Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
17 Magyar Család a helsinkii konferencia vastag betűkkel fog szerepelni a történelem lapjain. A hagyományosan kétbalkezes angolnyelvű vezetők, Ford elnök és Mr. Wilson munkáspárti miniszterelnök a közvélemény nyomására mihamar védekező álláspontra helyezkedtek, de nem az oroszok, hanem a saját népeik ellen. Herr Schmidt, a nyugat-német kancellár pedig viharosan kezdett mosakodni pro-kommunista elődje bűneiért, amiknek most jön meg a böjtje. Ford és Wilson nyilatkozatba tették, hogy az orosz-fogalmazású okmányba igyekezni fognak beszúrni olyan pontokat, melyek a Közép-Európában állomásozó hatalmas orosz haderő csökkentését fogja maga után vonni, valamint igyekezni fognak pozitív ígéretet kapni a Warsói Egyezmény képviselőitől, hogy a félmilliós hadsregüket leszorítják a NATO-erők színvonalára, s végül mindkét részről 750,000 főre. Ebbe az oroszok természretesen nem mentek bele, s e tragédia betetőzéseként befolyásos amerikai társutasok kijelentették, hogy ezt a kérdést kár is feszegetni, mert ők úgyis a jelenlegi 6,000 taktikai atomfegyver egyoldalú redukálását tervezik, s ebbe Európának nem lesz sok beleszólása, mivel ezek mindegyike az USA tulajdonát képezi. Ennyit Mr. Kissinger politikai géniuszáról az oroszokkal szemben! Orosz részről kiderült, hogy a helsinkii szerződést Brezsnyev - gondosan titkolt okokból - minden eszközzel alá akarja irattatni Nyugattal, mégpedig az általa fogalmazott egyoldalú formában. Az egész konferenciát a saját privát ügyének tekinti, ezért hagyta otthon elnökét, Podgornyit és miniszterelnökét, Koszigint. Viszont az is kiderült, hogy jóllehet a szerződés tető alá hozása a saját személyes győzelmének tekintendő, s bár a Párt első titkáraként ő a legerősebb politikai hatalom a Szovjet Unióban, az általa fogalmazott és kiharcolt egyezménynem lesz kötelező hatályú az orosz kormányra nézve. Felmerült a kérdés, hogy hát akkor mi az istennyilának sietnek a nyugatiak aláírni olyan szerződést, mely csupán az ő kezüket köti meg? Tulajdonképen melyik ebben a három évtizedes világ-konfliktusban a támadó és a védekező fél? Anglia külügyminisztere az előző napon megérkezett Budapestre egy kis bevezető talpnyalásra. Mr. Callaghan a magyar ellenlábasa, Púja Frigyes vendégeként 28 órás látogatásra ment Magyarországra, s ezalatt igyekezett elmondani mindent, amire Helsinkiben nem lesz alkalma. Az angol álláspont leszögezéseként kijelentette, hogy ”a biztonság nemcsak a Helsinkiben elmondandó szavak dolga, hanem az azt követő tetteké.” Aztán hosszasan ecsetelgette a bécsi konferencia sikerének szükséges voltát, különösen a drága fegyverkezési verseny kiadáscsökkentése szmpontjából, újfent bebizonyítván, hogy Angliában a pénz beszél, az ideál csak ugat, különösen ha a csakazértis baloldaliságot sérti. Ugyanakkor Mrs. Margaret Tatcher, az angol konzervatív part erősen jobbra hajló új vezére is nagy beszédet tartott Chelsea-ben, óva intve a világot a tervezett konferencia ideológiai csapdáitól és más veszélyeitől. Hangsúlyozta, hogy a szabad világ politikusainak aláírásuk ellenértékeként nem szabad kevesebbel megelégedniük egy valódi détente-nel. A világ legjelentősebb haditengerészete ma az oroszoké, s ez fáradhatatlanul tágítja hatalmi körét a Földközi-tengertől az Indiai Óceánig. Míg a munkás-kormány erőszakkal leszereli és összetöreti Anglia flottáját, ami ez országot egykor naggyá tette, pusztán ’’anyagi okok”-ra hivatkozva, addig a pacifista széplelkek nem hajlandók tudomásul venni, hogy imádatuk tárgya, a Szovjet Unió 20%-al többet költ katonai kutatómunkára és továbbfejlesztésre, 25%-al többet fegyverekre és hadifelszerelésre és 60%^al többet stratégiai atomfegyverekre, mint az USA és Nyugat-Európa együttesen. A szovjet flottának több nukleáris tengeralattjárója van, mint az egész világnak összesen és sokkal több konvencionális hajója, mint amennyire valaha is szüksége lehet saját területe védelmére. Vészjóslóbb jelek ezek, mint a hitleri fegyverkezési akció volt valaha, s München nem tudta elhárítani a veszélyt. Európa biztonsaga jelenleg a Nyugati Véderő Szövetségtől függ, jobbára az USA-tól, mely az utóbbi időben egyre több jelét adja annak, hogy únja ezt a terhet, igyekszik valahogy szabadulni tőle, s legszívesebben visszvonulna megint a ’’splendid isolation” bástyái mögé. A pro-kommunista angol munkáspárt pacifista politikája ezt az érzést odaát mégjobban erősíti, s ha így haladunk, Európa egy szép napon védtelenül kiszolgáltatva találja magát a szovjet aggresszió ellenében. Ezért nem szabad üres frázisokat elfogadnunk a valódi détente helyett, mert egy ilyen csúcstalálkozó minden szóáradata sem jelent semmit a szovjet államférfiak egyetlen pozitív cselekedete nélkül, mely bebizonyítja, hogy letettek a régi lenini törekvések megvalósításáról. Addig nem beszélhetünk tartós békéről, míg a Szovjet meg nem engedi népeinek a szabad mozgást, s az ideák szabad csereforgalmát. Nem szabad olyan javaslatokba beleegyeznünk, amik mégjobban a Nyugat kárara billentik a mérleg serpenyőjét. Készen kell állnunk az aggresszió visszaverésére, ha kell, a saját nukleáris fegyvereinkkel is, Amerika nélkül. Készen kell lennünk ”az adás és kapás” politikájára, de semmiképen sem arra, hogy örökké csak adjunk, minden ellenérték nélkül. Közben Ford elnök is megérkezett Bonnba, hogy segítsen a bajba jutott Herr Schmidt-nek lecsillapítani a népharagot. Indulásakor Washingtonban erősen védte a saját álláspontját és kikelt számos hazai kritikusa ellen, akik hangoztatják, hogy ezen a konferencián való részvételével véglegesen beleegyezik Közép- és Kelet-Európa kommunista elnyomásának állandósulásába. Kijelentette, hogy saját értelmezése szerint a helsinkii konferencia csupán politikai direktívákat és morális kötelezettségeket fog leszögezni, de nem bocsájtkozik jogi megkötöttségek felállításába. — ”Az Egyesült Államok sohasem ismerte el Litvánia, Lettország és Észtország szovjet bekebelezését és Helsinkiben sem fogja elismerni.” - (Figyelem! Egy szóval sem említette Magyarországot, Lengyelországot, Csehszlovákiát és a többi leigázott európai államot, nyilván azon újabb nyugati álokoskodásból kiindulva, hogy ezek az országok az elmúlt 30 év alatt belenyugodtak sorsukba, s ma már úgy vehető, hogy ’’szabad akaratukból”csatlakoznak a Szovjet Unió hatalmi tömbjéhez. Ez persze lényegesen könnyítene rossz lelkiismeretükön velünk szemben és leegyszerűsítené a világpolitika jelen komplikációit. Az orosz propaganda pedig természetesen támogatja ezt a struccpolitikát.) — Valószínűleg Kissinger nyomására mindössze csak annyit mondott, hogy -”az amerikai politika támogatja a népek szabadságra és politikai függetlenségre való törekvéseit mindenütt”. - (Az üyen kijelentés ma csak Izrealre és az afrikai államokra szokott rendszerint vonatkozni — főleg fehér-ellenes éllel!) Mivel Oroszország már régóta erősen szorgalmazza ezt a konferenciát, ezért nincs más választásuk, mint odamenni és aláírni a szerződési okmányt. Nyugat részéről erre az indíték a kelet-nyugati fegyverkezési verseny csökkentésének reménye, a zsidó probléma megoldása, s végül egy megállapodás kierőszakolása az ellenfélből a NATO és a Varsói Egyezmény csoportjai között létrehozandó haderőcsökkentésre vonatkozólag.
