Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)

Tartalom

Nagybánya régi pecsétéi

[Turul, 1886. II. füzet]

Midőn sokoldalú történettudósunk Majláth Béla a Turul legutóbbi évfolyamában1 a városi pecsétek közlését megkezdé, a hazai pecséttan oly terére hívta fel a figyelmet, melynek eddigi elhanyagolása, nagy fontosságával szemben, szfragisztikai [pecséttani] irodalmunk megfejthetetlen jelenségei közé tartozik.

Joggal nevezi Majláth Béla a városok pecsétéit középkori műveltségünk legfontosabb emlékei egyikének, s midőn pecséttani irodalmunk az utolsó évtizedekben kifejtett munkásság következtében minden tekintetben arra a magaslatra emelkedett, melyen mint önálló tudományág a külföld s különösen Németország e téren elért sikereivel is bátran kiállja a versenyt, valóban csak csodálkozni lehet azon, hogy annak éppen egyik legérdekesebb részét mindeddig alig méltatták arra a figyelemre, mely azt nem csak jogtörténelmi s diplomatikai, de műrégészeti s ikonologiai és általában műveltségtörténeti szempontból is méltán megilleti.

Mélyen érzett hiányon van hivatva segíteni e sorozat, melyet a történelmi segédtudományok e szakközlönye Majláth érintett cikkével megkezdett. Legyen szabad e sorozat teljesebbé tételéhez Nagybánya város középkori pecsétjeinek ismertetésével hozzájárulni.

Nagybánya, a régiek Rivulus Dominaruma, az Anjoukor s az azt követő századok alatt az ország legelőkelőbb városai közé tartozott. Kissé félreeső, s az akkori viszonyok közt nehezen hozzáférhető vidéken, a Keleti Kárpátok végnyúlványaitól környezett völgy ölében, rengeteg