Pejin Attila: Zenta 1848 - 49-ben. Forrásválogatás - Múzeumi füzetek 4. (Zenta, 1999)
időztünk mind adíg, még lőszerünk érkezett, mert ez okozta vereségünket. Harmad napra Aradatzrol Kovats Istvány Őrnagy Torontáli zászló aljai jött segítségre. Ekor vísza mentünk alomasunkra, elvertük a’ Ratzokatt a’ híd főtől és bevonultunk közel Titel ala. ítt egy éjei santzot hanytu[n]k a’ rét hoszabu, ínén tartottuk az elenség mozdulattyait őr szemel. Ezen Zászló ajnak az volt Csata menetben a’ Dalia: Ónként altam hazam zászlója ala, Kedves házam Szeretete vít reá. Bar a ’ Golyo mint a ’ Zápor úgy esék, el nem hagylak édes hazam Utolso Csep véremig. Végre eljött azon esett, hogy vonuljunk Tőmösvar alá a’ tőbi magyar sereghez Csatlakozni. A legnagyobb csend ejnek idején elhagytuk őrségi helyünkéit és sietve húzódtunk a’ mondott helyre. Mikor Kiss Betskerek ala értünk, áz idő négyora tajban lehetett dél után, akor mar áz előre nyomuló Osztrákok a’ magyar sereget el verték Tőmősvár aloi, işy megfordulva éj idején utnélküli helyeken húzódtunk Csakovara és innen tovab Lúgosra. ítt csatlakoztunk a’ többi sereghez, kűlőnőssen Gujon parantsa ala. Ez volt szombati napon. Vasamap jött azon sor, hogy kenyereit és hus[t] kapunk, mert pénz zsoldott Csakovan kaptuk ki, de mikor megjöttek az elelemel, majd dél volt, ítt nem bírtunk főzni, mert jöttek a kotsik és a’ parants, hogy mindenki a’ ne[he]zeb pakjat feltegye a kotsira, hogy anal kőnyeben mehessen. A’ melegben felpakoltunk eleségett, minden nehezeb terhekett. Karve[...]zi Sándor őrmester meg a szakatsok el is mentek, csak más utón, ők Világosnak, a’ tsapatunk pedig Karansebesnek. Itt el maradtunk eleségtől és ruhánktól, de mi halatunk a mondott hely felé azon tudattal, hogy a’ vas kapunál Dömbetzki [Dembinszky?] seregevei csatlakozunk, mar el is halatuk Karansebest kétt napi jarasra, mikor jött azon hír, hogy Gőrgei serege világosnál a fegyvert letette, Dömbetzki seregétt a’ Vas Kapunál a’ muszka szét verte, Mészáros serege a hegyek közt szejel szeledezett, így kénteienek voltunk meg fordulni és Karansebes alatt az Osztrák sereg kezébe a’ fegyvert leteni. Hajo emlékezem ra, Augusztus 20ka volt, Szt. Istvany napja. ínén Lúgosra kísérve [voltunk], csak hogy meg fordítva, nem úgy, mint par napok előtt, ínén Tőmősvár ala, Gyarvárosba. itt került a’ vizsgára, aki jó katona lett, deén mint fiatal elbotsajtattam haza. Nints nyelv, sem tol, aki el tudna mondani vagy le írni az akori nyomort. Anyi bizonyos, hogy több mint kétt hétt zöld kukoritza és vad gyümölts volt az eledel. Szabadulásom alkalmával probltam meg az utolso kenyér keresetett. Nagy Komioson az éhség oda vít, hogy kéntelen voltam egy házhoz be meni és egy par falait kenyeret kérni. Szerentsémre csak is egy háznál voltam és kaptam, ami meg feleit éhségemnek. Isten aldgya a’zon jószívű sváb csaladott, és így szerentsessen haza érkeztem. Akor fegyver helett velvetem a’ Cseléd botott, szolgalassal foglalkoztam, csak hogy az ötvenes évben meg volt a’ szegény honvéd baja, azt tudja minden honvéd bajtars. Végre eljött azon idő a’ rendes sorozás, 1852ben besorozatam a’ Cs, K, 61d,k számú gyalog ezredbe, itt szolgáltam 10 év 3 hónap és 17 nap mint zug führer híven, betsűletessen nem tsak a szabadtsag hartzban 49ben, de 59ben is az olaszföldön. Meleg napok voltak, de kőtességemnek tartottam esküm szerint mint a’ haza, úgy az idegen főldett vérem[mel] öntözni, ha [a] sors úgy hozta volna magaval. A tőbi közt egy érdemes felhozni valóm van: a’ Csongrádi önkéntes zazlo ajnal Juníus vagy Julius havaban, a’ rendes honvéd zászlók 36
