résztvevő nemzetek azon közös érzése szolgáltatta, hogy a béke érdekében egymással kompromisszumot kell kötniök és igyekezniük kell félúton találkozni anélkül, hogy meg akarnák semmisíteni a fennálló ideológiai különbségeket és változást hozni egymás társadalmi rendszerében. Ezért nagyon fontos a Final Act azon rendelkezése, hogy valamiféle külpolitikai meggondolásból egyik állam se próbálja diktálni a másiknak, miként intézze belugyeit. —’’Csakis minden egyes ország népe az és senki más, melynek szuverén joga van határozni a saját belügyei felől és megalkotni a saját belső törvényeit”. (Ez az újsütetű szovjet doktrína természetesen csak a nyugati beavatkozást tütja meg az orosz disznóságokba, de nem vonatkozik pl. Magyarországra, ha ott megint egy olyan vérrel írt népszavazást tartanának, mint 1956-ban volt. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy ennek a pontnak és a területi garancia elvének elfogadtatása volt a legfontosabb orosz törekvés, s a lelkiismeretlen nyugati politikusok beleegyeztek mindenbe, csakhogy a saját bőrüket mentsék. - A szerző)

A sajtószabadság szép eszme, de nagyon sok kárt is tud okozni, aminthogy a szabad külföldi utazgatások sem mindig ártalmatlanok a rezsim szempontjából. Persze, Oroszországnak is könnyebb lenne a fegyverkezési verseny csökkentése, de ez idő és tapasztalat kérdése. Ezen a konferencián senki nem nyert és nem vesztett: mert ez a józan ész győzelmének tekinthető.

E pár szóval és ’’nesze semmi, fogd meg jól” Ígérettel a ravasz orosz muzsik hidegen félresöpörte a nyugatiak által lázasan tárgyalt és bepropagandázott ’’humanitárius” törekvéseket és csupán a lényeget hagyta meg: Nyugatnak ezentúl szótlanul el kell ismernie az orosz területi foglalások örökjogát, s nem szólhat bele a bolsevizmus ’’belügyeibe”, tehát nem segítheti a faltában eladott nemzetek szabadságtörekvéseit. Különben is mindenki bölcsen hallgatott a leigázott népek jövőjéről. A konferencia már aláírás előtt elfogadta az orosz thézist, miszerint a II. Világháborúban angol, amerikai és orosz fegyverekkel megadásra kényszerített, majd egyszerűen elajándékozott népek ma már a saját szabad akaratukból állnak a Szovjet Unió oldalán és segítenek építeni a ’’szocializmust”. Próbáljon ezután bárki is mást mondani!

A VÉGSŐ TETT.

Harminc éves halódás után a helsinkii ’’Végső Tett” megadta a leigázott, megcsúfolt, elárult és rabláncra vert nemzeteinknek az utolsó kegyelemdöfést. Pontosan úgy, mint ahogyan a római légionárius átverte lándzsájával keresztrefeszített Megváltónk oldalát.

Elvégeztetett... ! - A régi cinkostársak összegyűltek, hogy isszonyú bűneiket végleg eltemessék a történelem nagy temetőjében egy semmitmondó okmány sírköve alá. S a kivégzettek köntösére már nem is vettek többé sorsot: teljes egészében otthagyták a hóhér prédájául.

1975 augusztus 1. - Sohse feledjük el ezt a gyásznapot, számunkra a III. Trianon napját, amikor aljas idegenek eladták egymásnak 1,000 éves állami önállóságunk és területvisszaszerzésünk alapvető emberi jogát. A vüág öntömjénező urai megint határoztak rólunk - nélkülünk! 35 aláírás, köztük egy szégyen-magyaré is, igyekszik ’’örök időkre” szentesíteni ezt a VÉGSŐ TETTET, a világtörténelem legpiszkosabb árulását. A saját önzésük piszkában hentergő nyugati politikusok most azt hiszik, hogy sikerült végre örökös monopóliumot szerezniök a mi életünk és boldogságunk árán, saját népeik közmegvetése közepette is. A Kremlin pedig hasonlóképen vigyorogva dörzsöli véres kezét, mert Káin bűnét végre sikerült szalonképessé tennie és ráadásul még meg is tarthatja Ábel testét és vagyonát mindenestől.

Magyarország számára gyenge vigasz, hogy mindazok, akik őt az I. Világháború után felszögezték Trianon keresztfájára és segítettek visszaverni a félig kihúzott szögeket a II. Világháború után, ma vele együtt lógnak halálos agóniában a Helsinkiben felállított közös bitón. Gondoskodott erről az egocentrikus Nyugat, mely nem is olyan rég még elég erős volt kiszolgáltatni bennünket leghalálosabb ellenségeinknek és segédkezni megfeszítésünkben, de ma már kiöregedett és gyenge az önmaga megvédésére is és ezért bennünket dobott oda megint prédául az életére törő aggresszív bolsevild vilaguralmi törekvéseknek remélve, hogy hulláinkkal jóllakva őt mar nem fogja megtámadni.

A fenti bibliai metaforák még arra sem jók, hogy velük könnyeinket felszáríthassuk. De adnak legalább egy további gondolatot, éppen a rajtunk újólag beteljesedett golgotái tragédia kapcsán: - A Krisztus-halált feltámadás követte! - A sírkő elhengerült a barlang szájáról és a megcsufolt, összetört test újjá lön az örökkévalóságban . . .

Kiáltom ezért feletek, helsinkii hatalmasok: — Rettegjetek! - Meghaltak a fáraók, megdőlt Spárta és Róma hatalma, sorra elenyésztek a hatalmas világverő hadvezérek, diktátorok, öröknek hitt nagyhatalmak. De él az ember, aki hazájához ragaszkodik, él az erkölcs, a hit, a kitartás és az igazság! A magyar szabadságot, életakaratot, az 1000 éves történelmi Nagy-Magyarország koncepcióját nem lehet egy 30,000 szavas okmány síköve alá eltemetni. Mi minden mai cézárka akarata ellenére is fel fogunk még támadni a háromszoros Trianon sírjából, lerázzuk bilincseinket, amiket még hullánkról sem mertek levenni, kidobjuk az idegen bitorlókat őseink hazájából és egyenrangú félként, szaba-Magyar Család 19