Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992

1-2. szám - Figyelő

20 A CRNS az alapkutatások fejlesztésében döntő szerepet töltött be; néhány ötvenes évekbeli akciójának még ma is érezhető jótékony hatása. Az alkalmazott kutatások területén és a koordinációs feladatok megoldásában már nem bizonyult elég hatékonynak. Itt érkeztünk a tudománypolitika kialakulásának harmadik előfeltételéhez: hogy politikai hatalom álljon mögötte. A kormány kinevezhet egy magasrangú személyt, aki a tudományos kutatásokért felelős, amint az Franciaországban a második világháború előtt és után is megtörtént, de ez az állam jóindulatánál többet nem bizonyít. Valódi kormányzati hatalmat de Gaulle juttatott 1958-ban egy új mechanizmusnak, amely révén a tudománypolitika elfoglalhatta az őt megillető helyet a kormány politikájában. De Gaulle tudománypolitikai elvei egyszerűek és világosak: a tudománypolitika minden egyes minisztérium feladatainak részét képezi, ezért a legmagasabb — minisztériumközi — szinten kell irányítani, a tudománypolitika épp úgy vonatkozik az alapkutatásra, mint az alkalmazottra, az állami és a magán kutatási törekvésekre, a tudósok szempontjain kívül kulturális, szociális és gazdasági megfontolásokra is tekintettel kell lenni. Ezek az elvek igen egyszerűnek tűnnek, gyakorlati megvalósításuk annál bonyolultabb. De Gaulle radikális intézkedései nyomán a tudomány és a technológia fejlesztése az államfő által elnökölt Miniszériumközi Bizottság feladata lett. A bizottság évente kétszer ült össze. A Tudományos és Technológiai Kutatási Tanácsadói Bizottság, amelynek 12, személyes érdemei és nem intézmények képviselőjeként megválasztott, köztiszteletben álló tudományos és műszaki tekintély a tagja a problémák megoldására javaslatokat készített elő. A két bizottság közös titkárságra bízta a szükséges előtanulmányok elvégzését, a kormányhatározatok megszövegezését és a határozatok végrehajtásának figyelemmel kísérését. A titkárság neve rövidítésben vált közismertté: DGRST (Délégation Générale à la Recherche Scientifique et Technique). Legfontosabb feladata volt az országban folyó kutatási tevékenység feltérképezése, a lehető legtöbb információ összegyűjtése. A DGRST feladata volt, hogy valamennyi érdekelttel megértesse az alapkutatás és az egyetemi kutatás, az alkalmazott kutatás és a műszaki fejlesztés sajátos feladatkörét és szükségleteit. Ezután kellett kialakítani a megfelelő kutatási testületeket, meghatározni a szervezetek típusait, anyagi és emberi erőforrásaik mértékét, célkitűzéseiket. A minisztériumok és a kutatási szervezetek közötti közvetítést megkönnyítette az állandóan növekvő kutatási költségvetés. Bár kétségtelenül sok munkát adott az általános költségvetési keret elosztása a különböző szervezetek között, a dinamikus politikát az ideális jövő felé tekintés vezérelte. A DGRST-nek a legtöbb gondot az okozta, hogy az egyes szervezetek között akadozott a kommunikáció, és olykor egyes új tudományterületek kialakulására senki sem figyelt fel. A ,koncentrált akciók" célja éppen az volt, hogy feltárja az egyes szervezetekben jelentkező hiányosságokat, új gondolkodásmódot vezessen be, megteremtse a szükséges együttműködést, és a rövid távú célokra koncentráljon.