Állami Balett Intézet ülései, 1986-1987 (HU MTEL VIII.1.a 5.)
1986. október 27. Főiskolai Tanács ülésének jegyzőkönyve
Az órán szerzett zenei élmények hatása viszont nem mérhető ilyen egyértelműen. Az érdeklődés felkeltése pedig sokkal nehezebb feladat, mint a verbális ismeretek közlése és számonkérése, Bár a zenei bemutatások tárgyi feltételei bégre kielégítően megoldottak a a repertoár is bőséges és változatos, tanulóink jelentős része nem képes vagy nem is akar a felhangzó zenékre odafigyelni, ilyenkor "kikapcsol", rosszabb esetben mással foglalkozik, A tanár legfontosabb és egyben legnehezebb feladata ennek az érdektelenségnek az ellensúlyozása, az egyes müvek, illetve műrészletek iránt a figyelem felkeltése és ébrentartása. Az érdeklődés hiányának fő okát jelenleg a zenei alapműveltség hiányában látom. A "műveltség" szót most nem a lexikális ismeretek értelmében használom, hanem úgy, hogy eleven kapcsolatba került-e a gyerek a zenével, jelentett—e számára emé- eionális élményt a zenével való ismerkedés, egyáltalán foglalkozott-e aktivan, kreativ módon zenével a korábbi években. Az általános iskola alsó osztályaiból nem sokat hoznak magukkal a tanulók, ebben az intézetben pedig a "zeneismeret" tárgy tanitása korábban — ahogyan azt már több Ízben elmondtam - elhibázott koncepción alapuló gyakorlatot követett s igy eredménytelen maradt. A kodályi elveken.alapuló, de az intézet speciális követelményeihez, profiljákö^^l^el készségfejlesztés lehet csak célravezető ebben a tekintetben. A jelenleg érvényben lévő uj tanterv - Pertis Jenő előterjesztésének tanúsága szerint is — éppen ezt az alapozást célozza meg. Eredményességét, hatékonyságát /többek között éppen a zenei érdeklődés felébresztésének vonatkozásában/ akkor lesz érdemes megvizsgálni, ha majd több osztály nőtt föl az első évfolyamtól kezdődően ebben a szellemben oktatva—nevelve. Ami a IZ. évfolyam zenetörténet-tanitását illeti, ott a hangsúly egyes, konkrét müvek megismerésére helyeződik át. Táncok, illetve táncos karakterű müvek, operák balettbetétjei és önálló, teljes balett-kompoziciók zenei szempontból történő elemzése és meghallgatása folyik az órákon, természetesen időrendi sorrendben, a korábbi zenetörténeti ismeretekre épit-