Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
MŰVÉSZTELEPEK A Zentai Festőtelep Bela Duránci A vajdasági térségben a „művésztelep” mint társulási forma a 19. század végén kerül említésre. Tudnak itt a barbizoni művésztelepről, de az 1896 májusában a művészek első összehívásával megalakult Nagybányai (ma: Baia Mare, Románia) Művésztelep lett sokak számára a példakép. A Bánságban, Nagybecskerekenépült fel az első vajdasági művészszalon (műterem) 1897-ben. Ez ma is meglevő épület, csakhogy most egészen más feladatot lát el. Annak idején Vágó Pál (1853— 1928) festőművész részére épült, de még néhány festő gyülekezőhelyévé vált. „A becskereki műterem festőiről elmondhatjuk, hogy négy képzőművész minden kétséget kizáróan ott dolgozott: Vágó Pál, Edvi Illés Aladár, Németh Lajos és a házigazda szerepét betöltő tárlatszervező, Streitmann Antal. [...] a Vágó-féle művésztelep volt tulajdonképpen az első becskereki művészkolónia, vajdasági viszonylatban is az első” - írja Németh Ferenc.1 1899-ben Becskereken (ma: Zrenjanin) a nagybányaihoz hasonló művésztelep alapításának ötlete ragadott magával - akkor még sikertelenül. A második kísérletre 1931 nyarán került sor, amikor is a festők és tanítványaik Várkonyi József (1879-1938) kertjében, a Bega partján állították fel festőállványaikat. Ez a kolónia csak egy nyarat ért meg! Valamivel korábban csaknem ugyanezekből a túlnyomórészt magyar festőkből álló csoport kísérelt meg művésztelepet alapítani Topolyán 1924-ben. Szintén sikertelenül. A két világháború között a Vajdaságban nem történt több kísérlet, noha itt olyan művészek tevékenykedtek, akik annak idején a nagybányai, szolnoki, kecskeméti és más művésztelepek résztvevői voltak, és itt is tudtak Nadežda Petrović (1873-1915) kezdeményezéséről, illetőleg a Sicevóban 1905-ben alapított első jugoszláv művésztelepről. Az említett időszakban azonban történt valami más. Szabadkán 1934-ben magyar nyelvű folyóirat indult, a Híd. Első száma májusban jelent meg. Hamarosan Lévay Endre (1911-1985) ad hírt Hangya András (1912-1988) tehetséges autodidaktáról, aki a szerkesztőség köré tömörülő fiatal tehetségek csoportjának vezérévé válik. Már az ötödik számban, az év szeptemberében, Kovács Sztrikd Zoltán (1912-1985) mutat be egy többrétegű és átfogó témát: ifjú képzőművészet - iíjak képzőművészete, amelyben hangsúlyozza a fiatal képzőművészek társulásának szükségességét. Az a cél, hogy minden érdekelt kivétel nélkül szakszerű utasításokat kapjon, és közös műteremben dolgozzék. Ez természetesen nem valósult meg, de a közös célok elérésében a kollektív cselekvés iránti vágy felébredt, és továbbra is ápolókra talált. Valójában ez valamennyi művészkolónia előfeltétele! A Híd körül csoportosuló fiatalok úgy fogták fel a „fiatal művészetet”, mint a valóság bemutatására irányuló alkotói vállalkozást. Úgy, mint Hangya, aki a külvárosok hangulatát és a létezés peremén élő lakóit festette, a maga, vagyis a nincstelen fiú környezetét, aki boltossegéddé nőtt fel. Kétségtelenül egy önképző őszin-
