Magyar Család, 1967 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1967-01-01 / 1. szám
MAGYAR CSALAD 7 Sasváry Lola ARANYVIRÁG (Folytatás) — Dehát mi köze a sziklának az ördöghöz? — kérdé a leányka. —- A monda szerint sok száz évvel ezelőtt itt élt a völgyben az ördög. Holdvilágos estéken felment arra a sziklára és a falvakból idecsábított tömegnek a kőszószékről hirdette a rosszat. A hallgatók sokasága napról-napra nőtt és szinte áhitattal szívták magukba a lázi tó, istenkáromló szavak mérgét. A környék romlott, züllött és a bujaság, paráznaság, kapzsi szívtelenség ütötte fel magát. Isten helyett az aranyat imádták és ennek megszerzéséért mindenre készek voltak. Szülő a gyermeket, gyermek a szülőt, testvér a testvért gyilkolta, rabolta a csengő aranyakért. Az Isten törvényeit lábbal tiporták. Saját gonoszságukban pusztult, ritkult a nép. Amíg esténként az ördög prédikációit hallgatták, az elhagyott üres falvakban kigyuitak a bosszú tüzei- Egy-egy rossz szomszéd perzselte fel a másikét, csak azért, mert szomszédjának talán szebb, vagy többje volt. Amott egy asszonyt raboltak el otthonából és vitték a meggyalázás asztalára. Állatokat hajtottak el, loptak, raboltak, gyilkoltak. Egy napon messze keletről szent zarándok jött. Meglátva a pusztuló, bűnben vergődő emberek baját, kereste, kutatta ennek okát. Belevegyült a nép közé és ment amerre vitte az áradat- Alkonyba boruló téli hideg este volt. Dideregve, fázva, de mégis nagy csoportokban gyűlt a nép az ördög hívó szavára. A hatalmas tömeg előtt a szószéken feltűnt az ördög fekete alakja és a csillagfényes hideg estén, beszélni kezdett. Csengő, bűbájos hangon gúnyolta az ostoba jót és dicsőítette a józan gonoszságot. A nép megbabonázva hallgatta. Most a tömegben mozgolódás támadt és az embereket félrelökve előre törtetett a zarándok. Felrohant a szószék kövein és letaszította a mélységbe a szónokló ördögöt. Az ördög nagy zuhanással terült el a hallgatók lábai előtt. Fent pedig a magasban a szószéken ott állt a fehérruhás zarándok. Magasra emelt kezében megcsillant az örök megváltás szimbóluma: a kereszt. A tömeg megtorpant. A nagy csendet vad zúgás rázta meg. Elvakult emberek százai rohantak a kő szószék felé és leráncigálták onnan a zarándokot. Pár perc múlva az ördög kihűlt teste mellett ott feküdt fehér ruhában, vérrel borítva, haldokló hörgéssel a meggy alázott jóság. A megvadult tömeg pedig eszeveszett dühvei szórta mcst már mind a kettőjükre a kő szemfedőt és nem vették észre, hogy a hideg éjszakában egy nagy, éhes farkascsorda száguld feléjük. A megtámadottak rémes sikolyai menekülésre késztette őket, de már későn volt. Jobbról-balról újabb és újabb farkascsordák törtettek elő a megrémült emberekre. Reggelre kelve, amikor kisütött a téii sápadt napsugár, vérpatak folyt lassú csörgedezéssel a kihalt falvak felé... És sok évek múlva egy leányka jött a szomszédos hegyről, dúdolva kísérte, előtte kocogó, vízhordo szamarát. Amint ment, mendegélt, gyönyörködve nézte az esti nagy zivatartól származó folyócskát. Gyermekes örömmel lépett be a vízbe, hogy megmossa meztelen lábacskáit. Ekkor valami csillogó tárgy akadt a kezébe. Egy ragyogó ezüst feszület volt. A leányka felvette, megcsókolta, a keblébe rejtette azt és dúdolva megindult a bandukoló szamara után. (Folytatása következik) Mérő Ferenc SZILÁGYI ERZSÉBET A törökverő Hunyadi János hites felesége, — és Mátyás, az “Igazságos” melegszívű édesanyja. Születésének helyét és idejét nem ismerjük. Csak annyit tudunk róla, hogy valahol Délmagyarországon született a dúsgazdag Szilágyi családból. S azt, hogy földi életét 1485 körül fejezi be, mint fehérhajú, gondokban megfehéredett nagyasszony. Élete a lángoló hazaszeretet és a kegyes cselekedetek hosszú láncolata. Korának gyermeke, akinek lelkét úgy a magyar haza, mint Isten iránti nagy hit lengi át s aki kolostorokat építtet, templomokat emeltet Isten nagyobb dicsőségére és azért, hogy a törököktől fenyegetett, forrón szeretett magyarságot erősítse. Kortásai “hős aszszony”-nak nevezik. Ő a “mulier heroica”, aki ott áll férje, s később fia mellett mindenütt és minden időben. Akkor is, amikor nevüket senki sem ismeri még, de akkor is, amikor férje, Hunyadi János a törökkel viaskodik, vagy fia, Mátyás a magyar királyi trónon ül már. Szilágyi Erzsébet történelmi szerepe — amiről tudomásunk van — abban a pillanatnban kezdődik, amikor megesketteti V. Lászlót, hogy Ciliéi Ulrik meggyilkolása miatt két fiának, Lászlónak és Mátyásnak nem történik semmi baja. A király azonban megszegi esküjét. A két Hunyadit tőrbe csalják s a király Lászlót kivégezteti. Mátyást pedig fogságba veti Prága városában. Szilágyi Erzsébet minden követ megmozgat, hogy fiát kiszabadítsa. Arany János is tudja ezt s az édesanya aggódását ezekben a szavakban foglalja össze: “Gyermekem! Ne mozdulj Prága városából; Kiveszlek, Kiváltlak A nehéz rabságból. Arannyal, Ezüsttel Megfizetek érted; Szívemen Hordom én A te hazatérted”. És Mátyás haza is ér anyja karjai közé szerencsésen, boldogan. Aztán király lesz, Magyarország királya, Mátyás, az “Igazságos” névvel. Szilágyi Erzsébet Ó-Budára költözik, hogy fia közelében legyen jó és rossz napokon, jó és rossz sorban egyaránt. Magára vállalja a híres “fekete sereg” nagy költségeit, legalább is jó részben. Mátyás hálából és fiúi szeretetből “Magvarország királynéjá”-nak nevezi igen sokszor édesanyját és joggal és nem ok nélkül, hiszen Ő szülte és Ő nevelte emberré Mátyást, Magyarország egyik legnagyobb és legigazságosabb királyát. 1473-ban Szilágyi Erzsébet levelet ír a kereszténység fejének, a római pápának s levelében arra kéri őt, hogy iktassa a szentek sorába férjének barátját és tábori papját, a magyarságot annyira szerető szentéletű Kapisztrán Jánost. A magvar nemzet “hős asszonya” 1485 körül hal meg. Székesfehérváron temetik el, a Hunyadiak bástyaszerű sírkamrájában, hogy ott pihenje ki elfutott életének minden fáradságát.
