Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
16 Magyar Család setében. Mindössze két kiemelkedőbb ellenvéleményt sikerült regisztrálnom, de ezek helyettünk is beszéltek. Az első Amerikából jött, s nem kisebb személytől, mint George Meany-től, a hatalmas AFL-CIO szakszervezetek elnökétől, aki dühös kirohanást rendezett Ford elnök külpolitikájának esztelensége ellen. A miami-i Longshoremen Association Convention-ön elmondott beszédében a helsinkü konferenciát egy újabb katasztrófa ”blueprint”-jének, azaz tervrajzának nevezte, s a tervezett ’’détente” szerinte nem lesz más, mint az Egyesült Államok részéről adandó egyoldalú engedmények sorozata a Szovjet Unió javára. (Jegyzet: A franciából angolba átvett ”détente”szó a diplomáciában a feszült viszony, főleg államok közti viszony könnyítését jelenti. Mivel a magyar körülírás folyamatos ismétlése e cikk keretén belül helyveszteséggel járna,ezentúl a fenti eredetiben fogom használni. - A szerző.) Mindemögött a filozófia úgylátszik az, hogy a Szovjettel való ’’békés együttélés” egyetlen útja csakis az adás és újra csak az adás minden vonalon. És ők mit adnak nekünk cserében? Egy nagy libatojást, azaz nullát! (1975 VII.22 Miami) Másnap a Daily Telegraph, ”az újságírók újságja”, lángoló vezércikkben kelt ki —”az erkölcstelen és veszélyes helsinkii charade” ellen. (Jegyzet: ’’charade” = spanyolból átvett szó, eredetileg charrado, egy társasjáték neve, melyben egy szót kell kitalálni leírt vagy eljátszott jelentések alapján, akár szótagszerint, akár egészében. - A szerző.) Okfejtése egyszerű és igen érthető volt. A közelmúltban már kétszer jött át Ford elnök Európába biztosítani bennünket arról, hogy az USA mellettünk áll és kitart az európai védelmi rendszer (NATO) fenntartására tett Ígérete mellett. Ez azonban a közelmúlt események tükrében felette kétessé vált. Amikor Nixon anyagiak miatt kivonta a yankee katonaság nagyrészét Európából, gondoskodott arról, hogy a legfontosabb védelmi fegyver, a thermo-nukleáris bomba gyújtófejei továbbra is amerikai kézben maradjanak. Az ezáltal keltett nyugtalanságot azzal igyekezett némüeg csillapítani, hogy segédkezet adott a szélsőbaloldali Willy Brandt-nak, Németország akkori kancellárjának a végzetes és nemzetét megszégyenítő ”Ostpolitik”-jának lancírozásához. A német nép nem tudta lenyelni a megaláztatását és Brandt rövidesen megbukott. Utóda, Herr Schmidt, még ma is azon erőlködik, hogy visszaforgassa a népszerűtlen és diszkreditált ’’keleti politika” ártalmas és elhamarkodott egyezményeit, melyek mindegyike - német szempontból — felér egy hazaárulással. Múlt májusban, a nagy indo-kínai vereség után Ford elnök jónak látta sietve biztosítani összes szövetségesét afelől, hogy Amerika nem tér át a választópolgárok egyre növekvő többsége által egyre gyakrabban követelt izolacionista politikára. Ugyanakkor azonban titokban áttért az ’’adversary-partnership” (ellenlábas társasviszony) politikájára és ma már milliók, főleg európaiak hiszik, hogy ettől csupán már csak egy lépésnyire van az orosz—amerikai entente, ami lényegében a szabad világiéi teljes feltétel nélküli kiárusítását jelenti majd — örök időkre. Angliában Lord Alex Douglas-Hume, volt külügyminiszter és miniszterelnök már közel két évtizede óvja Nyugat politikusait a ’’szégyentelen egyoldalú kiárusítás” (blantant one-sided sell-out) ellen, ami csakis az örök orosz aspiráció, a tényleges vüághatalom szláv kézben való egyesülésének megvalósulását sietteti rohamlépésekben. Ugyanebben a számban a lap kommunista-szakértője, David Floyd nagy cikket írt a készülő szégyen-egyezmény üres hiábavalóságáról. Az Európai Biztonsági Konferencia ’’Final Act” című okmányának, amit 35 nemzettel akarnak elfogadtatni, annyi kötelező ereje sincs a Szovjet-tömbre vonatkozóan, mint az eddigi 240 másik szerződésnek, amiket az oroszok egyoldalúan sorra felrúgtak. Ha a nyugatiak abban reménykedtek, hogy a ’’Basket Three”-ben foglalt szabályokat az oroszok egy pillanatra is komolyan veszik, akkor tragikusan tévedtek. A vasfüggöny mögött, s magában Oroszországban nincs is olyan politikai vagy társadalmi gépezet, amivel a nyugati széplelkek kívánságait teljesíteni tudnák. A saját állampolgáraik külföldre utazását sohasem fogják szorgalmazni, nyugati sajtótermékeket sohasem fognak árulni a moszkvai utcasarkokon, egyszerűen elképzelhetetlenül tűrhetetlen szamukra, hogy a szemtelenül erőszakos idegen riporterek szanaszét szaladgáljanak országszerte kiszagolni a bolsi botrányokat, a nyomort, a rendó'rterror meenyüvánulásait és a politikai sikantériát. A Hruscsov által ígérgetett ’’enyhülési folyamat” régen feledésbe ment mar odaát, s a rendszer ellenségei és kritikusai eltűntek a koncentrációs táborokban, vagy az őrültek házában. A KGB markában tartja a népet és ezen semmiféle szerződés nem változtathat, különben összeomlik az egész életképtelen férc-rendszer. A Yalta óta elmúlt 30 év semmit sem változtatott a bolsevizmuson, legfeljebb párezer zsidó vándorolhatott ki sok tüntetésre és fenyegetőzésre Izraelbe. A hadigyártásra beállított gyáripar képtelen ellátni a civil lakosság szükségleteit, a kolhoz-nyomorba süllyesztett mezőgazdaság pedig képtelen táplálni a munkaversenyben agyonhajszolt embermilliókat. A Nyugat által szorgalmazott liberalizálódás odaát sohasem lesz lehetséges, mert az intelligencia és a vallásos hívők, tehát a pártonkívüliek többsége pozitív disszidens, míg a fiatalság, amely számára az üres marxista-leninista dogmák mit sem jelentenek, teljes ellenzékben áll. Megint csak a hazaáruló titkos nyugati kollaboránsok és a politikusok megalkuvó gyávasága tartja mesterségesen életben a bolsevista mu - must: a nyugati gabonaszállítmányok, szerszámgépek, gyarberendezések és szimpátia-tüntetések nélkül az ázsiai veszedelem mar régen magától összeomlott volna. Egy komoly kivitelezésű blokád esetén a bolsevizmus 12 hónapot sem érne meg. Maga Alexander Szoldeniczyn is megmondta a minap Washingtonban: —”A bolsevizmus olyan rendszer, melynek: nincsenek törvényhozó orgánumai, nincs független sajtója, sem független bíróságai. A népnek nincs semmi beleszólása a kül- és belpolitikai határozatokba, s ha valahol a kollektív állami elképzeléstől eltérő gondolat támad, kegyetlen megtorlással törik össze.” — Maga David Floyd eként fejezi be cikkét: -”30 évvel Yalta után a kelet-európai népeket végre sikerült külső segítséggel betörnie a Szovjetnek. S ismét beigazolódott a brutális lecke tanulsága: az 1938-as München, az 1945-ös Yalta, az 1956-os Magyarország és az 1968-as Csehszlovákia mind hiába való volt - a Nyugattól semmit sem várhatnak. A helsinkii okmánynak kevesebb kapcsolata lesz a politikai reali - tással, mint a yaltai szerződésnek volt, mert az legalább szabad választásokat Ígért az igába vert országoknak. Az új détente viszont bizonyára nem a szabadság ügyét szolgálja.” -MEGSZÓLALNAK A NAGYÁGYÜK Július 29.-én melegedni kezdett a helyzet. Világszerte számtalan erős kritika és helytelenítés látott napvilágot a legszentebb emberi eletjogok és ideálok tömegkiarusítása ellen. A történelmi bűnök és végzetes tévedések sorában
