Magyar Család, 1967 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1967-04-01 / 2. szám
MAGYAR CSALAD 11 FOLYTATÁSOS REGÉNYEK * TÁRCÁK * NOVELLÁK * TÁRCÁK * NOVELLÁK * képeni nemzetközi hajóútkiépítésben az összes parti államoknak egyenlő részben kell majd pénzügyileg részesülni. E vonatkozásban úgy Románia, mint Jugoszlávia megfelelő javaslatot fog tenni a Nemzetközi Dunabizottságnak. —Eddig a Vaskapucsatorna hivatalos tervének ismertetése, mely természetszerűleg érdekli hazánkat, mint parti államot nemcsak a hajóforgalom, de az öntözőcsatornák egységes programmjának a kivitelezése következtében is, minthogy ezek a munkálatok csak a Kárpátmedence-térség oro- és hidrografiai adottságginak szemmeltartása mellett képzelhetők el és valósíthatók meg. A legnagyobb magyar, Széchenyi és a korszerű magyar közlekedésnek a megszerzője, a híressé vált vasúti tarifáknak a megalkotója Baross Gábor által kezdeményezett Aldunaszabályozás végső fejezete záródik 1© majd a fent csak röviden ismertetett terveknek a megvalósulásával, hogy kiegészítse azt a vízszabályozási és erőmüprogrammot, mely a volt Magyar Birodalom egész folyóvízhálózatát, külösösképen a Tiszát, Hemádot és Vágót magáb xnfoglalja, s melyet annakidején a mi mérnökeink: a Vásárhelyik és Kvassayak dolgoztak ki a századvégen. Tudjuk, hogy az ő munkájuk jelen viszonyaink között is továbbfolyik és adott pillanatban terveik megvalósításra várnak. Kár azonban, hogy a haladás elárasztja valószínűleg Ada-Kaleh szigetét, hova annakidején a Dunagőzhajózási Társaság pompás termesgőzöse repített el bennünket, hogy megizleljük a karcsú mecsetek tövében a vámmentesen behozott távolkeljti specialitásokat: a torökmézet, törökkávét és finom cigarettákat. (Folytatása következik.) Sasváry Lola: ARANYVIRÁG —Idáig szól a mese —mondá a professzor. —Azóta ezt a völgyet farkasvölgynek hívják. Azt az ormot pedig ott ördögoromnak. A lábainál a völgyben álló csárdát is erről nevezték el. Turbékoló kacagás tört fel Arany virág torkából. Két kezét csípőjére téve, a professzor elé állott. —Nagyatyus, te hamis mesemondó vagy! Ezt a mesét én sem hiszem el. Mondtam már, az emberek jók, ördög pedig nincsen. Tudom, hogy mi célod van a mesével I Reám akartál ijeszteni, hogy kóborlásaimban ne legyek vakmerő. Drága Nagyatyus, ne feledd, hogy unokád katonaleány és hozzá még egy hősnek a leánya. Én senkitől és semmitől sem félek. Ezzel bohókás mozdulattal az öreg úr ölébe kuporodott. Most pedig kérem a zsebpénzemet. Kezeit öblösen nagyatyja elé tartva, várakozóan nézett rá. —Ö, te kis zsaroló. Hát nem felejtetted el, hogy elseje van? És mondd, minek a pénz? Aranyvirág arca elkomolyodott. —Felviszem a Margit-zárdába és ott kiosszák a szegény gyermekek között. És mivel nagyatyja késett, ő maga nyúlt az öreg úr erszénye után, amiből kivette a szokásos tíz pengő zsebpénzét. A beszélgetést Ilka asszony jötte zavará meg. Hatalmas tálcán, felpakolva minden jóval, hozta az uzsonnakávét. A- ranyvirág boldog örömmel ugrott fel a nagyatyja öléből és Ilka asszony segítésére sietett. Amikor az asztal kész volt, mókázó kedvességgel nagy atyjának karját nyújtotta, úgy vezette azt a terített asztalhoz. Amint az asztal közelébe értek, hirtelen szelességgel kirántotta a karját és gyorsan elfoglalta az asztasfőt. Kacagva mutatott a baloldali székre: — Parancsoljon, uram! Most a jobboldali székre esett tekintete, amelyik még mindig üresen állott. A tábornok elmerengve ült az asztaltól távolabb lévő nyugszékben. Aranyvirág felugrott és atyjához szaladt. Letérdelt lábai előtt, összekulcsolva kis kezét, szólt: Édes mesebeli királyom, jöjj! A terített asztal vár. Aranyvirágod itt térdel lábaid előtt és arra kér, kegyeskedjél reám mosolyogni. A tábornok lehajolt leányáért és felemelte, ö maga is felállott. Ahogy most átölve tartotta a törékeny leánykát a hatalmas daliás férfi, az öreg professzor bámulva mondá: — Milyen szépek vagytok! Aranyvirág felnézett atyjára: — Igen! Atyus a legszebb férfi az egész világom Átölelve vitte atyját az asztalhoz. Végre helyet foglaltak mindannyian és jóízűen fogyasztották Ilka asszony remekművét, közben beszélgetve a napi eseményekről. Most a házból egy hatalmas fehér orosz agárkutya lassú, lusta járással jött ki. Aranyvirág szeme felcsillant. — Boris! — szólítá a kutyát. A kutya eszeveszett csaholással rohant úrnőjéhez, ölébe fektette a fejét és boldog örömmel nyaldosta a kezét. Aranyvirág e kedvességet a legjobb falatokkal jutalmazta. Végre a kutya jóllakott és elterült lábai élőt. Tikkasztó hőség volt. Hat óra felé járhatott az idő, amikor a ragyogó napfényt az égbolton közeledő sötét felhők takarták el. A lég nyomasztó és fullasztó volt. A professzor sűrűn törölgette verejtékező homlokát. Aranyvirág feje kábulttan hanyatlott a szék támlájára, csak a tábornok ült délcegen, katonás módon az asztalnál Vihar lesz! — mondá a professzor. Szavait egy hirtelen jött szélorkán némította el. Felállottak és szóltak Ilka aszszonynak, hogy szedje le az asztalt, ők maguk pedig megindultak a ház felé. Aranyvirág elöl szaladt a kutyájával, kacagva, sikongva szaladt fel a falépcsőkön. Fent a ház körül vonuló erkélyen megállt és lenézett az útra. Lent az úton egy furcsa karaván tűnt fel. Fürdőruhában öltözött férfiakat és nőket nagy szóváltás közben kísért két csősz. A fürdő ruhás nők karjukon ruháikkal, igen nagyon szabadkoztak a városba való terelés ellen. A férfiak rábeszéléssel és cigarettával akarták megvesztegetni a völgy mindenható erkölcs őreit. Most már a két férfi is felért az erkélyre és megálltak a kacagó Aranyvirág háta mögött. A professzor ámulva kérdezte: —Mi az, a völgyben már van strandfürdő is? A tábornok csendes mosollyal csóválta fejét. —Tudtommal nincs. Ez azomban a legújabb divat. A fiatalság ilyen pőrére vetkőzve élvezi a hegyek között a nap sugarait. Azonban az új rendelet értelmében ez tilos. Majdnem minden vasárnap ilyen hasonló csoportot visznek az őrszobára. Lent az úton már távolodóban volt a kis csoport. Az ég teljesen besötétedett. Itt-ott egy-egy nagy esőcsepp már le is esett. Tomboló szél rázta a fákat. Messziről tompa mennydörgés hallatszott. Az ég alját halvány villámlás szaggatta és fent az erkélyen a három ember némán állott, várva a vihar kitörését, amely oly csodálatosan szép szokott lenni itt a hegyek között a völgyben. (Folytatása következik.)
