Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990
1. szám - Tartalomjegyzék
21 mozgásokat a politikai fordulatoktól az az, hogy az Akadémián jellegénél fogva korlátozottabban érvényesülhetett a "kiszorítósdi és a kizárósdi". Az akadémiai tagság normális esetben — csökkenő kötelezettségek mellett — a tudós élete végéig fennáll, ami azt is eredményezi, hogy adott esetben különböző korok, különböző tudományos vagy politikai irányvonalak képviselői és kirekesztettjei élnek itt egymás mellett. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a politikától függetlenül az egyes tudományok súlya, infrastruktúrája, a tudományok egész rendszerében elfoglalt pozíciója állandó mozgásban van. A kutató tudományos teljesítménye nem függetleníthető a tudományág belső — hazai és nemzetközi — fejlődésétől, intézményi sajátosságaitól, az alkalmazott vizsgálati módszerektől, méréstechnikáktól, s általában az egzaktság fokától. A végtelenségig lehetne sorolni mindazokat a faktorokat, amelyek a kutatók teljesítményét befolyásolják, behatárolják, ill. egyáltalán lehetővé teszik az adott tudományos produktum előállítását. Talán ennek a determinációs nyomásnak az érzése vagy a tudata mondatta néhány akadémikus interjú-alanyunkkal*, hogy akadémikussá választásukban a főszerep a véletlené és a szerencséé volt. Paradoxnak tűnik, hogy ugyanakkor mások megválasztását és kiválasztását elsősorban szakmai teljesítményhez kötötték, a kemény kritériumoknak való megfeleléssel indokolták. Az ellentmondás valószínűleg a kiválasztási mechanizmus szerkezetében rejlik. Hiszen egyfelől senki sem lehet (lehetett) akadémikus anélkül — formálisan 1960 óta -, hogy ne rendelkeznék tudományok doktora fokozattal, másfelől viszont a tudományos teljesítmény (a fokozat birtoklása) önmagában még senkit sem tesz mechanikusan akadémikussá. Ha a "ki lesz, ki lehet" kérdésére keressük a választ, azt a jelölési rend problémájával kell kezdenünk. A mai napra kialakult rend szerint a megüresedett helyeket nem az elnökség osztja el előzetesen, hanem az osztályok ill. az akadémikusok jelölnek. A jelöltek nevét és publikációit — ez az 1980-as évek fejleménye — a Magyar Tudomány hasábjain teszik közzé, ami magától értetődően a jelölési processzus nyilvánosságát szándékozik növelni. (Több interjú-alanyunk beszámolt arról, hogy osztályuk a tudományág fokozattal rendelkező tagjait esetenként körkérdéssel vagy más módon szondázta arról, kit látnának szívesen akadémikusnak.) A jelölés következő fázisában az osztály szavaz a két ajánlóval támogatott jelöltről ill. arról, hogy hány jelöltje legyen az osztálynak. A jelöltnek a nagydoktori tudományos fokozat birtoklásán túl valamiképpen a "közéletiember" kritériumának is meg kell felelnie. Ez alá a "gumi" fogalom alá persze sok minden sorolható, a közvetlen politikai szerepvállalástól egészen a tudományos műhely létrehozásáig. Sokszínű értelmezésre ad lehetőséget a közéletiség, de végül is belátható, hogy valamilyen szintű tudományos teljesítmény elképzelhetetlen informális és formális kapcsolatok, szakmai társaságokban való részvétel, a különböző ankétokon való megméretések, intenzív kommunikáció nélkül. * A Társadalomtudományi Intézet által koordinált A tudománypolitika harminc éve c. kutatás részét képező interjúk.
