Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
hatják, a szabadkai múzeum régi anyagát eredetiben. A realizmus híveihez Balázs G. Árpád képei állnak közelebb, az újabb törekvések iránt érdeklődőkhöz Benes Józseféi. A Tiszát viszont minden zentai ember szereti, s erre a témára is készül egy kiállítás, méghozzá festményekből és fényképekből. A könyvkiállításon külön hangsúlyt kapnak a képzőművészeti kiadványok. A Ki mit gyűjt? című kiállításon előkerülnek a magántulajdonban levő képek és a kerámia. Ezerkilencszázhatvanban nyílik meg Zentán az első virágkiállítás. Kiderül, hogy városunkban mennyien szeretik a virágot - tehát rossz emberek nem lehetnek! S ennek mi köze a képzőművészethez? Az, hogy a terem falára virágcsendéletek kerülnek. A kísérlet annyira beválik, hogy azóta többször megismétlődik a virág- és virágcsendélet-kiállítás. A zentai képanyagot megtekinti a szabadkai és az újvidéki közönség is. TÍZ NYARAT ért meg a művésztelep, 1961 nyarán már a jubileumra készültünk. A jubiláris évet illetően megoszlottak ugyan a vélemények, volt, aki hatvanegyet, más hatvankettőt tartotta annak, így aztán mindkét évben voltak jubiláris rendezvények. A tizedik évben már nemcsak tartományunkban, de országszerte tudtak a Zentai Művésztelepről. A nyár folyamán nyílt meg az első kiállítás a jubileum keretében. Fiatal festők tárlatának neveztük. A fiatal tehetségek fölkarolása ugyanis állandó törekvésünk volt. A kiállítók: Benes József, Deák Ferenc, Faragó Endre, Kapitány László, Markulik József, Petar Mojak és Szilágyi Gábor. Céljaikra, törekvéseikre - az akkoriakra -jellemző egyikük nyilatkozata: „Izgat bennünket a tájunk, környeze-12 tünk... Nem lokális színekre gondolok. Mi is egy szélesebb kifejezési nyelvet igyekszünk használni. De annak ellenére, hogy fiatalok vagyunk, meg akarjuk találni a saját nyelvünket. Tehát nem fontos számunkra az, hogy a világban hogy festenek. Tudomásul vesszük ezt, de semmiképpen sem akarjuk másolni. Olyannak és akkorának akarunk csak látszani, amilyenek és amekkorák vagyunk...” NAGY ÜNNEPSÉG volt Zentán 1962. március 4-én. Az előkészületek fél évig folytak, a bizottság ülésezett és terveket készített. Nagy halom írás tanúskodik a mindent figyelembe vevő előkészületekről. Február 3-ára rendeltük meg a nyolctonnás teherautót, hogy elhozza a képeket Belgrádból és Újvidékről. Néhány nappal előbb már le kellett utazni a fővárosba, ellenőrizni, hogy a hajdani árumintavásár műtermekké átalakított helyiségeiben összegyűlt-e a kiállítási anyag. Éste érkeztem meg, sűrű hóesésben. S ontotta az ég a pelyheket egész éjszaka, meg másnap is. Harmadnap reggel már nem is tudtuk, hogy hol van a kis Citroen autó. Mindent vastagon borított a fehér hólepel. Zoran Petrovictyal és Matija Vukoviétyal egész nap a havat lapátoltuk, és nagy nehezen kibányásztuk a kocsit. Nem sok hasznunk volt a munkánkból. Nem lehetett sehova menni. A várost nem tudtuk megközelíteni, minden leállt, megbénult. Szerencsére a közeli burekosnak elegendő nyersanyaga volt, s az ő készítményén éltünk öt napig. A hatodikon sikerült elhagynunk Belgrádot, és egész napos utazás után ismét Zentán találtam magam. A szállítás, zsűrizés és kiállításrendezés késett, de azért mindennel idejében elkészültünk. Március 4-én szép, tavaszi napra virradtunk. A városban ünnepi hangulat uralkodott. A vajdasági művésztelepek tizedik jubileumát ünnepelték Zentán. A részvevők a népbizottság nagytermében gyülekeztek. Először Dobó Sándor elnök üdvözölte őket. Aztán Ács József beszélt a tízéves munkáról, majd az első festők és a szervezők átvették az emléktárgyat, a palettás aranygyűrűt - már akik jelen voltak. Impozáns kiállítást nyitott meg az Eugen épületében Farkas Nándor. A több mint száz műből álló tárlat méreteiben a legnagyobb volt Zentán. A kiállítási termen kívül a színházterem és előcsarnoka is megtelt képekkel és szobrokkal. A kiállítás megnyitásán került sor a díjak átadására is: Milan Konjović, a művésztelepi mozgalom élharcosa arany emléklapot kapott, Miloš Bajié vette át a tartomány, Isidor Vrsajkov a szabadkai járás, Ács József Zenta város és Mica Popovié a Szerb Matica díját. Akkor úgy tűnt, hogy a bíráló bizottság helyesen ítélt, de lehet, hogy csak az ünnepi hangulat váltotta ki a tapsot. Később azonban nagy szóbeszéd tárgya lett a díjazás, főleg az első díj odaítélése. A jubiláris tárlat két hétig volt nyitva Zentán, és 16 553 látogató tekintette meg. Ma is csodálattal tölti el az embert ez a szám. Március 25-én ünnepélyesen megnyílt a kiállítás Újvidéken a Szerb Matica képtárában is. Belgrád, a főváros tíz esztendő után kezdett komolyan érdeklődni a vajdasági művésztelepek iránt. A Művelődési Központ kiállítási csarnokában április 7-én nyílt meg a vajdasági művésztelepek jubiláris tárlata. Palics-fürdő volt az utolsó állomás. Itt a kiállítás augusztus 26-án nyílt meg mint a Képzőművészeti Találkozó első tárlata.
