Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
15 Magyar Család A helsinkii csúcstalálkozó állítólag Brezsnyev életműve. Külügyminiszteri tárgyalások hosszú sorozata előzte meg, s maga a súlyos beteg szovjet párttitkár tette rá kézjegyét. Az orosz diplomáciai kar minden erejével kényszerítette a nyugati hatalmakat a saját szájíze szerint megfogalmazott okmány aláírására, s még a dátumból sem volt hajlandó engedni. Vájjon mi késztette erre a pánikszerű egyezkedési lázra? Külügyi megfigyeló'k szerint e sietség titka a bolsevista tömb belső bajaiban keresendő. Oroszország kapcsolatai Vörös Kínával napról-napra rosszabbodnak, s a háborús erőszakkal megszállt európai csatlósállamai köreben is egyre tűrhetetlenebből erősödik az elégedetlenség. Az idő megmutatta, hogy a kommunizmus életképtelen politikai filozófia, mely - az emberi alaptermészet törvényeinek figyelmen kívül hagyásával - nem tudja beváltani forradalmi Ígéreteit. Amint felélte az elrabolt készet, képtelen elegendő újat termelni lakossága ellátására, ezért kell az utóbbi évtized óta évenként szinte kirabolnia az amerikai és kanadai magtárakat búzáért, Angliát, Olaszországot és Svédországot precíziós szerszámgépekért, s Afrikát nyersanyagért. A nagy kommunista blöff fiaszkóba fulladt, s magasabb kultúrájú európai rab-államok polgárai nem hajlandók többé lemondani a mindennapi életüket kényelmesebbé tehető iparcikkekről az örökös forradalmi háborúzás miatt, egy nagyon kétes világuralom reményében. Ezért nyugati beleegyezéssel - ahonnan az elnyomott népek még segítséget várhatnának szabadságmozgalmaik győzelmének kiharcolásához - Brezsnyev igazi orosz muzsik-ravaszsággal elismertette a 30 évvel ezelőtt kierőszakolt status-quot, hogy ezután még csak álmában se jusson eszébe senkinek a felszabadítás és a történelmi alapokra való visszatérés, ami egyszeriben a szovjet tömb széthullását eredményezné. A világsajtó csak július utolsó hetében, tehát pár nappal e katasztrofális okmány aláírása előtt jutott csak a tárgyalás anyagának végleges vázlatához, mintha valami sötét összeesküvés ezáltal is el akarta volna kerülni a várható felhördülés keltette ellenpropagandát, kritikát és tüntetéseket, amik Közép- és Kelet-Európa kiárusításának megakadályozását célozták volna. A LÉNYEG A 30,000 szavas egyezmény szövege, amit végül is 35 állam képviselői írtak alá, a vésztjósló ’’Final Act” néven kerül be a sikertelen nemzetközi egyezmények lomtárába. Annyi ”ha” és ”de” van benne, hogy úgyszólván használhatatlan egy gittegylet vezetésére, nemhogy a világbéke megőrzésére. A lényege az, hogy a nyugati hatalmak hajlandók hivatalosan is elismerni és szentesíteni a tragikus yaltai egyezmény folytán kialakult hatalmi megoszlást, valamint az azóta beállt, még törvénytelenebb eszközökkel kicsikart orosz területi foglalásokat, amennyiben Oroszország megígéri a következőket: -1. ) A jövőben elsineri minden ország, beleértve a kelet-európai országok jogát is a szabadsághoz, önállósághoz és önrendelkezéshez. 2. ) Elismeri minden ország jogát ahhoz, hogy szabadon választhassa meg szövetségeseit, politikai rendszerét, vagy semlegességét. 3. ) Hasonlóképen beleegyezik, hogy ezentúl megkönnyítse az emberi kapcsolatok kiépítését szabad utazási engedéllyel, egymás sajtótermekéinek szabad forgalmával, egyéni és társas kultúrkapcsolatokkal, valamint az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával. Az alaíró államok területi integritásának sérthetetlenségéről így nyilatkozik: -”A résztvevő államok el fognak tekinteni attól, hogy egymás területét katonai foglalás célpontjává tegyék. Az eféle foglalás nem lesz törvényesnek elfogadva.” Ezt a tételt aztán az okmány tovább viszi, amikor a más országok belügyeibe való be nem avatkozásról intézkedik: —”Az aláíró országok tartózkodni fognak mindennemű fegyveres beavatkozástól a másik aláíró ország ellen.” Hasonlóképen írásba foglaltatott, hogy minden aláíró tiszteletben fogja tartani az emberi szabadságjogokat, beleértve ”a gondolatszabadsagot, a lelkiismereti szabadsagot, a vallási vagy hitbeli szabadságot mindenki számára, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való különbség nélkül.” Az aláírók elsimerik, hogy ’’minden népnek joga van korlátlanul határoznia akkor és amilyen formában akarja, a saját belügyi és külügyi politikai státusát illetően minden külső vagy belső beavatkozás nélkül, s ugyanakkor joga van keresni kívánsága szerint a saját politikai, gazdasági, szociális es kultúrális fejlődésének útját.” A nyugati politikusok fő reményüket állítólag az egyezmény azon részéhez fűzték, amit az amerikaiak ’’Basket Three" (Harmadik Kosár) becenévvel jelöltek meg. Ebben (mint fent már elmondtuk) kimondják, hogy az aláírók kötelezik magukat az emberi kapcsolatok megkönnyítésére, s az értesülések folya,atosabbá tételére országaik között. Az amerikaiak és angolok - ismerve népük öngyilkosságig menő sajtószabadság-szerelmét - természetesen szerették volna kierőszakolni az oroszoktól, hogy engedjék meg a nyugati újságíróknak a vasfüggöny mögötti ellenzék véleményének és a rendszer negatív oldalainak riportálását. Az oroszok kényszerűségből ezt a pontot bennhagyták, de előre bocsájtották, hogy náluk nincs semmiféle olyan állami szerv, ami ezen nyugati kívánalmakat ki tudná elégíteni. Ebből mindenki megérthette, hogy könnyebb a tigrisről lemosni a csíkokat, mint szabad kezet adni a minden lében kanál nyugati újságíróknak Kelet-Európábán. Ennyit az angolszász naivitásról! NAIVITÁS VAGY ÁRULÁS? A fenti anyagot magába foglaló kommünikét július 22.-én adták közzé, amikor magát a konferenciát mindössze három napra (julius 30, 31 és augusztus 1) tervezték. így - az előkészületektől eltekintve - 320 millió ártatlan ember sorsának végleges eldöntésére mindössze csak három napja volt a világnak! Életre kevés, temetésre sok. Amint ez az orosz disznóságoknál már régen szokás, ellenvélemény nyüvánítására és tüntetések szervezésére nem sok idő maradt. Valami rejtélyes ókból maga a ’’szabad sajtó” sem végezte oly gyorsan és alaposan a munkáját, mint pl. a watergate-i hadjárat idején, vagy Spanyolország, Portugália, Görögország és Argentina e-
