Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
14. Magyar Család mvegeziereu . . — Harminc évre a számunkra veszteséggel zárult háború után, puszta politikai utilitarizmusból és önző gazdasági szükségszerűségből, a ’’győztes” Nyugat megint elárult bennünket. A tizennégy vasfüggöny mögötti európai nemzet, köztük a sokat szenvedett Magyarország jövőjét, boldogságát és életjogát a XX. század Káinjai megint eladták egy tál zsizsikes lencséért.A véreskezű orosz cézár, Brezsnyev ujj pattintására egyszeriben feledésbe ment Versailles és Trianon targikus történelmi tévedése, a nagy yaltai zsarolás tehetetlen szégyene, Sztálin minden pofátlansága, a német és lengyel felkelések vérfürdői, az 1956-os magyar forradalom világmegrázó tragédiája, a nyugati bolsevista ötödik hadoszlopok isszonyú károkozásai, Kuba és Indo-Kína, Görögország és Portugália, az atom-zsarolás miatti sokmilliárdos fegyverkezési hajsza károkozása, minden-minden, ami a bolsevizmus elfogadhatatlan, negatív és agresszív arculatát oly élesen vetítette a szabad nyugati közvélemény elé évtizedeken át. Ha nem lett volna annyira tragikus, gyakorta nevetőgörcs fogott volna el annyi gyerekes hiszékenység, naivitás és politikai tájékozatlanság láttán, amennyit az akkori világ ”urai”mutattak az ördögien okos és céltudatos keleti manőverezéssel szemben. Csupán magyar viszonylatban, az angol, amerikai és francia katonai delegációk tudtával és beleegyezésével e keleti potentátoknak sikerült 28,700 hazafit kivégeztetniök, valósággal lefejezni nemzetünket az ótestamentumi gyűlölet boszorkányszombatján. Amennyiben a ’’győzelemből” idejében kiábrándult Churchill nem mondja el a híres kanadai ’’vasfüggöny-beszédét”, ki tudja, mi lett volna világunkból az akkori vörös-cocktail-t szopogató politikai széplelkek túláradó lelkesedése folytán. E korai túlkapások és monumentális igazságtalanságoktermészetszerűleg megrendítették hitünket a nyers fegyveres erővel ránkerőszakolt idegen, új világrend bölcsességében és voltak, akik fennhangon hirdették, hogy a régi rendszer baljós jövendölései nem pusztán háború-szülte propagandisztikus tollgyakorlatok voltak: ténybelileg minden tinta és nyomdafesték eléhtelennek bizonyult a fizikai túlerővel kierőszakolt történelmi bűnök és embertelen igazságtalanságok megjövendölésére. A hidegháború tíz kemény éve azonban mindnyájunkat meggyőzött arról, hogy Nyugaton nemcsak politikai hátulgombolósok és lelkiismeretlen üzérek élnek. Bár a hivatalos vezetőség továbbra is a kéteserkölcsű politikai egoizmuselmélet útját követte, s ebben nem kis része volt a megbocsájtásra képtelen ószövetségi gyűlölet prófétáinak, az alsóbb rangú nyugati politikusok köre és maga az érdekelt köznép, melynek hihetetlen véráldozata árán sikerült a maroknyi akarnoknak megnyernie a háborúját, tökéletes tisztánlátásról és politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot. Azonban lassanként kiderült, hogy a fizikai erőszak győztesei elvesztették a békét. Az örök emberi és speciális európai problémák megoldása nem egy diktátor elpusztításában, vagy egy másként fogalmazott politikai rendszer elnyomásában rejlett, hanem a sokkal fundamentálisabb okokra nyúlt vissza, egyenesen macába az Emberbe. Nem a ’’választott nép” világuralmi vágyainak akadálytalan elősegítése a cél, hanem az örök és általános emberi aspirációk kielégítése a Föld adott geográfiai pontján, összhangban a történelmi fejlődéssel: az igazi szabadság, testvériség és egyenlőség megvalósítása, amit a egészen más, idegen vüágszemléletű győztesek vezetősége sohasem akart komolyan megérteni és közkinccsé tenni. A demokratikus tehetetlenségre kárhoztatott embermilliók kezdték jussukat követelni, a szintén öntudatra ébredt, még tehetetlen, de már vágyakkal teli Harmadik Világ nemzeti önállóságra kapott színes törzsecskéi is részt kezdtek követelni a Föld javaiból, amiket a történelem hajnala óta idáig saját eszük után képtelenek voltak kiaknázni és hasznosítani. Az évezredes kifinomult diplomáciai szabályokat mihamar behelyettesítette a fizikai és erkölcsi zsarolás ősemberi doktrínája, a jogos vagy jogtalan követelődzés, amit a hatalmi egyensúly megőrzése és a világbéke fenntartása érdekében az álszent hazugságokban fogant nyugati rendszerek kénytelenek valahogyan kielégíteni. (A keleti érdek-szférában az üyesmit könnyen és olcsón intézik el géppisztollyal, dehát ők megtehetik, hiszen ki merné ma számonkémi őket? ) Az isszonyú anyagi pazarlás, az erkölcsi vesztegetésre kidobott milliók és a fegyverkezési versenybe beleölt milliárdok természetesen a leggazdagabb nemzetek állami költségvetését is megingatták. Az olaj, a nyers - anyag- és élelmiszerárak rohamos emelkedése pedig az 1932-es világkrízis remét vetítik ma elénk. Ebben a mesterségesen támasztott világpolitikai klímában az oroszok végre elérkezettnek látták az időt, hogy harminc évvel a háború hivatalos befejezése után hivatalosan is elismertessék egykori szövetségeseikkel, a közben legyengült nyugati hatalmakkal a jpgtalan erőszak árán bekebelezett területi nyereségeik ’’jogosságát”. S Nyugat - milliónyi gondja - baja között - egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy ellentmondhasson nekik. A FELPUHÍTÁS Egy üyen hatalmas méretű világtörténelmi árulás ’’legalizáltatása” természetesen még Sztálin kései utódjainak sem ment símán. Két éves konferenciázások, függöny mögötti egyezkedések és látványos propagandázás előzte meg. A nyugati közvélemény felpuhítása a legklasszikusabb lenini dialektikus módszerek alkalmazásával történt. A hivatalos szirén hangokat a bécsi fegyverkorlátozasi konferencia orosz delegátusainak sajtónyilatkozatai képviselték, melyek a keletnyugati kiegyezést a nemzetközi gazdasági kérdések orvoslásaként igyekeztek feltüntetni az agyonsanyargatott nyugati adófizetők és munkanélküli milliók szemében. Aztán bekapcsolódott az Ötödik Hadoszlop, a szakszervezetek és a baloldali politikai pártok társutasainak propagandája. Ezt követte a bajkeverés: — Portugália és a spanyol baszkok j'ellázítása. Aztán áttérték a cirkuszi játékokra: az Apolló-Szojúz programm kooperációs ál-izgalmaira, ami meglehetősen félre sikerült, mert a televíziós közvetítés alapján a vüág pontos összehasonlítást tehetett a két nagyhatalom technikai teljesítményeinek valódi értéke között - az oroszok karara. Végül jött a diplomáciai szemfényvesztés: a Szovjet ’’engedményeket” tett a közel-keleti fronton és megígérte, hogy megkönnyíti a zsidók palesztínai kivándorlását. (Hová jutott a világ!...) TRIANON III. Nádasy T. Jenő:
