Balogh Béla (szerk.): 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz - Bányavidéki kalauz 6-7. (Nagybánya, 2014)
Tartalom
1848-1849 NAGYBÁNYÁN ICL helység városi közigazgatásához és bírói székéhez tartoztak. A császári érdekeket kiszolgáló fő bányahivatalnak széles körű bíráskodási joga is volt, mely a kincstári és társulati bányák jogi helyzetének az ércek bányászásával és feldolgozásával összefüggő jogi felügyeletén túlmenően a kincstári bányászok között felmerült gazdasági, társadalmi és bűnfenyítő jellegű kérdésekben is végrehajtó hatalmat biztosított. Ennek következtében a bányászok szinte külön kasztot alkottak és a környező civil lakossággal is csak ritkán érintkeztek. Ezek a tények oda vezettek, hogy a nagybányai nemzetőrség összetétele és vezető testületé 1848-ban többször is megváltozott. A tavaszi első nemzetőrségi tisztségválasztás alkalmával a polgárok és a bányászok közötti ellentétek kis híján véres verekedésbe torkollottak. A pozsonyi diétán a város küldötteként munkálkodó városbíró helyettese és vele együtt mások is a bányászok és polgárok közötti ellentéteket részben annak is tulajdonították, hogy a kincstári bányák és kohók vezető személyzete többségében idegen anyanyelvű osztrákokból, sziléziaikból és cseh-morvákból állt, akik a jól jövedelmező kincstári állások birtokában, a forradalom időszakában is megmaradtak császárhű tisztviselőknek és sem korábban, sem a szabadságharc idején még a magyar nyelvet sem ismerték. A városi polgárokkal való együttműködésük teljesen hiányzott s ezért bányász, vagy kohász szakember beosztottjaik részéről a kölcsönös megértést nem sürgették. A városvezetés forradalomhoz és szabadságharchoz hű tagjai ezért (is) nyilvánosan kérték, hogy a fő bányahivatal összes beosztottja nyilvánosan esküdjék fel a magyar alkotmányra. S kérték ezt még mielőtt az országos rendelkezések ezt előírták volna! Jelen bevezetőnket is azzal kezdtük, hogy a város polgárságának aktív többsége már a márciusi napokban a forradalom oldalán állott. A kötetben közölt okmányok túlnyomó többsége is erről tanúskodik. Az áprilisi törvényeket is magukéinak vallották, még akkor is, ha a város Alsó- és Felső Újfalu, Lénárdfalva, Felsőfemezely lakosainak és Láposbánya egyharmadának korábbi jobbágyszolgáltatásaitól a jövőre nézve elestek. Az ide vonatkozó törvények megismertetésére a városvezetés maga küldte ki megbízottjait. A volt jobbágyfalvak törvényileg elveszítették ugyan a városi legelők ingyen használatát, de a várossal kötött, most már polgári megegyezések következtében a helyzet tisztázódott és így, néhány magános személynek a törvények félremagyarázásából származó izgágasága, vagy részegség következtében, a magyarok szidalmazásán kívül, a volt jobbágyfalvak részéről nem történt rendbontás. Egyedül a felsőfernezelyi volt falubíró vélte úgy, hogy a helységet övező városi és kincstári erdők felett a rendelkezési jog most már őt illeti meg.
