Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990

1. szám - Tartalomjegyzék

E. G. VODICSEV Szibéria: tudomány és politika. A regionális tudománystratégia kialakulása a sztálini időkben A Szovjetunióban ma nagy divat a tudományról írni, mind a publicisztikában, mind a tudományos szakirodalomban. Az ok egyrészt a szovjet értelmiségnek a gorbacsovi peresztrojkában kialakult, pontosabban felszínre került „hirtelen megvilágosodása". A szovjet tudomány állapotához való kritikai viszonyulás a kezdetben sztálini, majd a sztálinista állam „sikereinek" teljes átértékelésését eredményezi. A tudomány iránti fokozott figyelem a nagy társadalmi elvárásoknak is tükörképe, jellemző a társadalomirányítás szféráira, hiszen éppen a tudományos-műszaki haladás gyorsítása a gorbacsovi vezetés által meghirdetett peresztrojka egyik alaptétele. A szovjet társadalom értelmiségi magja szorosan összekapcsolja a társadalmi haladás perspektíváját a gazdasági, a tudományos és műszaki haladás eredményeivel. A tudományról szóló írásoknak van egy közös jellemzője: a publicisták éppúgy, mint a tudományelméleti kutatók, előszeretettel foglalkoznak a „végeredménnyel", azaz azt nézik, milyen volt a tudomány helyzete egy adott történelmi korszakban és a „tudományos potenciált" vizsgálják. Kétségtelen, hogy szükség van ilyen dolgozatokra, de ezek mégsem adnak feleletet számos olyan kérdésre, amelyet a szovjet társadalmi gyakorlat felvet. Többek között a történelmi alternatívák kérdésére sem. Mennyire volt hatékony az országban megvalósított tudományfejlesztés? Hogyan választottak a sok program közül, miért vetették el a többit? Ilyen és ehhez hasonló sarkalatos kérdések izgatják a tudomány fejlődésével foglalkozó szakembereket. De ezeket a kérdéseket vagy egyáltalán nem vetik föl, legalábbis a sajtóban, vagy a híres filozófiai elv „...ami valóságos, az ésszerű"* szellemében adnak választ. E helyzettel kapcsolatban két megjegyzést kell tenni. Az egyik, hogy a szovjet történetírásban ilyen problémák felvetése egészen a legutóbbi időkig kifejezetten népszerűtlen volt. A 70 éve — mint mondják — fokozatosan fejlődő, „győzelemről győzelemre" haladó társadalom nem kívánta felesleges reflexiókkal terhelni magát. Miért is, ha már eleve nyilvánvaló, hogy a kiválasztott út az egyedül üdvözítő? A másik említésre méltó dolog, hogy a tudománystratégiai alternatívák tanulmányozását a metodológia fejletlensége is fékezte. A tudománypolitika elemzése nem tudta megkerülni a szovjet társadalom politikai rendszerének tipológiai problémáit, a hatalmi intézmények dinamikáját stb. Mindez a tudománypolitika szakértőjétől megkövetelte még a politológiai elemzés kategóriáinak és módszereinek az ismeretét is. * Ld. Hegel, G.WP.: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata. Bőszó.