Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992

3-4. szám - Szemle

98 mányaikban keresnek vigaszt és támaszt, a régi modellekhez és paradigmákhoz mérik az idegenben látott mai példákat is. Azok érzik leginkább az új modell hiányát, akik látják, hogy az eddigi értékrend nem magától, hanem a fejlődő, paradigmát váltó világ, a társadalmi evolúció hatására esik szét darabokra azért, hogy magunkra találva, új összefogásban, új lendülettel felzárkózzunk az élvonalhoz és ne fékezői, hanem partnerei legyünk a fejlődésben. Nem elegendő hagyni szétesni a régi rendet és deklarálni a csatlakozás óhaját a fejlettebbekhez. Hogy ne kerüljünk végképp a változó világ perifériájára, olyan új fejlődési és cselekvési modellre van szükségünk, amely mások által már bizonyított és ezért követhető módon, megnyugtatóan gyorsan elvezet a fejlett nemzetek sorába, ahol az innováció, a technológiai előny megteremtésére és hasznosítására építő vállalkozási stratégia a gazdaságfejlesztés tudatos eszközévé vált. A globalizálódó technológia kora Mint minden elméletnek, az innováció elméletének is az a rendeltetése, hogy a fejlett társadalmakban megfigyelhető és mintaként követhető viselkedési modellre, paradigmára építve, logikai úton közérthetővé tegye, ismételhető és programozható rutinlépésekre bontsa azt, amiről sokan állítják, hogy nem lehet sem tervezni, sem előrelátni: az innovációt. És ha nem lehet tervezni — érvelnek a centralista iparirányítás kudarcából ítélők —, akkor a szelektív állami technológiapolitika koncepcióját sem szabad komolyan venni, mert ismét voluntarista beavatkozás és pénzpocsékolás lesz belőle. Általában nem tudhatjuk, tehát nem is tervezhetjük, hogyan fogjuk hasznosítani azt a tudást, amely ma még nem létezik. De az innovatív vállalkozás tartós funkcionálásának és fejlődési trendjeinek, törvényszerűségeinek ismeretében sejthetjük, hol vannak a gyors fejlődés korlátai és akadályai, milyen áttörési pontokkal, milyen fejlődési pályával számolhatunk, milyen gondokkal találkozhatunk. Azt is tudjuk ma már — és ez az elmélet érdeme —, hogy egy innovációt nem, de egy sor innovációból álló fejlődést és a permanens fejlesztés stratégiáját, a vállalkozó ambíciójára és innovációképességére építő törekvést társadalmilag megtervezhetjük, irányíthatjuk, segíthetjük, és ezzel jobb esélyeket adhatunk a sikernek. És ha számolhatunk a sikerrel, akkor pénzforrásokat is rendelhetünk ahhoz, ami még nincs, de lesz; nem a tegnapi és a mai igényekhez, hanem az innovatív vállalkozó dinamikus fejlődéséhez és holnapi szükségleteihez tervezhetjük a mindig szűk forrásokat. Gondoskodhatunk - mert nem lefölözői, hanem partnerei akarunk lenni — az innovatív vállalkozásokról anélkül, hogy ők maguk ezt igényelnék. Az ilyen segítőkész optimista technológiapolitika azzal számol, hogy a hazai innovatív vállalkozók legjobbjai nem a múltból előkeresett és leporolt modellekhez, hanem a fejlett országok, a rohamosan globalizálódó technológiát teremtők paradigmájához nyúlnak, hogy bizonyítsanak: erős tudományos