Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992
1-2. szám - Figyelő
21 A „koncentrált akciók" eredményeképpen létrejöttek hiánypótló intézmények (pl. az óceánkutató központ), meghonosodtak új tudományos irányvonalak, szemléletmódok (pl. a molekuláris biológia), adott kutatási feladathoz kapcsolat létesült bizonyos intézmények között és különálló ad hoc testület létesítése nélkül sikerült a különbözó szervezetek erőfeszítéseit rövid határidőn belül elérhető célokra koncentrálni. A tudománypolitikai irányvonal változása mindig a kutatási tevékenységből indul ki. Nem kétséges természetesen, hogy a gazdasági helyzet, a kormány általános politikája, a tömegkommunikációs divathullámok is befolyásolják a tudománypolitika alakulását, de ezek a hatások csak ideiglenesek. Ami a tudománypolitikai rend megváltozását előidézi, az magának a kutatásnak a változása. Manapság a legfontosabb kutatási témák multidiszciplinárisak. A feladat megoldására létrehozott teamben szükség van egy „maestro"-ra, egy koordinációs mechanizmusra és egy közös nyelvre, hogy a különböző szakemberek képesek legyenek kommunikálni egymással. A másik új vonás a kutatásban az, hogy az alap- és az alkalmazott kutatások közötti határ fokozatosan elmosódik. Természetesen az alapkutatások célja továbbra is a dolgok megértése, míg az alkalmazottaké konkrét technológiai problémák megoldása, de ez utóbbi nem történhet az elméleti kutatási eredmények elsajátítása nélkül (ld. ipari-egyetemi együttműködés). E két új jelenség hatást gyakorolt az országos tudománypolitikára. A kutatási szervezetekre, tudományterületekre lebontott tudománypolitikát felváltotta egy olyan politika, amely a lehető leggyümölcsözőbben használja ki a kutatási egységek közötti kapcsolatokat. A kutatási szervezetek egyre ritkábban képesek egymaguk megoldani feladataikat. A konkrét, egyedi esetekre létesített „koncentrált akciók" a kutatáspolitika átfogó céljainak elérésére a legjobb megoldásnak bizonyultak. A tudománypolitikai szemléletváltás következtében megváltozott a kutatási szervezetek működése és az országos szintű irányítás is. A kutatási szervezetek már nem tudták olyan gyorsan átszervezni struktúrájukat, hogy nehézségek nélkül megoldhassák a folyamatosan változó feladatokat. Belső „koncentrált akciók" kiépítéséhez folyamodtak: a tudományos diszciplínák vagy technológiai területek köré szervezett speciális egységek mellett olyan programokat is szerveztek, melyekben több team vesz részt projektmenedzser irányítása alatt. Ez. a hierarchikus kettősség meglepően jó eredményekkel járt: a szervezeten belül javult a kommunikáció, megnőtt a kreativitás és olyanok is felelős beosztásba kerültek, akiknek a régi hierarchiában erre nem nyílt lehetőségük, és maga az. intézmény rugalmasan tudta követni a változó célkitűzéseket. A nemzeti tudománypolitika szintjén az új helyzet következtében megnőtt az országos programok száma. Ezekről a kormány döntött, a kormány pénzén többnyire állami intézményekben valósultak meg. Ennek következtében viszont változott az állami kutatási szervezetek finanszírozása: az. intézményfinanszírozást felváltotta a programfinanszírozás.
