Állami Balett Intézet ülései, 1953-1954 (HU MTEL VIII.1.a 1.)
1953. szeptember 23. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, Nevelőtestületi (általános és középiskola)
2• Tanulmányi szempontból az osztályban általában nagyobb hiányok nincs?« nek. A gyengébb tanulóknál, íi*«, Tóth, gyakori feleltetéseel mantat« kozó hiányokat ki lahat k ezobölni, bár utóbbinál hiány mutatkozik az alapfogalmakban. Külön korrepetálással kall ókat segíteni. T J tárgy a »flvéezettörténet, naiv nagyyí népszerűségnek örvend • általában kl« fsjezósnódjuk még aok kívánnivalót ha^y maga útin. *ddig agy tanul« mányi kirándulást tattönk, a íerrzeti húsa um Ásvány áráb*i. Kegyelmi tárán nehéz probléma, kár a tavalyi osztály la, azért, mart a la^különbözőbb bslletévfolyamokból tevődik össze, meglehetősen ha* terogén volt. i»bben az évben S uj tanúié került közéjük, akik közül egy már 5 éve keretit ki az lakóiéból, korban ia tulhsíadj® a többit. m** f igya lamme 1 kall kitérni azak magatartás üt, illetve» fiatalabb« bakra való hatásét, ir aló is adódott ilyen fagyaim! aeet Kiss látván testében, aki rendszeresen későn járt haza. A szül ókkal való msgfcepzé* lé« éa együttes ellenőrzés segített a dolgon. Az osztály mozgalmi nun« kéje még ne» aok eredményt »utat, nőst fogják Őket e diósba felvenni. A tanulók nagyon elfoglaltak, tanszerrel, könyvvel mindegyik al van látva. A szelőkkel v?ló kapcsolat jó, legközelebbi faladat az uj növendékek szólalnak meglátó -atáea. /Ili. osztály! iorvátb .\4rolyné Az iámétlééi tervet az osztályban tanító kartiroak telje« áttették, a.tanulók általános előmenetele megfőlel a tavalyi eredné« nyéknek. Nehézséget okosnak az uj tanulók, akik közül Zolnár, Steiner még olvoení sem tud jól. Oroszból az osztály több tanulója gyengén áll /üarozar, íüiöp, Berta, BelogV l^yikd kifogás Sail jíatalin éa - arts Éva allen merült fal. Az osztály tanulószobai aunhája nem egyenlete* kanpányszerü. Idejüket na» használják ki. Tankönyvük, tanszerük megvan Szülőkkel veié kipoeolatoa Jó. /II. osztály: Ear#ez Mezióné Ismétléssel kapoaolatoa fcrobléníkról a száknál áunkaközöe« •égek vezetői beszámolnak, esek saját tárgyasról szólók, /k&tamsólk*/ dókat felejtettek, amit bisonyte, lanságuk árul al. Különösen * törtek* kai oietill aa van nehézrég. Meglepően friss rr.aradt az arányosság, úgyhogy most, síkor aa arány fogalmára tértünk it, es igen könnyén ment. Általános- előmeneielr.Sl »ág narr igen beszélhetünk. fagyon szór* galaaa dtlmáoz. Kaszáé, /elttfnően lusta , Négyeimet len, jitSkoa or« gáas, hanyag, rossz Póéfá. Aa osztály fagyaimé na» kialógitő, lásauU tan fogadják a tanárokat. Ízen úgy segítek, hogy osztályosban tanító kartársainral megbeszélve, mindenki a legnagyobb szigorral ée kö« vetkező teas éggel kívánja mag az iskolai szabályok cégtárt iáit. Sagam részéről a legkisebb kilengést észrevéve, még aznap falkor«*«.® a szülőt. őzül' >al való kapcsolat Jó. Az uttörőmunka még elég gyenge. Taiüfönywel, tanazarral al rvnnak látva. Tanulószobában na» dolgoznak «léggé. /I. osztály: Bodó Ilona Az ismétlést az ismétlé i terv azarint elvégeztik. A ta* nuiók a nyár folyttá» nem foglalkoztak az anyaggal, sokat felejtet» tek. Gyengék: Cvandan, omol*, katula. Jók: Kemény, Jwlinek. Altaánoa vélemény, hogy az osztály lassan éa nehezen gondolkodik, lagyalmi szempontból javult az osztály tavójry óta. Jelinek ia jobb. tttörcmun« ka jól beindult, megválasztottuk a raj éa őrsvezetőket. A tanulók köny vei éa tanszerrel el vennék látva. dzflckkkl vcló kapcsolatom jó, már oa^kesdtam a osalédlátogat -sokat. V. osztály: oszt. főnök helyett: Balogh Éva Különösen az oroea nyelv tanulása okoz nehézséget, s c.a« gatartáauk is fegyelmezetlen, ást ez ornsz tanár kartárse el közcsen mag fogjuk oldani. Az uj növendékek, különösen orvega aok próBtémlt ad. A tavalyi kollektíva továbbra is,jó, agy* két kivételtől eltekintve. /Fintér, Sz ilváéi/ Az osztály más órákon jó magatartást éa érdek* lódéat tanúsít. Az úttörő munka már beindult, ‘iudenesetre erősen kall \