Balogh Béla (szerk.): 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz - Bányavidéki kalauz 6-7. (Nagybánya, 2014)
Tartalom
8 1848-1849 NAGYBÁNYÁN utolsó negyedében megjelenő NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE nevet viselő hetilap 1888-as évfolyamában több részletben közlő nyomtatványból, majd Dávid Lajos kutatásai nyomán a BÁNYAVIDÉK! ÚJ SZÓ hasábjairól ismerjük. A többi anyag eredeti és kis részben korabeli másolatokból gyűlt össze. Eredeti célkitűzésemnek megfelelően a kötet anyaga, időrendi sorrendben, mindenekelőtt a forradalom és szabadságharc helyi eseményeiről tudósít. Ezen belül a kötet forgatói sokat olvashatnak a helyi nemzetőrség megalakulásáról és gyakori átszervezéséről, vezetőválasztásairól, harci felkészültségéről és szolgálat teljesítéséről. 1848 kora nyarán, az ebben az időben szerveződő honvéd csapatok felfegyverzésére a város száznál több lőfegyvert küld. Később azonban, főként a szeptembertől kibontakozó kővárvidéki román nemzeti mozgalomtól való fenyegetettsége okán a városi tanács maga is fegyver és lőpor beszerzésével bajlódik. A helyi puskaportörő malom 1848 késő őszéig csupán a bányászati tevékenység során használatos robbantó porokat készít. Kormányintézkedés nyomán az itteni puskaportörő malom tevékenységét átszervezik, kibővítik és ettől az időtől kezdve, főként az erdélyi hadijárat részére, már Bemet megelőzőleg is, a puskapor szállítás egyik fő bázisává lép elő. A HISTORIA DOMUS-ból tudjuk, hogy az 1849 nagypéntekén történt hatalmas robbanás több emberéletet is követelt. A hadfelszerelés kérdéskörénél maradva hívnánk fel a figyelmet az 1848 kora őszén Sztrimbulyon (mai nevén Kohóvölgyön) öntött két ágyúra, melyet később Nagybánya védelmére át is szállítottak. A városban és környékén egyébként a puskagolyóhoz szükséges gyutacsok, valamint kardok és fémből készült lándzsák is jelentős mennyiségben gazdagították a honvéd és nemzetőri csapatokat. A nagyváradi és munkácsi fegyver és lőszergyárakba ólmot, rézlemezeket, salétromot és „kénsaranyat” (kénsavat) szállítottak. 1849 márciusában a város területén ismét beindult a pénzverés. Az 1847-ben bezárt pénzverde összes fémeszközeit, későbbi beolvasztás céljából, a fő bányahivatalhoz tartozó felsőbányái, kapniki, láposbányai és oláhláposbányai (mai nevén erzsébetbányai) kohókhoz szórták szét és 1849 első hónapjaiban onnan kísérelték a még menthetőket visszahozni. A főbb gépeket és az eszközök nagy részét azonban a magyar pénzügyminisztérium máshonnan hozatta Nagybányára. Beindulása után egészen a forradalom és szabadságharc leveretéséig, az itteni pénzverde nagyon jelentős szerepet játszott a magyar pénzgazdaságban. A pénzverde jó működéséről, az itt nyomott fémpénzek széles skálájáról Smoczer plébánosnak, a források ismertetése során már említett HISTORIA DOMUS-ban található feljegyzéseiből nyerhetünk ismereteket.
